Az Artisjus a művekre keletkezett jogdíjakat a honlapon elérhető Felosztási naptár szerint fizeti ki.
Ez a naptár a 2014-es évben kiegészült különböző határidőkkel is, melyekre jó odafigyelni, ha időben szeretnéd megkapni a pénzed. Az összes felosztás közül érdemes kiemelni a májusit és a júniusit, a két ún. nagyfelosztást. Ekkor fizetjük ki ugyanis a megelőző év összes rádiós, tévés lejátszása után keletkezett jogdíjakat, de a gépzenei és üres hordozós jogdíjakat is.
Az éves felosztások mellett vannak gyakoribb jogdíjkifizetések is az Artisjusnál
- könnyűzenei koncertek: féléves gyakorisággal (május és november)
- hangfelvétel- és online jogdíjak: negyedéves gyakorisággal (március, június, szeptember, december)
- nagykoncertek – 300ezer forint jogdíjérték fölött: folyamatosan
Fontos határidők, amikre érdemes figyelni
- január 31.: a nem védett alapművekre készített átdolgozások bejelentése
- február 28.: az előző évben elhangzott művek bejelentése
- március 31.: szerzői kiadásban megjelent hordozók előző évi értékesítési számláinak leadása
Szöveg: TÓTH PÉTER BENJAMIN
Fotó: SHUTTERSTOCK
Leave a Reply