5+1 tény az Artisjusról

Felmérést készítettünk! Arról kérdeztük a hazai szerzőket, mekkora részt jelent bevételeikben a jogdíj, és mennyire elégedettek az Artisjus működésével. Az utóbbi évek modernizációjának célja, hogy egyre hatékonyabban, átláthatóbban végezzük a munkánkat, és korszerű válaszokat adjunk a kihívásokra. A számok nem csak azt mutatták, hogy a kijelölt iránnyal a szerzők is azonosulni tudnak, de az is látható, hogy a fejlődés hosszú folyamat. 

Az Artisjus kérdőívét 2014 februárjában több mint ötszázan töltötték ki. Közülük majdnem négyszázan nem csak szerzőként, de előadóként is érdekeltek a zeneiparban. Noha a felmérés nem reprezentatív, az, hogy a legtöbb szerző elő is adja művét, jellemző Magyarországon.

1. tény: A szerző bevételének több mint harmadát jelentheti a jogdíj

A szerzők válaszaiból kiderült, hogy bevételük fő forrása a koncertgázsik (39%), keresetük több, mint egyharmadát (35%) az Artisjustól érkező szerzői jogdíjak jelentik – a pályázatok, támogatások, ill. cd- és online értékesítések a 10%-ot sem érik el összesen.

bevétel vessző nélkül

Teljes méretért kattints a képre!

2. tény: A szerzők 2/3-a elégedett az egyesület munkájával

Amellett, hogy a szerzőket az elégedettségükről faggattuk, arra is kíváncsiak voltunk, hogy véleményük szerint a kollégáik hogyan látják a kérdést. Míg a válaszolók kétharmada elégedett, ill. rendkívül elégedett az Artisjus Egyesület működésével, addig a környezetükben található szerzőknek csak a feléről feltételezik, hogy egyetértenének velük. Ez nem csak az Artisjus számára lehet tanulságos, hiszen így valószínű, hogy kevesebben gondolnak rosszat az egyesületről, mint ahány zenészről feltételeznénk.

elégedett 1színű

Teljes méretért kattints a képre!

3. tény: A szerzők többsége szerint az Artisjus munkája javult az utóbbi években

Az előzőeket támasztja alá az az eredmény is, miszerint a kitöltők közel kétharmada (59%) szerint javult az Artisjus munkájának általános színvonala az utóbbi években. Az Artisjus megítélése összefüggésben lehet azzal, hogy a válaszolók többségének bevallása szerint tájékozatlan a Felosztási Szabálytatot illetően: 15,7%-uk teljesen tájékozatlannak vallja magát, 48,3%-uk pedig többet is tudhatna róla.

felosztási

Teljes méretért kattints a képre!

4. tény: A szerzők nagy többsége elégedett az ügyfélszolgálattal

Azok, akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek a Szerzői Ügyfél Szolgálattal (334fő), nagytöbbségben elégedettek, ill. rendkívül elégedettek a SZÜSZ munkájával: a válaszadás gyorsaságával 87,8%-uk, a kapott válasz érthetőségével 89,1%-uk, a válasz hasznosságával 78%-uk, az ügyintéző kedvességével, segítőkészségével 94,1%-uk, az ügyintéző szakértelmével pedig 89%-uk meg van elégedve.

Szerzői Ügyfélszolgálat

Teljes méretért kattints a képre!

5. tény: a SZIR-t szinte mindenki szereti, aki használja

Az Artisjus online jogdíjas platformját kevesebben ismerik (284fő), de a válaszadók nagytöbbsége a SZIR-rel is meg van elégedve: átláthatóságával 86,9%, az információk teljességével 70%, a rendszer kezelhetőségével 86,8%, funkcionalitásával 84,4% legalább elégedett.

Szerzői Információs Rendszer

Teljes méretért kattints a képre!

+1 tény: Az Artisjus szakmai beszélgetéseit egyre többen látogatják a Kolorban

Havonta jelentkező IZÉ klubunk (Inspiratív Zenei Ébresztő) hónapról hónapra több, mint 150 főt vonz. Neves márkák képviselőit, menedzsereket, reklámszakembereket és ismert személyiségeket, mint Geszti Péter, Felcser Máté (Punnany Massif), Sebő Ferenc, Delov Jávor (Random Trip) a helyszínen ingyenesen hallgathatja meg a nagyközönség. A beszélgetések elérhetőek élő közvetítésben online a UStreamen, utólag pedig megnézhetőek blogunk videó rovatában. Az Artisjus Facebook oldalán – ahol az egyesület napi szinten látja el a zenészeket hasznos információkkal országszerte – egy éven belül több, mint másfélszeresére nőtt a követők száma.

Szöveg: MAVRÁK KATA



Categories: Artisjus, Hírek

Tags: , , , , , , , , , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: