LISTA: Ezeket a rádiókat dolgozzuk fel

Milyen rádiós elhangzások után fizet jogdíjat az Artisjus a szerzőknek? Gyakran felmerül a kérdés: melyik rádióban kell, hogy elhangozzon a dalom, hogy ebből majd bevételem is legyen.  Itt most azokról a rádiókról lesz szó, akiket 2013-ban az Artisjus „feldolgozott” – azaz a tényleges elhangzások alapján osztotta fel a tőlük beérkező jogdíjakat.

A feldolgozott rádiók listája minden évben változik valamelyest, hiszen például megszűnnek, létrejönnek rádiók, vagy előfordul, hogy a bevételük és az ehhez arányosított jogdíj nem érik el azt a limitet, amivel még gazdaságos lenne a játszott dalok adatait feldolgozni.

Ahogy arról korábbi bejegyzésünkben már írtunk, a rádiós jogdíjak egy részét az úgynevezett audio fingerprint technológia segítségével osztjuk fel a dalok szerzői között. Létezik a rádióknak egy másik csoportja is, ahova jellemzően a nagyobb adók tartoznak. Ezek a rádiók precízen, minden valós elhangzásról adatot szolgáltatnak negyedéves rendszerességgel az Artisjusnak. Itt tehát nemcsak az automata dolgozik, hanem kollégáink személyes munkával is beazonosítják az elhangzott dalokat, szerzőket.

radiolista

Mely rádiók után fizet az Artisjus jogdíjat 2014-ben, a rádiók saját adatszolgáltatása és fingerprint alapján?

Előfordul, hogy egy szerző biztosan tudja, hogy egy ebbe a csoportba tartozó rádió játszotta  a dalát a megelőző évben, mégsem találja a jogdíjfizetési értesítőben az ezután járó összeget. Ilyenkor az Artisjus szerzői ügyfélszolgálatának ([email protected]) egy emailben kell leírni az elhangzás adatait: a dal elhangzásainak időpontjait (legalább hozzávetőlegesen), a rádiócsatorna nevét, a műsor címét és természetesen a dal címét. Ezután az Artisjus felveszi a kapcsolatot a rádióval és igyekszik tisztázni a dolgot.

 



Categories: Artisjus, Hírek

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.