A Romhányi Áron-Pély Barnabás szerzőpáros, Váczi Eszter és Huszár Lajos komolyzeneszerző kapta idén az Artisjus egyesület szakmai díját. Könnyűzeneszerzői életműdíjban Lerch István, szövegírói életműdíjban pedig Bereményi Géza részesült. Az Artisjus-díj történetében egyedülálló módon az év könnyűzenei produkciója egy nyári fesztivál, a debreceni Campus Fesztivál lett.
Az év könnyűzenei produkciója díjat kapta a debreceni Campus Fesztivál, amely a környező országokkal összevetve is kiemelkedő hazai fesztiválpiac egyik fontos szereplője. A nyári időszakra eső, több napos pop-rock-alternatív zenei események térhódítása ugyanis az egész zenésztársadalomra pezsdítő erővel hat.
A Romhányi Áron-Pély Barnabás szerzőpáros vehette át az év könnyűzeneszerzőjének járó Artisjus-díjat. A funk rock, pop rock és jazz rock stílusban játszó, 2000 óta működő United zenekar nevéhez számos jól ismert sláger fűződik. „1999 óta működnek sikeres szerzőpárosként, de önállóan is megállják a helyüket alkotóművészként. Egymástól független elismerésük olyan indokolatlan lépés lenne, mintha a Lennon-McCartney vagy a Jagger-Richards páros egyik tagjának önállóan adnánk kitüntetést közös dalaikért” – mondta Czutor Zoltán a díjazottak méltatásakor.
Az év könnyűzenei szövegírójának Váczi Esztert választották a Karion című daláért. A 2014 januárjában megjelent Belső tenger című album szövegeinek mindegyikét Váczi Eszter írta. Ahogyan a lemez egyik kritikusa fogalmazott, a dalok olyat nyújtanak, amire manapság mindenkinek a legnagyobb szüksége van: nyugalomban eltölthető időt.
A könnyűzeneszerzői életműdíjat 2014-ben Lerch István kapta. Várj, míg felkel majd a nap, Angyallány, Tűzvarázsló – túlzás nélkül állítható, hogy generációk meghatározó szerzeményei. Összesen hét albumot készített a V’Moto-Rock együttessel, majd 1989-től szólókarrierbe kezdett. Zenekarain kívül Kovács Kati, Cserháti Zsuzsa, Koncz Zsuzsa, Malek Andrea és Charlie számára is írt dalokat.
Bereményi Géza könnyűzenei szövegírói életműdíjban részesült. A méltatásban Bródy János elmondta, hogy Bereményi Géza sokszínű életében kiemelkedő helyet foglalnak el dalszövegei, dalokba sűrített történetei, amelyek gyakran többet árulnak el arról a korról, amelyben megszülettek, mint vaskos történelmi elemzések.
Az év komolyzenei művének járó Artisjus-díjat Huszár Lajos kapta Álommonológok című alkotásáért. Az Artisjus-díj történetében első alkalommal fordul elő, hogy komolyzeneszerző duplázni tud, hiszen a szegedi származású művész 2007-ben már részesült az egyesület elismerésében. Huszár Lajos zeneszerzői munkásságában a modernizmus és a hagyomány szintézisére törekszik. Az irodalmi díjazottak kilétére egy héttel korábban derült fény, az elismerések átvételére ezen az ünnepségen került sor.
Az irodalmi kuratórium Nagydíjat adott át Pintér Bélának, irodalmi díjat kapott továbbá Takács Zsuzsa, Tompa Andrea és Havasréti József. Erről szóló bejegyzésünk itt olvasható.
Fotók: FEGYVERNEKY SÁNDOR
- Madarász Iván az Artisjus elnöke 2014-től.
- Dr. Szinger András, az Artisjus főigazgatója tájékoztatást ad az Artisjus előző évi működéséről, a kihívásokról és a jövő irányairól.
- Az este műsorvezetője: Lévai Balázs
- Irodalmi műsor: Pintér Béla Kaisers Tv, Ungarn című művéből láthattunk részletet az előadás színészeitől.
- Pintér Béla
- A Kaisers TV, Ungarn előadás színészei.
- Reményi József laudációt olvas fel.
- Takács Zsuzsa vette át az egyik irodalmi díjat Tiltott nyelv című kötetéért.
- A Báthori Csaba által írt laudációt Szilágyi Ákos olvasta fel.
- Az este során átadott második irodalmi díj Tompa Andreát illette a Fejtől s lábtól című nagyregényért.
- Grecsó Krisztián méltatja a harmadik irodalmi díjazottat,….
- …aki Havasréti József, és Szerb Antal c. monográfiájáért kapta az elismerést.
- Margócsy István méltatja az idei irodalmi nagydíjast.
- Pintér Béla kapta 2014-ben az Artisjus Irodalmi Nagydíjat Drámák c. kötetéért.
- Pintér Béla köszönetet mond.
- A komolyzenei műsor keretében Körmendi Klára adta elő Mendelssohn és Bartók egy-egy művét.
- Hollós Máté és Szinger András átadják a díjat Huszár Lajosnak.
- Huszár Lajos az év komolyzeneszerzője Álom-monológok című opuszáért.
- Huszár Lajos köszönetet mond.
- A könnyűzenei díjak átadása előtt a Grand Mexican Warlock zenélt.
- Grand Mexican Warlock
- Czutor Zoltán laudálja az év könnyűzeneszerzőjét.
- Az év könnyűzeneszerzői díját idén egy szerzőpáros kapta: Romhányi Áron és Pély Barna.
- Romhányi Áron vette át mindkettejük díját, Pély Barna távollétében.
- Az év szövegírója: Váczi Eszter, aki Karion c. daláért kapta az elismerést. A 2014 januárjában megjelent Belső tenger című album szövegeinek mindegyikét Váczi Eszter írta.
- Bródy Jánostól hallhattuk a szövegírói életműdíjas méltatását.
- Bródy János
- Életműdíjat kapott: Bereményi Géza, író, szövegíró
- Bereményi Géza
- A zeneszerzői életműdíj nyertesét Victor Máté méltatta.
- Zeneszerzői életműdíjat kapott könnyűzenei kategóriában: Lerch István
- Lerch István
- Szabó Áron Vasaló mondta el, miért fesztiválnak ítélték oda az év könnyűzenei produkciója díjat.
- Az év könnyűzenei produkciójának a Debreceni Campus Fesztivált választották.
- Süli András, a fesztivál művészeti igazgatója mondott köszönetet a díjért.
- Gratulálunk minden díjazottnak!
Leave a Reply