Mi is ott voltunk a budapesti Zappa Cafféban, ahol a Kormány új könnyűzenei programjának bejelentésére került sor Balog Zoltán miniszter és L. Simon László NKA-alelnök részéről. Íme a részletek.
Balog Zoltán elmondta: az elkövetkező három évben (2014-2015-2016-ban) 100-100 millió forintot biztosít a Kormány a most elindított könnyűzenei programra, amelyet Cseh Tamás Programnak neveztek el. Az első évben a 100 millió forintos összeget egy 300 millió forintos induló összeg egészít ki, a későbbi években hasonló kiegészítés lehetséges – a program hatékonyságától függően.
A program forrása az üres adathordozó díjakból a tavalyi évben elvont 25%-os rész, amelyet az Artisjus szed be. Mivel a tavalyi jogdíjbevételek erről a területről 4 milliárd forintot tettek ki, ennek negyede kerül az NKA-hoz, azaz 900 millió-1 milliárd Ft közti összeg. Ezt nem pusztán a Cseh Tamás programra, hanem komolyzenei programok támogatására is fordítja majd az Alap. Az a szándék, hogy a következő évtől is az átutalt forrás kb. negyedét fogják erre a célra fordítani.
Mivel 30 napos pályázási, 60 napos döntési határidővel számolhatunk, az első összegeket valószínűleg már idén októberben ki fogják fizetni.
7 alapprogram indul
1. Kezdő zenekarok támogatása: első jó minőségű hangfelvétel, videoklip, promóciós anyag el tudjon készülni.
2. Kezdő előadók támogatása: fellépés támogatása előzenekarként
3. Fővároson kívüli, kis befogadóképességű (néhány száz fős) koncerthelyszínek támogatása
4. Tájékoztató tevékenység: szellemi tevékenység sincs ingyen (a letöltés nemcsak büntetendő, hanem etikátlan is. „Lop, aki illegálisan letölti a szellemi termékeket”)
5. Érintettek ösztönzése az aktív emlékezetre: könnyűzene történetének archiválása
6. Szakember képzés, menedzser képzés
7. Nemzetközi piacokon való megjelenés
Itt L. Simon László vette át a szót, néhány kiegészítésre. A program további részleteit a szakma képviselőivel együtt Egerben, a Music Hungary-n fogják bemutatni, most csütörtökön.
L. Simon szerint két dolog miatt érte bírálat az utóbbi egy – másfél évben a munkájukat. Az egyik az volt, hogy az üres adathordozó díjak 25%-át az NKA-hoz csatornázták át; az alelnök szerint már az első pillanatban jelezték, hogy ebből könnyűzenei programot szeretnének támogatni, és most ezzel az ígéretüket betartották. A másik vád az volt, hogy miért törölte el a PANKKK programot az Orbán-kormány: L. Simon László szerint a fenntartható forrást keresték hozzá, és az üres hordozó díjak 25%-ának NKA-hoz csatornázása ezt biztosítja.
Hogy jövőre is lesz-e plusz 300, plusz 400 millió a Cseh Tamás Programra, az attól függ, hogy mennyi üres hordozó díj bevétel lesz, és a programot mennyire látják majd hatékonynak – tehát a 3 évi 100-100 millió forintos összegre garanciát vállalnak, de ennél többet szándékoznak erre költeni.
Az alábbi szakmai szervezetekkel egyeztettek: HANOSZ, Fesztiválszervezők Szövetsége, Artisjus, Kőbányai Zenei Stúdió, Sziget Kft., Zeneművészek és táncművészek szakszervezete, WOMEX szervezők, Fonó, Volt Fesztivál szervezői, Veszprémi fesztiválok szervezői, NKA zenei kollégium, Jazz Szövetség, MAHASZ, és több más szervezet. A hét alprogram egy konstruktív tárgyalás konszenzuális eredménye. További részletek tehát a Music Hungary konferencián fognak elhangzani.
L Simon László ígéretet tett, hogy a most megszületendő konkrét pályázatok szövegezésénél is meg fogják kérdezni a szakmát.
Emellett azt is bejelentette, hogy az új összeférhetetlenségi szabályok miatt lemondott az NKA alelnöki funkciójáról. (Az országgyűlési képviselők nem lehetnek az állami alrendszerben olyan funkcionáriusok, ahol direkt módon pénzosztást befolyásolhatnak). L. Simon László tehát a jövőben tanácsadói feladatokat fog ellátni.
Végül újságírói kérdésre elhangzott, hogy az üres hordozó díjakból átérkező, kb. 1 milliárd forint többi részével mi is fog történni:
„Azt az ígéretet tettük a szakmának, és ezt be is fogjuk tartani, hogy a közös jogkezelők egymás közötti forrásmegosztásának arányában osztjuk szét az összeget az illetékes kollégiumok között.”
Ez magyarul azt jelenti, hogy a különböző műfajok között megmarad a jogdíjaknál megszokott arány, tehát az új helyzet ilyen átcsoportosítással nem fog járni.
Ezek pedig a tényadatok
A 2013-as üres hordozó díjakból az egyes műfaji területek az alábbi részeket kapják felosztásra:
– zeneszerzők, szövegírók, írók: 41,2% (ennek kb. 10%-a irodalmi, 10%-a komolyzenei, 80%-a könnyűzenei összeg)
– előadóművészek: 29,2% (ennek kb. 2/3-a zenei összeg)
– hangfelvétel-kiadók: 21,2%
– filmes alkotók és előállítók: 7,8%
– vizuális művészek: 0,6%
A mai sajtótájékoztatón elhangzott ígéret alapján tehát az NKA-hoz átutalandó összeg megosztásában is ezeket a számokat lehet majd érzékelni.
Szerző: TÓTH PÉTER BENJAMIN
Kapcsolódó anyagunk:
Május 15-én további részletek derültek ki a programról Egerben. Összefoglalónk
Categories: Hírek
Leave a Reply