A legnagyobb nevekkel dolgozott együtt zenészként, majd később zenei producerként. Mostanában nyolc-tíz ország között ingázik, miközben itthon 150 ismert dalából 25-öt játszanak az ország legnépszerűbb rádiói. Ehhez az eredményhez -elmondása szerint- a jó ízlés mellett ezernél is több kidobott dal kell. Szabó Zoltán /Zé/ ma is minden reggel a hangszerek és a számítógép elé ül dalt írni. Nekünk arról mesélt, kis hazánkban mit tehet egy zenei producer a dalért.
„Magyarországon meglehetősen furcsa a helyzet, mivel a zenei producer sokszor menedzser, szponzor, koncertszervező és sok egyéb egy személyben” – szögezi le egyből a beszélgetésünk elején Szabó Zé. Hozzáteszi, nem sok olyan produkció van Magyarországon, ami anyagi szempontból elbírna egy több fős stábot – mint ahogyan például Amerikában minden pozíciót ún. ügynökök töltenek be. Mivel itthon ez a valóság, nem hemzsegnek a specializálódott szakemberek sem (pl. rádió-, turné-, médiamenedzser), viszont senki nem ért mindenhez, és „senki nem fogja kirúgni magát, ha esetleg valamelyik területhez nem ért annyira”. Ezért itthon valószínűleg marad a kialakult helyzet, azaz sokfunkciós tagokból álló kis teamek. Ha felismerjük magunkon az elfogultságot és megtanulunk objektíven tekinteni a zenénkre, óriási előnyhöz juthatunk, mert időben észrevehetjük, ha egy területen (pl. marketing) gyenge lábon állunk. Így tudunk fejlődni, irányítottan tudunk sikeressé válni.
Rutin és jó ízlés
Elfogadva ezt a helyzetet és tanulva belőle, mégis mitől lehet igazán jó egy zenei producer? Szabó Zé szerint egyfelől a rutin számít, amit ő először több műfajban dolgozó session zenészként szerzett meg, később pedig rengeteg kidobott dal árán. „A saját bőrödön kell megtapasztalni, hogy az, amit a fejedben elképzeltél, esetleg miért nem jó mégsem, és hogyan lesz a kevesebb több” – mondja. A jó ízlésen (amire sokan sokszor felszisszennek) azt érti, hogy egy producernek fel kell tudni mérnie a produkció erősségeit. Éreznie kell, amikor koprodukció szükséges, és minden stílusban a maximumot kell tudnia kihozni a dalból. Tehát nem önmagából, hanem a dalból, hiszen „mindig a dal a fontos!”.
Zenei múlt
Szabó Zé úgy tartja, zenésznek kell lennie annak, aki zenei producerként akar tevékenykedni. Hiába jön sok minden ösztönösen, emellett képesnek kell lenni széles spektrumon, korlátok nélkül gondolkodni. És persze mindig hozzá kell tudni tenni a tartalékokból, ha szükséges. „Ne azért legyen egy dalban kevesebb, mert nem tudtam már mivel gazdagítani, hanem mert nem akartam, hiszen teljes egésznek gondoltam!” Elmondása szerint a zenei múlt óriási szabadságot ad. Ő is úgy érzi, hogy bármikor olyan zenét készíthet, amilyet csak szeretne. „Nem múlhat egy dal vagy egy előadó sikere a producer hiányos zenei ismeretein”.
Énekeshez a dalt – és nem fordítva
Először is, objektíven fel kell mérnünk a piacot, és meg kell ismernünk a célközönségünket, mindvégig szem előtt tartva a célt. (Nem mindenki akar például koncertezni, megelégszik a rádiós játszásokkal – vagy fordítva.) Mindezen információk birtokában kell először fejben összeraknunk egy működő „csomagolást”, ezután kezdhetünk neki a dalíráshoz, hangszereléshez. Utóbbihoz elengedhetetlen az előadó karakterének megtalálása, akinek kisugárzásából, személyiségéből a legtöbb inspiráció meríthető. „Sosem rántunk elő a „fiókból” egy meglévő dalt, mert tuti, hogy nem fog tökéletesen illeszkedni az előadóhoz. Nem hiszek a keressük meg a jó énekest a dalhoz módszerben.”
Mindent a dalért
Rengeteg idő- és energia-befektetés, elhivatottság és maximalizmus szükséges – a legfontosabb tanácsok, amiket megoszt. Szabó Zé szerint nem lehet elsődleges szempont a pénzszerzés, mert akkor nem tud hiteles maradni sem az előadó, sem a producer. Tökéletes esetben külön stúdió áll rendelkezésünkre a dal írásához, a hangszereléshez, a felvételek, a mix készítéséhez és a masteringhez. Ezek hiányában a legjobb, ha mindent megteszünk a dalért.
Szerző: MAVRÁK KATA
Categories: Dalszerzőkről, Hírek
Leave a Reply