„Most mi után is kaptam a jogdíjat?” – Átláthatóbb elhangzási adatok a SZIR-ben

Már több mint 4000 szerző használja műbejelentésre, adatmódosításra és a jogdíjkifizetések ellenőrzésére online rendszerünket, ezért nagyon fontosnak tartjuk a felület folyamatos fejlesztését. A májusi nagyfelosztásra időzítve sokkal átláthatóbbá varázsoltuk a SZIR ÉRTESÍTŐK oldalát, így a különböző típusú adatok rendezettebb struktúrában érhetőek el.

Az ÉRTESÍTŐK oldalról tudhatjuk meg, hogy KI, MIKOR és MELYIK zeneművünket használta fel, valamint innen derül ki az is, hogy ezzel pontosan HÁNY FORINT JOGDÍJAT kerestünk. A könnyebb átláthatóságért az eddigi három szint helyett négy szintre bontottuk az adatokat.

1. SZINT –  JOGDÍJÉRTESÍTŐK

Ebben nem történt változás. Az ÉRTESÍTŐK fülre kattintva egymás alatt találjuk azokat a jogdíjértesítőket, amik az utóbbi 800 nap utalásait tartalmazzák. Az azonosítószám, dátum és a bruttó jogdíj összege mellett a sor végén látható egy pdf ikon, amivel a régen postai úton kiküldött értesítőket tudjuk kinyitni és kinyomtatni. 

SZIR_1

 

Ahhoz, hogy továbbléphessünk a részletesebb adatokhoz, az azonosítószám előtti plusz jelre kell kattintani.

2. SZINT – FELOSZTÁSOK, avagy milyen típusú elhangzás után kaptam a jogdíjat

Az adott utalásban (értesítőben) elszámolt felosztások a 2. szinten láthatók. Érdemes a szemünkkel rögtön a beszédesebb „Felosztás megnevezés” oszlopot megkeresni, mert itt találjuk a felhasználási típusokat: pl. TELEVÍZIÓ, ÉLŐZENE, ONLINE, stb.

SZIR_2

3. SZINT – ELHANGZÁSI ADATOK, avagy konkrétan hol hangzott el a zeném

Itt jön az igazi újdonság: az elhangzási adatok saját szintet kaptak, ennek köszönhetően a műadatoktól elválasztva, immár felhasználók szerinti csoportosításban tudunk böngészni a sok információ között. Lássunk erre is egy példát!

TELEVÍZIÓ-zene: a csatornákat (felhasználókat) külön-külön soroljuk fel, mert így sokkal kezelhetőbbé és átláthatóbbá válik az oldal. A temérdek információ között most már egyszerűbben tudunk szelektálni, és mindig könnyen megtaláljuk a minket igazán érdekelő adatokat.

SZIR_3

A csatorna (felhasználó) előtti plusz gombra kattintva jutunk el a művek adataihoz.

4. SZINT – MŰADATOK, avagy konkrétan melyik művem hangzott el, és ezután hány forintot kaptam

Megérkeztünk az utolsó szintre, a zeneművek metaadataihoz, úgymint: műcím, Artisjus-műkód, elhangzások száma, szerzői minőségünk (pl. C-zeneszerző, A-szövegíró, stb.), részesedésünk a jogdíjból és végül az összeg.

SZIR_4

Szerző: KARNER ZSUZSANNA

 



Categories: Artisjus, Hírek

Tags: , ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .