A ZENE MINT LEGÁLIS DOPPINGSZER

Az olimpiai közvetítéseken különösen szembetűnő, hogy az úszók többsége fejhallgatóval vonul rajthoz. A zenét nemcsak az úszók használják legális doppingszerként. A zene a sportpszichológusok által is általánosan jóváhagyott teljesítményfokozó szer. Dr. Budavári Ágotával, a vízilabda-válogatott korábbi, és a Sportkórház gyakorló klinikai szakpszichológusával beszélgettünk a zene pozitív hatásáról, valamint a zenehallgatás általános fontosságáról.

Dal+Szerző: Sportpszichológusként hogyan segíti a sportolók felkészítését?
Budavári Ágota: A sportolók a sportvezetők, az edzők ajánlásával, de önállóan is eljöhetnek hozzám. Kórházi rendelésen minden válogatott kerettagot fogadunk. Gyakran egy aktuális probléma miatt keresnek fel minket, máskor egy hosszabb felkészítést is végzünk olyan sportolókkal, akik szakmailag, élettanilag képzett versenyzők, de a pszichológiai akadályok miatt mégsem képesek kiemelkedően jó teljesítményre.

D+SZ: Milyen tapasztalatokat szerzett korábbi olimpiákon, hogyan működik a pszichológus az olimpia előtt, alatt?
BÁ: Négy olimpián vettem részt: ott voltam 1992-ben, 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban is. Pekingben Lénárt Ágotával felváltva tartózkodtunk kint , de az olimpiát megelőzően is folyamatos munkát végeztem. 16 évig voltam a női és férfi vízipóló, kosárlabda válogatott pszichológusa. A pszichológiai felkészítés nem rohammunka, nem tűzoltás, hanem egy folyamatos együttműködés, aminek segítségével a sportoló belső akadályait szüntetjük meg, vagy egy csapat együttműködését tesszük még hatékonyabbá a jobb teljesítmény érdekében. Egyéni vizsgálatokból, kezelésekből, csapat coachingból, megbeszélésekből áll, tehát nem csak az olimpiai játékok idejére korlátozódik.

Dr. Budavári Ágota, a Sportkórház klinikai szakpszichológusa

Dr. Budavári Ágota, a Sportkórház klinikai szakpszichológusa

D+SZ: Milyen hatásai vannak a zenének? Mennyire használhatóak ezek a felkészülésnél és a stressz levezetésében?
BÁ: A zenehallgatásnak valóban van speciális figyelem-koncentrációt segítő szerepe. Nagyon sok sportoló használja edzésen és versenyen arra, hogy egyfajta hangfüggönyt vonjon maga köré, hogy izolálja magát, védje magát, hogy megmaradjon figyelmi fókusza. Az olimpián gyakran láttuk, hogy az úszók úszószemüvegben és fülhallgatóval jönnek ki a rajthoz, hogy a közönség zaja se érje el őket. Különösen azokban a sportágakban, ahol a sportolóknak saját testükre kell befelé figyelniük, mint az úszásnál, műugrásnál, tornánál, fontos, hogy megtartsák a saját belső fókuszt. Az elvégzendő feladatsor térképként pörög a fejükben, amire koncentrálni akarnak. Párviadaloknál, például tenisznél – nem csak saját magukra, hanem az ellenfélre, a feladatra koncentrálnak, a lehetséges kritikus helyzetek megoldására készülnek fel.
Ismeretes, hogy a zenének felpörgető, motiváló szerepe is van. Nem véletlenül használtak régen a harcászatban is a harci dobokat. A dobokkal egyfajta lelkesültséget, ösztönzést (doppingot) adtak a harcosoknak. Ugyanez történik a sportban is. A ze­nének, a felpörgetett ritmusnak feszültség- és vérnyomásemelő hatása van, ami az egész testünket áthangolja. De a legtöbb emberhez hasonlóan a sportolók pihenésre, relaxációra is használják a zenét, amikor a feszültség csökkentése a céljuk.
Máskor kifejezetten arra építünk a pszi­chológiai felkészítő munkában, hogy olyan zenét hallgassanak a versenyzők, amik korábbi kellemes emlékeket, sikeres pillanatokat idéznek fel, hogy egy korábbi győztes lelkiállapotba jussanak el.

D+SZ: Úgy tudom, hogy a sportáganként változó izgatottsági szintnek és mozgásritmusnak megfelelően kell a hallgatott zenének ütősnek, pörgősnek lennie. Kimondhatjuk, hogy léteznek sportáganként ideális zenei stílusok?
BÁ: A nagy izomtömegeket megmozgató és nagy feszültséget igénylő sportágak gyors ritmusú, energikus zenét igényelnek. Míg a másik szélsőségben, az esztétikai sportágakban a versenyzőnek nyugodtnak kell maradnia, az izomzatának lazának kell lennie, hogy a nagyon finom, koordinált mozdulatok is elvégezhetőek legyenek. Ilyen például a műugrás, a műkorcsolya, a torna. Ezeknél egy jóval alacsonyabb feszültségi szint megtartása az ideális, ehhez nyilván egy másfajta, sokkal halkabb, lassabb ritmusú zene passzol.

D+SZ: Nem ez történt a londoni olimpia első napján. A tízezer méteres hosszútávfutásnál a szervezők hangos technót játszottak le. Ezt nehezményezte is a Daily Telegraph. A szervezőbizottság elnöke mindössze a zene lehalkításával reagált. Mit gondol az esetről?
BÁ: Véleményem szerint csendben, zene nélkül kellene versenyezniük, hogy a sportolóknak egyforma feltételeket biztosítsanak. Azt ugyanis nem tudjuk, hogy a doppingoló zene kire hogyan hat. El tudom képzelni, hogy a szervezők fokozni kívánták a közönség hangulatát, de ezzel a versenyzést nagyon durván befolyásolták.

D+SZ: Milyen zenét preferálnak a sportolók?
BÁ: A zenei ízlésük a saját a korosztályuknak megfelelő, a nép­szerű, divatos zenét fogyasztják. A keményebb zenét keresik átlagosan. Számukra nem a dallam, vagy a hangszerelés az érdekes, hanem a ritmus.

D+SZ: Alkalmaznak esetleg zeneterápiás eszközöket a kudarcok és sikerek feldolgozásánál?
BÁ: Nem. Megmondom őszintén, korábban próbálkoztam zeneterápiás eszközökkel pszichiátriai betegek kezelésében, de alig észrevehető volt a hatás. Sajnos azt vettem észre, a magyar lakosság nagyon nehezen közelíthető meg zenével. Nem fogékonyak az egyes zeneművek hangulatára, pszichodinamikus vonulatára.

D+SZ: Mit gondol, miért van ez így?
BÁ: Az empátia fogalma az ókori görögöknél azt jelentette, hogy mennyire képes valaki beleérző, együtt érző lenni, egy adott zeneműre ráhangolódni. Az empátiás képességű emberek száma sajnos csökkenőben van. Az átlagember kevés empátiával közelít a környezetéhez. Korlátozottan tudják végigkövetni egy zenemű dinamikáját, egy szépirodalmi mű verbális szimbólumain keresztül nehezen élik bele magukat a szereplők lelkivilágába.

D+SZ: Emiatt mennyire tartja fontosnak az igényes és rendszeres zenehallgatást?
BÁ: Rendkívül fontosnak tartom. Egyetemistaként a kecskeméti Kodály Intézet egyes osztályaiban a kreativitás és a zenei képzés összefüggéseit vizsgáltam. Ahogy a testnevelést is, úgy a zenei nevelést, az éneklést vagy akár egy hangszeres játék elemi szintű elsajátítását kötelezően vezetném be. Sajnos ez a legalacsonyabb presztízsű oktatás az iskolában, pedig az éneklés fejlesztése az érzelmi kifejezés alapja.

INTERJÚ: DEÁK ÁGNES, FOTÓ: ÉDER VERONIKA

Az interjú a Dal+Szerző magazin 2012/3. lapszámában jelent meg, digitális, eredeti változatában itt is olvasható:

http://issuu.com/artisjus/docs/dalszerzo03/31

 

 



Kategóriák:Dalszerzőkről

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: