„Menedzserem: az édesanyám” – Agárdi Szilviékkel beszélgettünk

Egyáltalán nem egyedülálló, hogy egy zenészt valamelyik családtagja menedzseli. Csak néhány példa: Beyoncét apja, Kanye Westet sokáig édesanyja, Céline Diont szintén az egyik szülő: édesapja segítette az előrejutásban. Agárdi Szilvia, gyengénlátó énekesnő mögött is mindig ott állt édesanyja, aki mára  kitanulta a szakmát, és teljes értékű menedzserként szervezi az énekesnő életét. Most először meséltek tapasztalataikról.

Szilvia azért indult éppen a Voice-ban, mert ott a zsűri háttal ülve hallgatta meg. „Az volt a vágyam, hogy csakis a hangom miatt juttassanak tovább, és nem azért, mert vak vagyok” – mondja. „Azt akartam, hogy elfogadjanak a másságom ellenére. Mező Misi is azzal bíztatott, hogy amikor énekelek, a színpad csakis az enyém, semmi más nem számít. Ez sok önbizalmat és bátorságot adott” – teszi hozzá. Elmondása szerint a Pál Dénessel folytatott párbaj során is csak egy céljuk volt: jót énekelni. Miután kiesett a versenyből, a figyelem középpontjában tudott maradni. Az Eurovízió hazai válogatóján, a Dalban hallhattuk A szíveddel láss című duettüket. Szilvi ekkor érezte először, hogy szeretik a nézők, a harminc indulóból a legjobb nyolc közé jutottak. Azóta kisebb és nagyobb fellépések váltják egymást, nemrég pedig Szilvi lett a Vodafone egyik Főállású Angyala. Munkájával az Informatika a Látássérültekért Alapítványt segíti – a feladatok tehát folyamatosan gyarapodnak.

Agárdi Szilviát édesanyja menedzseli. Az énekesnő a Voice és a Dal tévés show-kban szerepelt.

Agárdi Szilviát édesanyja menedzseli. Az énekesnő a Voice és a Dal tévés show-kban szerepelt.

Édesanyja óvónőként dolgozott, és négy gyermeket nevelt fel. Bár féltette, mindig is segítette Szilvit céljai elérésében. „Ha kell, egyszerre vagyok a sminkese, a fodrásza, a stylist-ja, fotósa, én egyeztetek a koncert előtt a technikusokkal” – meséli Erika. De ezek még csak a fellépés előtti teendők, amelyeket rengeteg munka előz meg. „Fogadni kell a felkéréseket, egyeztetni a helyszínről, a technikai adottságokról, szerződéseket kötni, számlát intézni, ez a sok háttérmunka nagyon sok időt igényel.” – teszi hozzá. Mivel nem tanulta a szakmát, a saját bőrén kellett megtapasztalnia, mire kell figyelni, egyik szerződésből okulva egészítette ki a következőt. „Fontos tanulság volt számunkra, hogy a fellépés után azonnal meg kell beszélni a tapasztalatokat és le kell szűrni a tanulságokat. Míg friss az élmény, ez nagyon jól működik. Egyébként nem lehet meghatározni, hogy mennyi időt foglalkozom Szilvi karrierjével, mert a konkrét teendőkön túl fontos, hogy még a gondolataink is ekörül forogjanak. Tervezzünk, mérlegeljünk, egy döntés meghozatala előtt gondoljuk át a lehetőségeket.”

Voltak jelentkezők Agárdi Szilvia menedzserének posztjára, de nem találták őket alkalmasnak. „Mindig egyeztetünk mindenben, nem döntök Szilvi nélkül” – mondja édesanyja, majd Szilvi veszi át a szót: „Nagyon fontos, hogy harmonikus kapcsolat alakuljon ki az énekes és menedzsere között, és ez nem megy gyorsan. Egy menedzsernek jól kell tudnia kommunikálni, szem előtt kell tartania az énekes érdekeit, lelkiismeretesen kell dolgoznia. És az én esetemben még az is fontos, hogy elfogadjon, és teljes értékű emberként kezeljen.” Amikor a jövőről, a tervekről kérdezem őket, mindketten mosolyognak. Erika Szilvire néz, aki röviden válaszol: „Együtt.”

A már említett külföldi zenészeken kívül a magyar előadók között is bőven akad példa arra, hogy valamelyik családtag legyen a menedzser. Dobrády Ákost bátyja, Szekeres Adriennt férje menedzseli, de a Király-testvérek zenei karrierjét is egy nagyon közeli hozzátartozó: édesapjuk tartja a kezében. Vele készített interjúnk megtalálható a  Dal+Szerző magazin aktuális számában. A cikk itt olvasható.

Szerző: MAVRÁK KATA

 

 



Categories: Dalszerzőkről

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .