Ma startol a díjnyertes CAMPUS Fesztivál!

Szerdán kezdődik Debrecen legnagyobb nyári bulija: a Campus. Az Artisjus-díj történetében ez az első fesztivál, amely elnyerte az „Év könnyűzenei produkciója” díjat. Az elismerést idén adtuk át a szervezőknek, így kíváncsiak voltunk, mi várható a megújult Nagyerdei Stadionban. Heineken reklámból ismert dán együttes, Snoop Dogg DJ-je, a magyar zenei élet színe-java – ez mind lesz. Sőt, ezen kívül még sport, irodalom, tudományos program kísérletekkel és óriási szappanbuborékkal.

KÜLFÖLDI FELLÉPŐK

A fesztivál egyik legizgalmasabbnak ígérkező fellépője az a dán együttes, akiknek a világhírt a Heineken hozta el. A sörgyártó ugyanis Golden Age című számukat választotta ki egyik reklámzenéjének, azóta nem csak a skandináv rajongók, hanem az egész világ dúdolja a refrént. Az Asteroid Galaxy Tour pénteken lép fel a Campus-on. Karakteres színpadkép, divatikonként is ismert szőke énekesnő, a ’80-as évek hangulata – ezekre számíthatunk. Rajtuk kívül is érkeznek külföldi fellépők, például olyan világhírű lemezlovasok, mint DJ Antoine, aki készített már dalokat Snoop Doggnak, Timatiank és Bob Sinclairnek is – vagy Wankelmut, akinek Asaf Avidan One day című dalához kreált remixe igazi telitalálat lett.

The Asteroid Galaxy Tour - Golden Age című slágerük Heineken-reklámban szerepelt, és meghozta a világhírt

The Asteroid Galaxy Tour – Golden Age című slágerük Heineken-reklámban szerepelt, és meghozta a világhírt

MAGYAR EGYÜTTESEK

A hazai fellépők névsora nem kevésbé impozáns, a már megszokott és szinte elvárt fesztiválos zenekarokon túl a Víztorony különleges produkciók helyszíne lesz. Itt lép fel például Csemer Boglárka, Mrs. Columbo vagy a Parno Graszt. A több mint 100 éves torony speciális megvilágítása idén is különleges látványt és hangulatot ígér.

NEM CSAK A ZENE

A fesztivál nem csak a zenei felhozatalban erős. Beszélgetések, felolvasások és performanszok követik egymást, sőt, közös estékkel készül Háy János költő és Beck Zoltán (30Y), illetve Szálinger Balázs költő és Szűcs Krisztián zenész.

Idén is lesz Dumaszínház Kőhalmival, Aranyosival, Mogács Dániellel és Beliczai Balázzsal.

Egyedi elem, hogy a tudomány is jelen lesz Debrecen legnagyobb buliján. A kémikusok tüzet gyújtanak szikra vagy gyufa nélkül, elégetik a jégkockát, a fizikusok pedig folyékony nitrogénes kísérleteket visznek végbe, de felfújják az ország legnagyobb szappanbuborékát is.

A sport sem hiányozhat: értékes nyereményekért lehet majd versengeni kispályás labdarúgásban, strandröplabdában és kosárlabdában.

TÉNYLEG CSALÁDBARÁT

A fesztiválra érkező kisgyermekeket GPS online helymeghatározási rendszerrel látják el, annak érdekében, ha véletlenül elcsatangolnának a szüleiktől, könnyen megtalálhassák őket. A gyerekek mozgását egy webes felületen keresztül lehet majd követni, ezt a felületet egy sátorban kivetítő segítségével megjelenítik így láthatják a szülők működés közben.

Süli András, a Campus Fesztivál egyik szervezője válaszolt néhány kérdésünkre.

 

A fellépőknek volt valamilyen extra kívánsága?

Az egyik DJ-nek egy speciális, ritka pezsgőt kell bekészítenünk, illetve egy másik előadónak tűzijátékkal feldekorált italt kell felvinnünk a fellépés egy adott időpontjában a színpadra.

Mitől más ez a fesztivál, mint a többi?

A helyszín, a látványvilág és a hangulat adja meg az egyediségét. A városias környezet, az egészen kimagaslónak mondható infrastruktúra, a barátságos atmoszféra, a belátható távolságok és az apró ötletek.

Süli András, az Artisjus-díjas Campus fesztivál egyik szervezője

Süli András, az Artisjus-díjas Campus fesztivál egyik szervezője

Melyik koncertet várod legjobban?

A Nagyszínpados fellépők közül nagyon kíváncsi leszek az Asteroids Galaxy Tourra, a feltörekvő, fiatal magyar zenekarok közül pedig örülök, hogy a Middlemist Red és a Pegazusok Nem Léteznek is ott lesz a fellépőink között. Ezen kívül lehet tudni rólam, hogy nagyon büszke vagyok az összművészeti sátrunk programjaira, beleértve a különböző nagyon előremutató, underground elektronikus dj-ket is.

Mennyi látogatót vártok idén?

Az elővételes jegyeladásokról egyelőre nincs információm, de szeretnénk megismételni a tavalyi hatvanezres nézőszámot. Egy 10 százalékos növekedéssel pedig már több, mint elégedettek lennénk.

A Campus fesztivál weboldala: http://www.campusfesztival.hu/

Szerző: DEME ZSÓFIA



Categories: Hírek

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.