Amikor a hallgató értékeli a zenéd – a Juventus programigazgatóját kérdeztük

Ha újdonsült zenénket rádióbarátnak ítéljük, első körben az MR2-nek, a Class Fm-nek vagy stílusorientált rádióknak, esetleg regionális adóknak küldjük el. Utána pedig reménykedünk: csak viszonthalljuk majd valahol. A Juventus Rádió Online Zenei Tesztjére viszont most bárki beküldheti a zenéjét, és a kiválasztottakra közvetlenül a hallgatók szavazhatnak!

Márciusban már írtunk arról, hogyan készíttetnek kutatást a rádiók – segítve a zenei szerkesztők munkáját. A TNS Hoffman munkatársai a hallgatóknak telefonon mutatnak egy 10 másodperces dalrészletet, és kikérik a hallgató véleményét róla. A vizsgált zeneszámokat a rádiók választják ki a stratégiájuknak megfelelően. Ugyanebben a hónapban az Inspiratív Zenei Ébresztőn Csiszár Jenőtől azt tudtuk meg, hogy egy követő („format”) rádió azt játssza, ami bevált, amit a közönség szeret – ezt folyamatos tesztekkel mérik – így nincs lehetőség arra, hogy bátran beemeljenek új dalokat. Több milliós hallgatottságú kereskedelmi rádió esetében a kockáztatás nem létezik, de volt már rá példa.

juventusA Juventus Rádió most megadja az esélyt az ismeretlenebb bandáknak is, hiszen bárki beküldhet hozzájuk zenét, amit aztán közvetlenül a hallgatók értékelnek, és a rádió ez alapján dönt: játssza a dalt vagy nem.

Az online zenei teszt a honlapjukon érhető el, ahol 1-től 5-ig lehet osztályozni az új zenéket. Kalácska Gábor, a Juventus Rádió programigazgatója kérésünkre elárulta, hogy minden olyan stílusra nyitottak, amely nem üt el teljesen az adó zenei világától. „Rádiónk a 30-59-es korosztályban erős, és itt szeretnénk még több hallgatót szerezni, ezért elsősorban a 80-as, 90-es évek maintsream pop és rockzenéjét játsszuk.” Az online zenei teszt célja most azonban éppen az, hogy új dalok is bekerüljenek a rotációba.

Sokan azt gondolják, hogy a rádiók valamiféle titkos szövetségben vannak a kiadókkal, és csak bizonyos előadók, vagy managementek „termékeit” fogadják be. Az igazság azonban pont ennek ellentéte: egy rádiónak az a jó, ha minél több előadó dalát forgatja, hiszen így tud változatosabb lenni a műsora. Így mi is játsszunk nem egy olyan dalt, amit az előadó direktben küldött nekünk. Sőt, van olyan műsorunk (Budapest hangjai minden nap 22:00-00:00 között), ahol kifejezetten várjuk a fiatal budapesti előadók dalait, mindenfajta korlátozás nélkül.” – mondta Kalácska.

A folyamat egyáltalán nem rövid: egy-egy dalra akár 6-8 hónapon keresztül szavazhatnak a hallgatók, ezt követően pedig hetekig tesztelik a rádióban. De mégis, célirányosan a hallgatóktól kapnak így visszajelzést a rádió zenei szerkesztői. Egész pontosan azokról a dalokról készülnek összesített eredmények, amelyekre havonta több ezer szavazat érkezik – tudtuk meg Kalácskától. „Az eredményeket nem tesszük közzé, de a saját eredményeiről mindenkinek adunk szóbeli tájékoztatást, ha kéri” – mondta Kalácska.

A Juventus honosította meg a kereskedelmi rádiózást Magyarországon, de a 2009-es frekvenciadöntések egyik vesztese lett. Jelenleg Budapesten és környékén, illetve az interneten hallgatható.A zenekarok dalait a [email protected] címre várják.

Szerző: MAVRÁK KATA

FOTÓ: WWW.JUVENTUS.HU



Categories: Hírek

Tags: , , , , , , ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .