INTERJÚ az Aerosmith -és a Ricky Martin-slágerek szerzőjével

Magyar világsztárunk meglehetősen kevés van, lássuk be: magyar származású annál több, gyakorlatilag végigkísérik a teljes poptörténelmet az ötvenes évektől a Chess Records-alapító Bihari Brotherstől Suzi Quatrón át Paul Simonig, Gene Simmonsig, Mark Knopflerig, Alanis Morrissette-ig és sorolhatjuk a jelenig. John Charles Barrett neve biztos nem cseng ismerősen, de a Desmond Child annál inkább: ha felmegyünk az amerikai zeneszerző-producer oldalára, annyi világslágert írt az elmúlt negyven év során, hogy már kissé ijesztő. Ennek ellenére rendkívül barátságos úrral ismerkedtünk meg, aki egyébként az amerikai „artisjus”, az ASCAP elnökségi tagja.

D+SZ: Még az interjú előtt említetted magyar gyökereidet. Mesélnél erről egy kicsit?
Desmond Child: Édesapám, Márfy S. József báró Budapesten született, ízig-vérig magyar úr volt. Édesanyámmal, a kubai dalszerző-költő Elena Casalsszal 1953 elején ismerkedett meg a venezuelai Maracaibóban. Én ugyanezen év végén születtem – igen-igen, nyugodtan tedd le a zsebszámológépet, már hatvanéves vagyok! Apámat rengetegszer meglátogattam budapesti otthonában, mindig is nagyon közel állt hozzám: nagyon lesújtott, amikor eltávozott közülünk néhány évvel ezelőtt. A farkasréti temetőben van eltemetve a családi kriptában. Anyám két éve hunyt el: a hatvanas évek eleje óta a Peer Music és a BMI szerzőjeként dolgozott és lett sikeres a latin zenei piacon.

D+SZ: Karriered eléggé közismert, hiszen a Livin’ On A Prayert vagy a Livin’ La Vida Locát még a huszonegyedik századi suszterinasok is fütyülik, a Grammy-díjakat és jelöléseket több mint 70 (!) top 40-es kislemezsláger övezi, dalaid több mint 300 millió eladott lemezen hallhatóak világszerte. Ezeket az egészen hihetetlen adatokat látva és a jelenből visszanézve hogy látod, mikor történt az a bizonyos nagy áttörés? Hogyan fogadtad mindezt, illetve szerinted ebből mennyi lehetett a tudatosság és mennyi a szerencsefaktor?
DC: 1974-ben, vagyis pont negyven évvel ezelőtt alapítottam meg énekegyüttesemet, a Desmond Child and Rouge-t, miközben még javában a New York Universityre (NYU) jártam. Leszerződtünk a Capitol Recordshoz, és az első kislemez A-oldalas dala, az Our Love is Insane sláger lett. Ebben az időszakban számos New York-i klubban léptünk fel és tettünk szert úgymond híres rajongókra. Így ismerkedtünk össze Paul Stanleyvel is a KISS-ből, aki később közös munkát ajánlott: ennek gyümölcse lett az I Was Made For Lovin’ You, az 1979-es Dynasty album legismertebb száma.

Hogy mi számít, tehetség, szerencse, kinézet, kubai sárm, kemény magyar munka? Azt hiszem, mindez együtt hajt engem, a magánéletemet és a karrieremet is – leszámítva a kinézetet, amely azért már korántsem a „look”-ról szól.

Néhány az úriember szerzeményei közül: Aerosmith – Crazy, Bon Jovi – Livin’ on a prayer, Alice Cooper – Poison, Robbie Williams – Old before I die

D+SZ: Valahogy a magyar popzene nem termelt ki igazi világsztár szerzőt-előadót. Hogyan juthatnak el a közönséghez a mában? Egyáltalán: mi szükséges 2014-ben egy nemzetközi áttöréshez?
DC: Hát lássuk csak, világsztárnak itt vagyok én, nem? Haha, vicceltem! Inkább tekintsük át a Nagy Svéd Popinvázió elmúlt húsz évét, amikor a néhai Denniz Pop megalapította a Cheiron Productionst Stockholmban. Fiatal tehetséges és ambiciózus producerek/songwriterek kiscsapata sorjázott elő ebből a műhelyből, olyanok, mint Max Martin, Andreas Carlsson, Kristian Lundin, akiket aztán a következő generáció, Adam Andres, Tim Bergling, azaz Avicii vagy Nadir Khayat, a briliáns svéd-marokkói producer követett – és ők mind-mind a Cheironnál kezdték. Jelenleg nincs olyan zene az éterben, amely ne az ő hangzásukat követné.

Denniz Pop, ez a rendkívül nyitott zseni, aki életét arra tette fel, hogy egy olyan alkotóközösséget hozzon létre, amely együtt képes rá jellemző, védjegyszerű stílust kialakítani – mely abban az időben nem igazán volt még népszerű a világon –, hogy álmait valóra váltva a hatvanas évek nagy brit inváziója után legizgalmasabb popzenei csatáját megindítsa. A Cheiron szerzői, annak ellenére, hogy az angol nem az anyanyelvük, mégis mesteri módon bántak a nyelvvel, a lírikával, amelyet zseniálisan párosítottak fülbemászó hookokkal, köszönhető ez annak, hogy kora gyermekkoruktól tanulják a nyelvet. Az ABBA, az Ace Of Base és Roxette aranykora után a svéd pop meghódította a világot ezekkel a fülbemászó dallamokkal, melyek egyébként a komoly vokális népzenei hagyományokon alapulnak. Denniz mindig is arra ösztönözte a Cheiron stábot, hogy a munkatársak minél többet utazzanak az Egyesült Államokba és Nagy-Britanniába, hogy szinkronban legyenek az angolszász világgal, de az ott megszerzett tapasztalatokat és tudást otthon kamatoztatták.

Miért ne lehetne alkalmazni a Cheiron-modellt Magyarországon is akár, egy olyan műhelyben, ahol mindenki ugyanazon a helyen él és dolgozik? A nap bármelyik órájában visszatérhet és dolgozhat kollégáival, hogy a maga zenei világában a maximumot hozza ki magából és a produkcióból. Nézd, mi a helyzet Nashville-ben is, a country fővárosában: nekik ott a Music Row, mindenki egymás közelében él, könnyedén elérik egymást – így lett övék a legerősebb rádiós piac az Egyesült Államokban. Panaszkodás helyett sosem szabad elfeledni, hogy a siker és a boldogság záloga mindig a saját kezünkben van. Komolyan hiszek abban, hogy a magyar zeneipar képes megteremteni a maga zenei forradalmát, amennyiben a benne részt vevők vérszerződést kötnek, és megindulnak meghódítani a világot… és hát nem ez az első eset, ugyebár? Emlékezzünk csak Attilára, isten ostorára!

D+SZ: Min dolgozol mostanában, mesélnél jövőbeni terveidről is?
DC: A legfontosabb számomra a családom… tavaly októberben 25 év együttélés után elvettem páromat, Curtis Shaw-t New Yorkban, és ott a két 12 éves ikerfiam, Roman és Nyro. Ők a legjobb fejek. Curtis és én készítettünk egy díjnyertes dokumentumfilmet, TWO: The Story Of Roman & Nyro címmel arról, hogyan kezdtünk meleg párként családi életet élni, és közeli kapcsolatunkat a béranya Angelával is megörökítettük (www.twothedocumentary.com). Nagy öröm lenne, ha be tudnánk mutatni a filmet Magyarországon is, mint ahogy korábban Havannában, Nassauban és Torontóban. Örülnék, ha tudnánk szervezni zeneszerző és zeneipari mesterkurzust a magyar zeneiparban dolgozók részére, mint ahogy ezt rendszeresen megteszem Amerikában az ASCAP Expón. Ezekívül tanítok még a Clive Davis Institute of Recorded Musicon, valamint alma materemben, a NYU-n.

Két művésszel, Anthony De La Torréval és Levi Hummonnal egy Broadway-musicalen dolgozom, melynek címe Cuba Libre lesz. A történet anyám két fiatalabb húgának élettörténetén alapul a kubai forradalom előtti és utáni időszakban. Egyikük a diktátor Batista házvezetőnője volt, a másik Castro szeretője lett. Esküszöm, igaz a történet!, anyám és húgai különlegesen gyönyörűek voltak, valahogy mindig felkeltették az elnökök érdeklődését.

D+SZ: Az ASCAP elnökségi tagja vagy, a zenekészítők jogait képviseled a nyilvánosság előtt. Mennyire fontos számodra ez a szerepkör?
DC: Elkötelezett híve vagyok a dalszerzők jogainak képviseletében és múlt évben beválasztottak az ASCAP testületébe. Ezen túl segédkezem a Songwriters Hall Of Fame lebonyolításában is, ahova egyébként 2008-ban bekerülhettem sok más híresség mellé. Az ő pártfogásukkal közösen alapítottam Rudy Perezzel a Latin Songwriters Hall Of Fame elnökeként édesanyám emlékére a La Musa Awardsot, mely idén október 18-án kerül megrendezésre a Ritz Cartlon Hotelben Miami Beach-en. Azt hiszem, eléggé otthonosan mozgok vezető pozíciókban… de miért ne tegyem? Elvégre magyar vagyok.

Desmond Child magánéletét és zenei alkotómunkáját mutatja be a tavaly debütált, Two: The story of Romand and Nyro című dokumentumfilm. Feltűnnek a sztárok, akikkel együtt dolgozott, felcsendülnek a leghíresebb slágerei, de a fókusz végig a családon van: Desmond Child ugyanis egy férfival és egy nővel közösen, rendhagyó családban neveli ikerfiait, akik szintén megszólalnak (sőt, zenélnek) a filmben. A film angol nyelvű előzetese itt nézhető meg

Előadók, akikkel Desmond Child dolgozott

Aerosmith, David Archuleta, Clay Aiken, Animotion, Sebastian Bach, Jimmy Barnes, Robin Beck, Petra Berger, Bif Naked, Blackhawk, Michael Bolton, Bon Jovi, Bonfire, Boyzone, Cher, Chicago, Kelly Clarkson, Alice Cooper, Miranda Cosgrove, D-Side, Hazell Dean, Diana DeGarmo, Dream Theater, Haylie Duff, Hilary Duff, FM, Ace Frehley, Alejandra Guzmán, Hall & Oates, Hanson, Chesney Hawkes, Ty Herndon with Stephanie Bentley, Sarah Hudson, INXS, Joan Jett & the Blackhearts, Jonas Brothers, KISS, La Ley, Lindsay Lohan, Ricky Martin, Jesse McCart­ney, Stephanie McIntosh, Cyndi Lauper, Mitch Malloy, Meat Loaf, Michelle, Mika, Billie Myers, Alannah Myles, Vince Neil, O Town, Katy Perry, Play, Chynna Phillips, Ratt, LeAnn Rimes, Kane Roberts, Sakis Rouvas, Roxette, Lesley Roy, Ru Paul, Jennifer Rush, Richie Sambora, Saraya, Scorpions, Shakira, Victoria Shaw, Sisqó, Billy Squier, Paul Stanley, Paul Stanley and Desmond Child, Joss Stone, Amanda Stott, Swirl 360, Three Graces, Tokio Hotel, Laura Turner, Bonnie Tyler, Carrie Underwood, Steve Vai, Maria Vidal, John Waite, Weezer, Robbie Williams, Trisha Yearwood with Garth Brooks, Ace Young, 2Be3

 

-AJM-

Interjú: Tóth Péter Benjamin

Fordította és szerkesztette: Bihari Balázs

Megjelent a Dal+Szerző magazin 2014/2. számában



Kategóriák:Interjú

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: