Kell-e kutatni a tehetséget? LEHET A KARRIERT TUDATOSAN ÉPÍTENI?

Új előadókat felfedezni, „felépíteni”, befuttatni, majd aztán megtartani igencsak fáradságos munka, akár menedzserről, akár koncertszervezőről, akár kiadóról legyen szó. Mi lenne, ha mindezt megspórolhatnánk? És mi lenne, ha mindezt nemcsak megspórolhatnánk, de akár pénzt is kereshetnénk vele, mint Tom Sawyer a kerítésfestetéssel? Ha nagyon egyoldalúan állnánk hozzá, akár így is tekinthetnénk a tehetségkutató versenyekre – persze a dolog korántsem ilyen egyértelmű.

Az első tehetségkutatók, amelyeket ország-világ követhetett, az 1930-as években bukkantak fel az Egyesült Államokban. A korszak legismertebb műsora az 1934-ben indított Major Bowes Amateur (később The Original Amateur Hour) a rádióban kezdett, majd olyan sikerrel nyergelt át a negyvenes években a tévére, hogy egészen 1970-ig működött. Több mint három évtizedes fennállása alatt azonban igazan nagy sztárok nem dobbantottak a műsorból (ha Pat Boon és Gladys Knight nem számít annak). Szó sem volt még akkor egy kézben tartott karrierépítésről, meg hosszú távú szerződésekről: a jelentkezőket elsősorban a pénzdíj, a rádiókat (majd később a tévéket) a minél nagyobb hallgatottság (nézettség) vonzotta. Igaz, egy The Hoboken Four nevű énekegyüttes még az első időkben megnyerte a versenyt. A ma már ismeretlen csapat egyik tagját Frank Sinatrának hívták…

Az alapvető szerkezet nem sokat változott a korai műsorok óta. A legfőbb különbséget a zsűri megjelenése (és szerepe) jelentette. Természetesen – mint minden tévésorozat, film vagy zeneipari termék esetében – itt is hatalmasat fejlődött az iparág pénzügyi hatékonysága. Szó se róla, Bowes már a háború előtt is rendezett turnékat a legsikeresebb szereplőivel, mert a műsor nevével bárhol el tudta adni a produkciót. Ám a kapcsolódó jogok akkoriban még csak kisebb részét tették ki a műsor bevételének.

Az alapvető szerkezet nem sokat változott.

Az alapvető szerkezet nem sokat változott.

Mára gyakorlatilag a világ minden tévécsatornájának van vagy volt tehetségkutatója – vásárolt vagy saját, szinte mindegy. Jelenleg az Egyesült Államok saját vetélkedői közül az America’s Got Talent és a The Voice a legtöbbek által követett sorozat. Az Egyesült Királyságban 2001-ben indult a Pop Idol, melyet azután a világ minden részére eladtak. A helyi változatok közül a legismertebb minden kétséget kizárólag az American Idol lett, de több tucat spin-offja fut vagy futott világszerte az Arab Idoltól az izlandi  Idol stjörnuleitig. Miközben egy évtized alatt gyakorlatilag az egész bolygón terítették a franchise-t, maga az anyaműsor a második évad után megszűnt. Illetve különböző jogi csűrcsavarok miatt kénytelen volt nevet változtatni. Azóta X-Factornak hívják.

A jelenkori tévés zenei tehetségkutatás az épp változó – sokak szerint haldokló – zeneipar egy olyan „(mellék)terméke”, amely könnyen és viszonylag egyszerűen generál bevételt, a franchise jogtulajdonosnak (műsor jogtulajának), a televíziónak, amely elindítja, no meg a dalszerzőnek és jogtulajdonosnak, amelyeknek dalait eléneklik a műsorba jelentkező „előadó-palánták”. Aztán ott a kiadó (általában egy major kiadó), aki már a műsor elindulása előtt egyfajta előjogot szerez a nyertesekre, azok lemezeinek megjelenésére. Maga az előadó, ha kellőképpen ügyes, szakmailag és mentálisan is felkészült, esetleg még erős karakter, egyedi és kreatív alkotó (dalokat is szerez pl.), akkor csak ezután „részesedhet”, innen építhet zenei karriert.

Amit kapott, az a „15 perc” hírnév. Ebből kell főznie – definiál Bodrogi András, leginkább a hazai viszonyokra utalva. – Az sokat mond el, hogy az elmúlt évtizedben minden évben indult egy ilyen jellegű műsor, egyfajta férfi és női szólóénekes-, vagy „énekegyüttes”-cunamit zúdítva az épp változó iparágra, amelynek viszont leginkább a hatalmas bevételkiesés pótlása a jelenkori feladat, a cél.

De térjünk vissza az alapkérdéshez: vajon ugyanazt jelenti a tehetségkutatás az előadó és az A&R-szemszögéből? Egyáltalán mi az A&R?

A klasszikus recept szerint az A&R-os az összekötő kapocs a lemezkiadó és az előadó között, ő az, aki a való életben klubról klubra jár, lesi az aktuális trendeket, zenekarokat, előadókat, és időben vagy idő előtt lecsap rájuk, hogy aztán egy jól időzített kampánnyal felfuttassák és sikeressé tegyék a létrejövő produkciókat. Az A&R speciális szakma az egyre bonyolultabb zeneiparban, hiszen szerepe korábban összemosódott az egyszemélyes lemezkiadóval, a menedzserrel – lásd Parker ezredes esetét Elvisszel vagy Sam Philipsét Johnny Cash-sel stb. – számos óriás név forog a poptörténetben, aki A&R-ként segítette elő egy-egy jövendő sztár befutását: Jerry Greenberg talán igazán klasszikus példa – ABBA, Blues Brothers, Genesis, Whitesnake, Chic, Dr. Dre & Eazy E, Motörhead, mellékesen ő mutatta be az ifjú Mariah Careyt egy bizonyos Tommy Mottola nevű úrnak. A témáról bővebben a Sztárgyár című könyvben szórakozva-regényesítve olvashatunk.
A&R-ra még a változó lemezipari körülmények között is fokozottan szükség van: de vajon átveheti-e a főszerepet a tévés tehetségkutató, nem ajánlatos-e végigjárni a klubozás éveit undergroundon innen, mainstreamen túl?

„A Kispál- az Anima- és a Hiperkarma-tengely, masszívabban áll, mint a Bornemissza Gergely meg az egri vár is.” (Ludditák)

Az elmúlt tizenöt évben megváltoztak a kitörési pontok a magyarországi popéletben:

A. Koncertezés

amikor a kilencvenes évek közepén sorra zártak be a klubok az egyre növekvő érdektelenség miatt, egyre többen gondolták úgy, hogy majd az akkoriban felfutó fesztiválok, és az ott zajló tehetségkutatók kitöltik a tátongó űrt: és valóban, jó pár évig úgy tűnt, ez így részben működhet. Ám a szervezők egyre inkább vakarták a fejüket, hogy az évi beküldött 1000-1200 kazetta-CD-mp3 kiválasztottai közül a következő évben milyen idősávba, melyik színpadra kerülhetnek a tavalyi tehetségek, akik messiásként tekintenek a fesztiválos fellépésre, miközben év közben se rádió, se tévé, se lemezszerződés, se jelentősebb koncert vagy turné nem követte a nagy felbukkanást. A szervezők és lassan a zenekarok is belátták, hogy semmi értelme délután kettőkor felléptetni anyuka és a haverok előtt a tavalyi tehetségkutató második helyezettjét. A szervezők egyre inkább a meghívásos rendszerben, maximum a nemzetközi tehetségmegmutatókban hisznek, a fellépők köre jelentősen leszűkült – még akkor is, amikor az átalakult MR2-Petőfi az első években megcsillantotta a lehetőséget, hogy a magyar undergroundból ki lehet törni, megfogva egy erre fogékony szélesebb réteget. Nem véletlen, hogy a kisebb zenekarok egyre inkább az őket befogadó kis fesztiválokhoz pártolnak át. Az érdekes kivételek egyike a Veszprémi Utcazene Fesztivál versenye, ahol a kiválasztott versenyzők vetésforgóban lépnek fel a napok során és kapják a közönségtől és a zsűritől a szavazatokat – Petruska András is itt bukkant fel először.

B. Promóció és marketing

Az MR2 jó példa arra, hogy kiváló előretörési, másoknak menekülési útvonal mainstreamen edzett kis hazánkban: kialakított egy markáns hangot, melynek jó páran köszönhetik felfutásukat, de az elmúlt három-négy évben a rádió folyamatos átpozicionálása miatt sokszor sokkal nehezebb kitalálni, mi kerülhet a műsorfolyamba, mint a nagyon határozott profillal rendelkező kereskedelmi rádiók esetében. A szintén korábban kitörési vonalnak tartott MTV Hungary profilja is jelentősen átalakult, mondjuk ki, leszűkült zenei fronton, talent and music vonalon a pár kiválasztott előadó tévés és klubkoncertes támogatása leginkább azoknak kedvezett, akik egyébként is aktívan és sikerrel tolják előre szekerüket. A print és az online popzenei szaksajtó hangsúlya az utóbbi felé tolódott el, de a mainstream olvasóra szinte semmilyen hatással nincsen – ez a zeneőrültek közege –, legfeljebb a nagyon tudatos üzletpolitikát folytató tinimagazinok esetében. Mivel látszólag egyre több, de az érdekeiket védő médiumok, rendezvényszervezők stb. szorosra zárása miatt valójában egyre kevesebb a használható (túlélésért előre menekülő) felület, a kiadó-menedzsment egyre kevesebbet költ marketingre, ellenben a kényszer a kreatívabbakat egyre rafináltabb, social mediával operáló megoldásokra ösztönzi.

C. Zenehallgatási szokások

Elég a YouTube toplistára nézni: csupa-csupa dalról van szó, mégpedig azért, mert az átlagos zenefogyasztó ma leginkább dalokat hallgat, albumot ritkán. Ez a besztof adatbázisból válogató tévés zenei tehetségkutatóknak szintén kedvez. A netről, a rádióból, tévéből érkező ömlesztett zenefolyamból a zenehallgató nagyon gyorsan eldönti, mi kell neki és mi nem, majd továbblép – és ez érvényes egyaránt a mainstream zenefogyasztóra és egy adott szubkultúrában mozgó rajongóra is.

D. Támogatási rendszer, pályázatok, képzés

Az el­múlt évek támogatási rendszere átalakulóban, hiszen a PANKKK program hibernált állapotba került, az EJI pályázatai parkolópályán, és az Artisjus pályázatai is változóban. A zeneipari képzés szerencsére elindult, a zeneiskolák mellett az imPro, a Majdnem Híres, a ZEN vagy a BME és a Corvinus is indított kurzusokat, de tudjuk, hogy ennek eredményét körülbelül tíz év múlva érdemes számon kérni.

Ebben a zenei közegben nem véletlen, hogy olyanok is teljes természetességgel jelentkeznek tévés tehetségkutatókra, akik egyébként a klubéletből szeretnének pár szintet ugrani, és nem látnak más látványos kitörési pontot.

Hozzáad-e a karrierjükhöz bármit is az országos ismertségen túl, vagy megkötik magukat egy szerződéssel?

– Én teljesen függetlenként, véletlenül kerültem az egészbe, mint kísérő, akit – gondolom jó sztoriban reménykedve – egyszer csak előrántott a zsűri a háttérből, és kiemelt – mondja Petruska András gitáros-dalszerző. – Tagadhatatlanul sokat lendített a karrieremen, ettől a ponttól számítva lettem országszerte koncertező előadó, akinek nem kell könyörögnie bárkinek, hogy felléphessen. Nem szívesen csináltam volna magamtól a műsort, mert sosem ahhoz a zenei körhöz szerettem volna tartozni, de ez elég nagy lehetőség, nyitottan álltam hozzá. Akkor fújtam riadót, amikor olyan dalok eléneklésére és viselkedésre próbáltak rávenni brandépítés címszóval, ami a legvásáribb haknisták között is ciki lenne. Aztán ott volt a szerződés, amiben kis túlzással az szerepelt, hogy még a sírkövembe is be kell vésetni majd a csatorna logóját.
A kezdőtőkének betudható népszerűség nagyon jókor jött számomra, de a műfaj nem mindegy. Alulról építkező underground körökből jöttem, és továbbra is oda is szerettem volna tartozni. Ha folytatom a műsort – egyértelműen látszott számomra –, ez nem lett volna lehetséges, nincs átjárás a két közeg között, ami teljesen érthető is, elég csak a hitelesség problémakörét átgondolni.

– Úgy gondolom, nagy lehetőséget kapnak az indulók azzal, hogy ami másnak 5–10 év kemény munkájába és komoly befektetésbe kerül, azt megkapják pár hónap alatt – véli Stiedl Gusztáv, a Schubert Music Publishing magyarországi vezetője. – Sajnos mivel a műsor után elengedik a kezüket – bár a szerződés köti őket és az árát így is megfizetik, ha sikeresek lesznek –, nem tudnak mit kezdeni a nagy szabadsággal. Persze ez sem általános, néhányan jól, tudatosan használták ki a műsor adta lehetőségeket.

– A popzenei tehetségkutatás a szükségesnél lényegesen több új tehetséggel ismerteti meg a legszélesebb értelemben vett nagyközönséget – figyelmeztet minket Pásztor László, az mTon kiadó vezetője. – Tekintettel arra, hogy szinte minden műsor ismert dalok adaptációján alapszik, az előadó személyisége és az eredetire minél inkább hasonlító előadás nagyobb mértékben esik latba a mindenkori szavazásnál, mint az adott versenyző kreatív, énekesi adottsága, magyarul az igazi képességekről elég keveset lehet megtudni. A következő probléma, hogy az évente felszínre került tucatnyi „kedvenc” további karrierjéhez nincs megfelelő háttér. A tévé csak addig foglalkoztatja intenzíven, amíg tart a műsor és a harc a nézőkért. Nincs elég kiadó, nincs megfelelő mennyiségű és minőségű új dal, és nincs vásárlóerő sem. Közben pedig a műsor szereplői már elhitték, hogy ők sztárok, pedig többségük csak addig érdekes, amíg tart a műsor. Ez bizonyára sokuknak komoly problémát jelent a továbbiakban.

Ezek után ismételten visszatérünk kedvenc kérdésünkhöz: A&R-ra még a változó lemezipari körülmények között is fokozottan szükség van? Átvette a szerepet a tévés tehetségkutatás?

– Nem átvette a kiadói A&R szerepet, hanem szinte ellehetetlenítette! – állítja Pásztor László. – Egy-egy fiatal tehetség esetében a kiadónak nem áll rendelkezésére olyan marketing büdzsé, amely bevetésével ellensúlyozni tudná a tehetségkutató által biztosított médiafelületet. Így maradnak az általában saját számokkal működő – ezért a tévének kevésbé fontos – együttesek és az olyan egyéni műfajok – például a hiphop/rap –, amelyek szintén kívül esnek a tévés tehetségkutatáson. Szándékosan csak a tévés tehetségkutatásról beszélek, hiszen ezek uralják manapság a közízlést. A kifutásról pedig csupán annyit, hogy egy kézen megszámolható azoknak a száma, akik állócsillagként megmaradtak az elmúlt években reményteljesen debütált sok tucat „sztár” közül.

– Itthon csak egy-két olyan iparági szereplőt tudnék mondani, aki hasonlít ahhoz a nemzetközi iparági gyakorlatban A&R feladattal bíró személyhez, aki egy adott zenekarban, előadóban meglátta a jövő tehetségét, amelyre érdemes volt felépíteni egy produkciót, egy karriert. Azok a „felfedezettek” nagyrészt már évek óta zenéltek, alkottak, voltak saját dalaik, üzenetük – mondja Bodrogi András.

– A kiadók a megváltozott piaci körülmények miatt rossz helyzetbe kerültek. Gyorsítaniuk kell. Míg korábban arra törekedtek, hogy felépítsenek egy-egy előadót, évekig dolgozva, mára inkább a tehetségkutatók által gyorsan ismertségre szert tevő, a média által sztárolt előadók lemezeivel próbálnak gyors sikert elérni. Ez érthető, de hosszú távon nem vezet sehova. Gyorsan, könnyen és felületesen fogyasztható terméket hoznak létre, amely pár hónap múlva senkinek sem kell már, hiszen piacra kerül az új adag. Persze itt is vannak kivételek, de azt nem merem állítani, hogy a kiadó munkája miatt lesz valamelyik tehetség hosszú távon sikeres – replikáz Stiedl Gusztáv.

Ameria's Got Talent: külföldön más a súlya a tehetésgkutatóknak.

America’s Got Talent: külföldön más a súlya a tehetésgkutatóknak.

Persze a nyugati tévés tehetségkutatóknak egészen más a súlya, mint a hazaiaknak. Nemcsak azért, mert több emberhez jutnak el, de azért is, mert ott nincs kizárólagos szerepe egy-egy ilyen műsornak. A piac színesebb, sokrétűbb, több módja is lehet a karrierépítésnek, mint nálunk.

– Angliai tapasztalataim alapján azt mondhatom, az adott ország zeneiparának felépítettsége, a kiadók, a klubhálózat, a zenei sajtó és a rádiók nyitottsága is hat egy ország tehetségkutatójának jellegére és színvonalára – véli Morcz Fruzsina, zenei menedzser, szervező. – Tévedés lenne azt hinni, hogy Angliában nem fontos az X-factor és az ott szereplő versenyzők nem kapnak hatalmas sajtófigyelmet. Azonban a fő különbség talán az, hogy mivel az angol zeneipari hálózat egészségesen működik az A&R-tól a New Musical Express vonatkozó rovatáig (New Music), a tehetségkutatók súlya és szerepe is más.

Manchesterben például a helyi önkormányzat támogatásával működik zenei tehetséggondozó program, amely rendszeresen szervez tehetségkutatókat, bemutatkozásokat. Mivel az ehhez hasonló zenei oktatás teljesen általános Angliában, a tehetségkutatók szerepe is más. Az egyetemeken létezik könnyűzene (commercial music) szak is. Ezeken a szakokon komolyan felszerelt dob-, gitár- és egyéb stúdiószobákban gyakorolhatnak a diákok, és félévente a zeneiparban elismert oktatók és közönség előtt vizsgáznak. Mégpedig olyan nyilvános klubokban, amelyek az egyetemekhez tartoznak – sőt általában azok épületén belül működnek.

– Zeneipari konferenciák showcase-koncertjei is remek lehetőséget kínálnak az induló, ígéretes produkcióknak – figyelmeztet Morcz Fruzsina. – Ezeknek köszönhetően nemcsak hamar eljuthatnak a nemzetközi szintű bemutatkozáshoz, de tulajdonképpen már onnan is indulnak el.

Ha továbbra is hosszú távú célokat tűzünk ki magunk elé és tü­rel­mesen lépegetünk a grádicsokon, egyre több specifikus tehetségkutatót találunk. Egy példa, Marton László Távolodó:

– 2011-ben az a megtiszteltetés ért, hogy a FolkBeats nép- és világzenei tehetségkutató versenyben zsűrizhettem. Többnyire ismertem a szervezőket és a zsűri többi tagját is, részint ez az „otthonosság” volt a döntő abban, hogy elvállaljam a feladatot. Másrészt az, hogy pontosan meg lehetett ítélni: a FolkBeatsnek semmi köze nincs a napjainkban elszaporodott – ám tőlem igen messze álló – könnyűzenei tehetségkutató show-khoz. Hanem arról szól, hogy egy viszonylag hátrányos helyzetű műfaj előadói megmutathassák és megmérethessék magukat. Már az előzetes jelentkezés idején kiderült, hogy sokan vannak – főleg vidéken –, akiknek korábban nem adatott meg a nyilvánosságnak e mérsékelt módja sem. Bizonyára vonzó volt a fődíj: mindkét kategória győztese turnélehetőséget kapott az Egyesült Államokban, de nem hinném, hogy ez lett volna a meghatározó motívum. Hanem az, aminek a levegőjét hónapokig magukba szívhatták a versenyzők: baráti hangulatú és hiteles szakmai közegben, tanácsokat kérve és kapva, hétről hétre fejlődve versenyezhettek a döntőig.
Azóta, mára a FolkBeatsből áruvédjegy lett, mely közel tíz előadót CD-kiadáshoz juttatott, és nagyjából másik tíznek azóta is újabb és újabb fellépési lehetőségeket biztosít. Ha úgy tetszik, hagyomány teremtődött. És cseppet sem mellesleg: országszerte ismertté vált a két kategória nyertesének, Guessous Majda Máriának illetve a Meszecsinka együttesnek a neve. Sőt, az élvonalba kerültek mindketten.

TÚL A POPZENÉN: NÓTA, NÉPDAL, KOMOLYZENE
A hatvanas években már javában működtek a Magyar Televízió népdal- és nótaműsorai (Nótaszó, TV Szőttes), ám a hetenkénti „adáskényszer” miatt nem volt elég előadó. Ekkor jött az ötlet, hogy az énekeshiányt egy Táncdalfesztivál mintájára rendezett dalversennyel enyhítsék. Ez volt a Nyílik a rózsa 1968-ban, ahol megszületett az új nótasztár-generáció (de itt bukkant fel a hajpántjával és akusztikus gitárjával a magyar daloshippi hagyományokat megteremtő Dévai Nagy Kamilla is).
Ezt követte a több sorozatot megélt Röpülj páva!, illetve annak nemzetközi változata, az Arany páva is, melyek kifejezetten a népzenére fókuszáltak. A közszolgálati média azóta is gyakran előveszi ezt a műfajt: Húzzad, húzzad, muzsikásom (MTV), Magyar Rádió Népzenei Versenye (három sorozat), Pentaton Népzenei Verseny és az idén megrendezett Felszállott a páva (Duna Televízió).
A világon egyedülálló ötlet volt a Magyar Televíziótól 1974-ben az első nemzetközi karmesterverseny megrendezése, ahol a zsűri elnöke Ferencsik János volt. A nemzetközi jelző nem pusztán reklámfogás volt a tíz sorozatot megélt rendezvényen: minden évadra több százan jelentkeztek a világ minden pontjáról. Az első versenyt a japán Kobajasi Kenicsiro nyerte, a második Medveczky Ádám lett.

INTERJÚ: BIHARI BALÁZS ÉS ZUBRECZKI DÁVID



Kategóriák:Interjú

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: