20 ezer dollár jött össze a csendből

A Vulfpeck funkzenekar 4,8 millió forintot szedett össze abból, hogy a rajongói aludtak – miközben a Spotify-on az együttes csendes albumát „hallgatták”. A bevételből a turnét finanszírozták.

Mint a Los Angeles-i zenekar egyik multriinstrumentalista tagja az alábbi videón elmagyarázza, a Spotify fél centet fizet egy dal egy lejátszásáért. Ez nem sok (néhány éve komoly botrány volt, amikor először nyilvánosságra került az adat), azonban ha valaki egész éjszaka hallgat egy 31 másodperces számokból álló albumot (ez a minimális hossz, ami után már jár a fizetség), akkor az már 4 dollárt jelent a jogtulajdonosnak. Attól nem kellett félni, hogy a zene zavarni fogja a rajongók álmát, hiszen a Sleepify című album csupa teljesen csendes számból állt. A rajongótáborát elsősorban YouTube-videókkal szerző Vulfpeck összesen 20 ezer dollárt kapott végül a Spotify-tól. Igaz, a szolgáltató később arra hivatkozott, hogy a Vulfpeck megsértette a felhasználási feltételeket, és eltávolította az albumot, de az addig összegyűlt jogdíjakat kifizették.

A pénzből a Vulfpeck az őszi turnéját finanszírozza. Azokba a városokba mennek el, ahol a legtöbben hallgatták a Sleepify albumot, és minden koncert ingyenes lesz. Mint ebből az interjúból kiderül, a korábban nem turnézó zenekar körülnézett a piacon, érdeklődtek a kollégáknál, és arra jutottak, hogy ez csak a pénzt viszi. Mivel gyakran beszélgettek a Spotify-ról (mérlegelve, hogy ha oda felteszik a lemezt, az segíti vagy inkább rontja-e az eladásokat), végül előjött ez az ötlet. A Sleepify egyébként reklámnak is jó volt; természetesen nem tudható, hányan voltak, akik erről hallottak először, majd ha már, akkor belehallgattak a Vulfpeck nem csendes zenéjébe is (a Bandcampen itt streamelhetőek), mindenesetre a zenekar rajongótábora megduplázódott az alvós lemez megjelenése óta.



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.