A 2007 óta működő, most elítélt oldal azzal védekezett a jogsértés vádja ellen, hogy csak a felhasználói osztanak meg jogvédett tartalmakat, és ha ez nekik tudomásukra jut, rögtön intézkednek. A perben kiderült, hogy ez nem igaz: még maga a vezető is töltött fel illegálisan zenéket.
A Grooveshark ránézésre egy jogosítatlan stream oldalnak tűnt, nagy, sok millió dalból, teljes lemezekből álló „katalógussal”, ám valójában úgy működött, hogy a regisztrált felhasználók tölthették fel és oszthatták meg streamelésre mp3-gyűjteményüket. A régóta támadott szolgáltatás ezzel is védekezett, hogy nem tehet arról, ha egyes felhasználók nem tartják be a törvényt, és ha panasz érkezik, hát leszedi a jogsértő tartalmat. (Ami aztán persze gyorsan felbukkan máshol.)
A manhattani bíróságon lefolytatott perben azonban előkerültek olyan belső levelek, amelyek szerint a Grooveshark-tulajdonos Escape Media Group vezetői is töltöttek fel zenéket különféle felhasználónevek mögé bújva, és alkalmazottaikat is arra utasították, hogy rakják tele a gépüket mindenféle zenével, és osszanak meg mindent – és azzal fenyegetőztek, hogy aki ezt nem teszi meg, az feketelistára kerül a cégen belül.
A szerzői jog megsértése mellett amiatt is elmarasztalta a bíróság a cég vezetőit, hogy nagy mennyiségű adatot töröltek, miután ennek kifejezetten az ellenkezőjére szólították fel őket. Azonban az igazgatón és a technikai vezetőn kívül más vádlottak a peren kívüli egyezséget választották, és így sok minden napvilágra került a Grooveshark működéséről. A cég fellebbez az ítélet ellen.
Categories: Hírek
Leave a Reply