Többféle szolgáltatás áll rendelkezésére annak, aki úgy dönt, hogy ingyen adja oda a zenéjét, más-más árakon, más-más kínálattal. Végignéztük a legfontosabbakat.
A U2 ingyenes lemezének apropóján először azt néztük végig ismert magyar zenekarok példáin keresztül, hogy kinek érdemes ingyenesen terjesztenie a zenéjét, kinek nem; milyen előnyökkel és hátrányokkal, és milyen költségekkel jár ez. Most az ingyenes terjesztésre adódó legismertebb lehetőségeket vesszük végig: mennyibe kerülnek, mit kínálnak. Fontos előre bocsátani, hogy bár mind a Bandcamp, mind a Soundcloud használata esetén a szerzői jogok az alkotónál maradnak (mint arról korábban is írtunk, a zeneipar mai helyzetében a szerzők számára ez az egyik legfontosabb, hosszú távú befektetés), a felhasználásért viszont nem kapunk jogdíjat, márpedig mindkét oldalon (majdnem) minden szabadon streamelhető (a Soundcloud pedig egyenesen a zenésznek kerül pénzbe). Ezért érdemes megfontolni, hogy ezek helyett nem érdemes-e inkább a felhasználók számára ingyenes (vagy ingyenes+előfizetéses), de a jogtulajdonosokat kompenzáló szolgáltatókat, például a Spotify-t vagy a Deezert használni. (Ezekről majd külön cikket közlünk.)
Alapvető, sokszor hangoztatott bölcsesség, hogy egy előadónak minden lehetséges platformon jelen kell lennie. Ez azonban nem azt jelenti, hogy minden zenét egyben fel kell tölteni a Soundcloudra, Bandcampre és a honlapunkra is. Érdemes a különféle szolgáltatásokat más-más célra használni, már csak azért is, hogy a rajongókat ne zavarjuk össze, illetve a statisztikák jól követhetőek legyenek. Így például viszonylag gyakori, hogy a kiadványokat (albumokat, EP-ket) egy fizetős oldalra (iTunes) vagy a Bandcampre töltik fel, míg a Soundcloudon a legújabb dalokat mutatják be, mihelyt a nyilvánosság elé tárható formába kerülnek.
BANDCAMP
Feliratkozás: Itt lehetséges. Ingyenesen is majdnem teljes funkciókat kapunk; a Pro accountban olyan extrák vannak, mint például privát stream (megjelenés előtt promócióként, újságíróknak). Előadók mellett kiadók is használják.
Ingyenes letöltés korlátozása: A stream korlátlan, a letöltések száma korlátozott havi 200-ra; minden hónapban újra 200-ról indul. Ha ez lejár, a kvóta növelhető, mennyiségtől függően 1,5-3 cent letöltésenként. Akkor is magasabb lesz, ha a pénzes vásárlások elérnek egy bizonyos szintet. Ha valaki semmiképpen nem akar fizetni (a hosztolásért, lejátszóért és hasonló szolgáltatásokért), akkor dönthet úgy, hogy 1) a rajongók várjanak a következő hónap elejéig, 2) feltölti a lemezt máshova, a letöltés linkjét elhelyezi a leírásban, a Bandcampet pedig stream szolgáltatásként alkalmazza.
Egyéb lehetőségek: A Bandcamp nagyon rugalmas zenebolt, ahol a zenét többféle formátumban, többféle csomagban árulhatjuk. Lehet azt választani, hogy a letöltők maguk írják be az árat, egy bizonyos minimummal vagy anélkül – ebben a Buy Now feliratra kell kattintani, és 0-t beírni az ingyenes letöltéshez (ami beleszámít az említett kvótába). Ezt esetleg el is lehet magyarázni a lemez leírásában, ha olyan letöltőkre is számítunk, akik nem ismerősek a Bandcampen, hátha a Buy Now felirat elriaszt valakit. Lehetséges a letöltés mellett CD-t, bármilyen egyéb merch tárgyat is árulni, akár több csomagban (pl. 1) CD – 2) CD+póló). Testre szabható lejátszókat, a Facebookra fülként integrálható „boltot”, statisztikát, keresőoptimalizálást (SEO, tehát a névre keresve jó helyen jön ki a Bandcamp oldal) kínál még a Bandcamp. A letöltéseket lehetséges e-mail cím megadásához kötni. Mindezért a digitális zeneeladásokból 15 százalékot, merch-eladásból 10 százalékot vonnak le (bővebben lásd itt).
Közösség: A Bandcampre nemcsak előadók, hanem rajongók is regisztrálhatnak. Az oldal azonban szándékosan korlátozza a kommentelést, ajánlgatást. Nem abban hisznek, mint némely szolgáltató, hogy érdemes automatikusan posztolni mindenhova már azt is, hogy meghallgattunk egy számot; hanem abban, hogy egy rajongó akkor tud hatékonyan ajánlani egy zenét, ha tudni lehet róla, hogy szereti annyira, hogy pénzt adott érte. Állítólag ez működik is. Emiatt nem árasztják el a lemezeket a lájkok, kommentek. Ha nem is látványosan, de egy Share gomb mögé dugva van Facebook-, Twitter-, Tumblr- és Google+-megosztás a lemezek oldalán.
Különféle felfedezési lehetőségeket kínálnak. Egyrészt ott vannak a címkék, amelyek között lehet keresgélni, és szoktak is a hallgatók, ezért érdemes értelemszerűen használni, például itt jelezni, hogy valaki magyar. A rajongók megoszthatják egymással a gyűjteményüket, küldhetnek lemezt ajándékként. A Bandcampnek van saját blogja és heti rádióműsora, a főoldalon látható Bandcamp Weekly.
Jogok: A szerzőnél maradnak, a Bandcamp nem exkluzív jogot kér a terjesztésre stb., bővebben lásd itt.
SOUNDCLOUD
Feliratkozás: A főoldalon lehet feliratkozni, Facebook-fiókkal is lehetséges belépni. Ingyenes és különböző árazású fizetős accountok vannak.
Ingyenes letöltés korlátozása: A nem fizető felhasználóknak a Soundcloud legfeljebb 3 órányi zene feltöltését, számonként maximum 100 letöltést enged meg. Havi 3 euro a Pro account, hat óra zenével, számonként 1000 letöltéssel; havi 9 euro a korlátozások nélküli Unlimited (bővebb statisztikákkal, egyéb lehetőségekkel, lásd itt).
A Soundcloudon alapegységnek az egyes számok számítanak, amelyeket ugyan könnyű listákba rendezni, ám a letöltés már csak egyenként lehetséges. Sokszor mutat link letöltésre a lemez (vagyis az összerendezett dalok) leírásában; így a letöltési kvóta sem érvényes, ha csak lejátszónak akarjuk használni a Soundcloudot.
Egyéb lehetőségek: A feltöltött zenék meghallgatásán, külön engedély esetén letöltésén kívül a Soundcloud minden mást külső szolgáltatókkal végez. Ha például e-mail címet szeretnénk kérni a letöltésért, azt az Email Unlock oldal segítségével lehet megtenni. Lehetőség van Buy gomb elhelyezésére, vagy ugyanitt átirányíthatjuk a letölteni vágyókat a Facebookra, hivatalos oldalunkra.
Közösség: A Soundcloud egyik legerősebb oldala, főleg az elektronikus műfajokban. A regisztráló, esetleg Facebook-profiljukkal belépő felhasználók lájkolhatnak, kommentelhetnek (a szám egy bizonyos pontjához kötve); követhetnek előadókat, kiadókat, blogokat; saját oldalukra posztolhatnak számokat; levelezhetnek stb. Promóküldésre is alkalmas. Eleinte főleg zenészek használták, de a kommentek már régóta olyanok, mint máshol: „nagyon jó”, „nagyon jó ez a basszus”; „tetszik, és én is zenélek, hallgass meg itt”.
Felfedező funkciók is vannak a Soundcloudon, például itt vannak műfajok szerinti bontásban az éppen nagyon pörgő számok.
Jogok: A Soundcloud használói is megtartják minden jogukat, bővebben lásd itt.
Bár azt minden legális oldal elvárja, hogy a feltöltött zene szerzői, jogtulajdonosai mi magunk legyünk, a más művekből részleteket felhasználó zenéknél (legyen szó akár jogosítatlan hangmintákról, nem hivatalos remixekről, mixekről) már eltérő lehet az, hogy mennyire figyelik, mennyire szigorúan tartatják ezt be. Az elektronikus zenében, amelynek egyes műfajai nagy mértékben támaszkodnak a hangmintázásra, a Soundcloudot sokan használták, ám nemrégiben számos zenét leszedettek, amelyekkel kapcsolatban egyes kiadók panaszt emeltek. Így járt az átlagban napi 2 millió lejátszást produkáló ThisSongIsSick blog is, pedig ők szorosan együttműködtek a kiadókkal. Míg a Bandcampet általában nem szokták mixek feltöltésére használni (bár a hangmintahasználatban jeleskedő hiphop erősen jelen van itt), a Soundcloudot igen, ám onnan emiatt sokan átmentek a – letöltést nem engedélyező – Mixcloudra. A lépés a major kiadók és a Soundcloud a korábbiaknál szorosabb együttműködésére vezethető vissza, amelynek a célja az oldal bevételtermelő képességének növelése. Ennek keretében lehetővé válik reklámok elhelyezése a Soundcloud-csatornákra, de egyelőre csak szűk körben, és nem tudni, a magyar előadókhoz mikor ér el ez a lehetőség.
SAJÁT HONLAP
Előnye, hogy itt tényleg minden olyan lesz, mint amilyennek mi akarjuk. Hátránya az, hogy mindent nekünk kell kitalálnunk és megcsinál(tat)nunk. A közösségi, felfedező funkcióktól is elesünk. Költségei: szerverköltség, honlapkészítés. Amennyiben van erre keret, mindenképpen érdemes saját honlapunkon mindent összegyűjteni, még a más szolgáltatóknál elhelyezett zenéinket is linkek vagy inkább beillesztett lejátszók formájában közzétenni.
KÉRJÜNK-E E-MAIL CÍMET?
Legutóbbi cikkünkbeni s felmerült a kérdés, hogy érdemes-e lájkot, e-mail címet kérni a letöltésért cserébe. Az előbbi kérdés hamarosan okafogyottá válik, hiszen november 5-től a Facebook megtiltja a lájkkapu használatát. Az e-mailről a különféle platformokat régóta használó, fizetős, pénzes letöltéseket is kínáló Fine Cut Bodies véleményét kérdeztük meg. Szerinte „az ‘e-mail címet zenéért cserébe’ elég fair, de azt is gondolom, hogy sok ember nem szívesen adja meg a címét, mert bizalmatlanok, hogy utána nem tudnak leiratkozni. (Termeszetesen nálam mindig van leiratkozási lehetőség, dehát ezt nem tudhatja elore.) Sokan használnak ilyen esetekre ideiglenes e-mail címeket, amelyek csak pár percig élnek (bár már vannak olyan szolgáltatások, amelyek ezt próbálják kiszűrni). Ez szerintem nem túl jó fej dolog: kapsz valamit ingyen, és még azt is megpróbálod kijátszani a nagy ‘respectben’.” Ugyan Fine Cut Bodies szerint mindenkinek ki kell alakítania a saját stratégiáját, számára nagyon úgy tűnik, hogy „a hírleveleknek még nem áldozott le – főleg amilyen irányba pl. a Facebook megy (mellesleg érthető módon). Ezért szerintem érdemes mindenkinek kiépítenie a saját kommunikációs csatornáját.” (Nemrég a Hypebot is ugyanezt javasolta Még a Facebookon is gyűjtsük a rajongók e-mail címeit című cikkében, főleg, hogy mostanában sok szó esik a „Facebook haláláról”, az ellen-Facebook Ello előretöréséről stb..)
Fine Cut Bodies egyébként számos platformot használt és használ zenészként, illetve a Chi Recordings kiadóval. Nemrég, annak örömére, hogy 15 éve van a pályán, elkészítette hivatalos honlapját (a Recordernek nyilatkozott arról, hogy miért most jött el ennek az ideje), ahol minden letölthető zenéje fent van: „integráltam az egészet egy rendszerbe, így nem kell különböző helyekre küldeni az embereket” – mondta erről a Dal+Szerzőnek.
Categories: Hírek