Itt a Cseh Tamás Program pályázata vidéki klubok számára

A könnyűzenét támogató Cseh Tamás Program második pályázati kiírása vidéki kluboknak szól. Az NKA honlapján részletesen itt ismertetett pályázat célja, hogy a fővároson kívül megyénként legalább egy élő koncerteket rendező, könnyűzenei klub tartósan tudjon működni. Ennek érdekében a 60 milliós keretösszegből egy-egy klub 2-2 millió forintra pályázhat november 10-én éjfélig.

A már legalább egy éve működő klubnak, vállalkozónak legalább nyolc különböző, nem az adott megyéből származó együttes koncertjét kell vállalnia. Kizárólag élőzenei, belépődíjas koncertekről lehet szó. A vissza nem térítendő támogatást az előadói tiszteletdíjra, valamint reklám- és propagandaköltségre lehet fordítani. Az NKA honlap szerint az elbírálás szempontjai: a projekt nyilvánossága; a projekt művészi és technikai színvonala; a fellépő együttesek száma. A pályázathoz egyebek között csatolni kell a 2013/14-es évadban a klubban fellépett együttesek koncertjeinek, ezek nézőszámának dokumentációját.

A Cseh Tamás Program elindulását 2014. május 12-én Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere, az NKA elnöke és L. Simon László, az NKA korábbi alelnöke, a program kidolgozásának koordinálója jelentette be. Célja, hogy támogassa a könnyűzenei utánpótlást, és elősegítse a színvonalas produkciók fellépési lehetőségeit, külföldi népszerűsítését. A program első felhívása már lezárult, erre 201 pályakezdő előadó és zenekar nyújtott be pályázatot első hang- és képfelvételének elkészítésére, valamint a pályára lépést segítő kommunikáció megvalósítására. A program lebonyolításához rendelkezésre álló forrás az üres adathordozók után szedett jogdíjakból származó bevétel 25%-a; így 2014. évben 500 millió forint, továbbá 2015. és 2016. években 100-100 millió forint biztosított a program folytatásához. Blogunkon a Cseh Tamás Programról korábban itt és itt írtunk.



Categories: Hírek

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .