Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért mentem és csináltam – Bodnár Réka, Palya Bea menedzsere

A Dal+Szerző blog új sorozatában népszerű előadók menedzsereit szólaltatjuk meg. Benézünk a színfalak mögé, túllépünk a hangzatos szólamokon. Palya Bea nagyon fiatalon pályára lépett menedzserével, Bodnár Rékával beszélgettünk többek között arról, hogy a menedzseri szakmában is van kreativitás; Palya Bea különlegességéről és arról, hogyan lépett ki a „népdalénekesnő” skatulyájából; lemezkiadásról; külföldi tervekről, az amerikai szórakoztatóipar itthon hasznosítható tanulságaról; valamint arról is, hogy szabad-e egy zenésznek kommenteket olvasnia. Nekünk árulta el először, hogy az X-Faktorban győztes Danics Dórával is dolgozni fog.

NEM CSAK A MŰVÉSZ ALKOT

Szokatlanul fiatalon lettél Palya Bea menedzsere. Hogy alakult ez így?

Beával egy baráti társaságban találkoztam 16-17 évesen, barátság volt első látásra, hasonló forma csajok vagyunk. A 2010-es Én leszek a játékszered lemez készítését közelről láttam, segítettem, akkor még barátként, ahol tudtam. A lemez megjelenése után volt egy öt állomásos turné. Felmerült, hogy nincs-e kedvem velük menni. Persze, hogy volt – nagy buli 19 évesen, utolsó éves gimnazistaként terelgetni a zenészeket a Müpa backstage-ben, vasalni Bea fellépőruháját, árulni a lemezeket a koncert után. Ez egy jó kalandnál nem tűnt többnek. Akkor még az volt a nagy életcélom, hogy politológus legyek, be is adtam az jelentkezésemet az egyetemre. Aztán egy hónappal később, áprilisban Bea akkori menedzsere elment egy hónapra Amerikába. Két nappal előtte felhívtak, hogy beugranék-e helyettesíteni őt. Minden elő volt készítve, csak lebonyolító szerepem volt. Mondtam, hogy ha senkit nem zavar, hogy én május elején érettségizek, akkor vágjunk bele. Aztán hamar kiderült, hogy nekem ez testhez álló feladat, sok olyan képességem megvan, ami ebben a szakmában kell.

Mik ezek?

Van egy jó folyamatirányító képességem, átlátok nagy íveket, jól tudok kommunikálni és precíz, alapos vagyok. Nem arról van szó, hogy az első perctől kezdve nagyon ügyes voltam, hiszen semmit nem tudtam a szakmáról, például azt sem, hogy mi az a rider. De Bea ösztönösen ráérzett arra, hogy bár semmilyen tapasztalatom nincs a munka világában, sőt, nagyjából az életben sem, ezek a tulajdonságaim megvannak, és ha ő ügyesen terelget, akkor kineveli magának a saját menedzserét. Mivel én mellette, az ő igényei, instrukciói mentén tanultam ki a szakmát, ezért neki „testhez álló” menedzser lettem. Ezért is gondolom, hogy nekünk ez működik hosszú távon. Mert aztán úgy alakult, hogy a korábbi menedzsere kint maradt Amerikában, én pedig maradtam ebben a pozícióban.

Végigcsináltam egy nyarat, 40-50 koncertet, mindenféle zenekarral, mindenféle közreműködéssel. És közben lett Kapolcson a Palya-udvar is. De csak szeptemberben fogtam fel, hogy tényleg mi történik. Éjfélig kellett volna beiratkoznom az egyetemre, én pedig azon lamentáltam, hogy milyen irányba akarok menni. Folytassam ezt a kalandnak induló, munkába forduló dolgot, vagy elkezdjem az egyetemet? Tíz óra lett, tizenegy, végül nem iratkoztam be.

Bodnár Réka és Palya Bea - fotó: Domonyi Éva / Respiro

Bodnár Réka és Palya Bea – fotó: Domonyi Éva / Respiro

A kapolcsi Palya-udvar is elő volt készítve, mire te elkezdtél rajta dolgozni?

Nem. Annyit tudtunk, hogy Márta István, a fesztivál igazgatója szeretné, hogy legyen Beának egy udvara, és nagyjából annyi volt az instrukciója, hogy „gyere oda, hívd meg a barátnőidet énekelni, és akkor jól fogjuk érezni magunkat”. Beának volt rengeteg ötlete, de ő sem tudta, hogy melyik részéről fogjuk ezt meg. És egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy én, az éppen leérettségizett lelkes lány fesztiválhelyszínt szervezek. Bár nem tudtam, hogyan kell, sok minden ésszerűnek tűnt, ráadásul családilag kiskoromtól kezdve jártunk a Művészetek Völgyébe, ezért jól ismertem, hogy mi ez a fesztivál. Egyetlen egyszerű dologra fűztük fel az egészet: ez ne csak egy koncerthelyszín legyen, hanem egy hely, ahol jó lenni. Azt a kérdést tettük fel: mi milyen helyen lennénk szívesen? Legyen függőágy, babzsák, lehessen az árnyékban koncertet hallgatni, legyen irodalom, kiállítás, beszélgetés; nyilván mindennek Bea volt a központja. Ebből lett az a struktúra, ami bár fejlődött, azóta állandó. Az előkészítés viszonylag gördülékeny volt, köszönhetően nagy részben a csapatnak is. Az pedig egy meghatározó pillanat volt a szakmai indulásomban, hogy elindult a fesztivál pénteken, és szombat délben megtelt az udvar. Azóta is élesen él bennem, ahogy állok a kisház oldalában, és potyognak a könnyeim, egyszerűen attól a katarzisszerű örömtől, hogy működik. Nem tudom, hogy mitől, nem tudom, hogy mit csináltunk, de működik. Ez egy olyan pont, ami alapvetően határozza meg a szakmai életemet. Nagyon hamar rájöttem arra, hogy ez egy olyan szakma, hogy lehet alkotni, hogy nem csak a művész alkot. Lehet, hogy ez hülyén hangzik, de én minden egyes koncertet egy alkotásnak érzek, mert elindulunk a semmiből, és lesz egy koncert. Ott valami olyat megéreztem ennek az öröméből, ami azóta is drogszerűen itt tart engem.

Akkor semmilyen képzésen nem vettél részt?

Jó pár helyre hívtak már tanítani, és mindig el szoktam mondani, hogy tőlem elméleti tudást ne várjanak. Csak olyan elméleteim vannak, amelyeket a tapasztalataim alapján alakítottam ki. De egy kezdő, tapasztalatlan embernek, akinek vannak képességei, van kreativitása, meg lehet az előnye is: még nincs nagyon bebarázdázva. Az iskolák nagyon tudnak barázdázni, ami jó, mert az orvost barázdázzák is be, hogy hol kell felvágni a beteget; de zenei menedzserként jó együttállás volt, hogy mivel nem voltak sémák a fejemben arról, hogy mit lehet csinálni, ezért bármit el tudtam képzelni. Nem tudtam, hogy ez vagy az „lehetetlen”, és emiatt mentem és csináltam. Az első közös év végén például Bea több hónapra le akart állni, de rengeteg kérdése volt: fogják-e még hívni utána, szabad-e, lehet-e ilyet csinálni? Nekem pedig csak ösztönös válaszom volt: miért ne lehetne? A mai napig próbálok erre figyelni, hogy megmaradjon ez a naiv barázdamentességem, amiben segít, hogy nagyon sok sikert meg tudtam élni; de nehéz is tartani, hiszen a tapasztalat, az élmények akarva-akaratlanul barázdáznak. Egyébként most, négy és fél év után jött el az igény, hogy képezzem magam szakmailag, de erre alkalmasak az Amerikából rendelhető szuper könyvek. Magyar szakirodalom elég kevés van.

AZ A CÉLUNK, HOGY BEÁT A ZENÉJÉRŐL ISMERJÉK

Mikor kezdtetek hosszabb távokban, nagyobb ívekben gondolkodni együtt?

Első perctől, mert nekem ez az elején nem volt komoly, nem voltam benne feltétlenül biztos, hogy sokáig tartani fog a „kaland”, azt viszont tudtam, hogy Beának igen, ez az ő élete, ezért azt gondoltam, hogy jó, ha beszélgetünk hosszabb ívekről. Az meg, hogy ezt ki bonyolítja le mellette, majd kialakul.

Most például milyen hosszabb távú tervetek van?

Az a célunk, hogy Beát minél többen a zenéjéről ismerjék. Budapesten tíz emberből kilenc, vidéken mondjuk hét ember hallotta már a nevét, látta a tévében, tudja, hogy énekesnő. De jóval szűkebb az a réteg, aki mondjuk fel tud sorolni tőle három dalt. De érezhetően tágul a közönsége, ráadásul nagyon vágyott irányba, a 25-35-ös korosztály irányában. Eddig mindenféle belső statisztikáink szerint inkább 35+-os volt a hallgatósága, ami szintén nagyon jó, és ugye tudjuk, hogy a vásárlóerő tekintetében is előnyös; de a 25-35-ös generáció nem volt annyira az ő közelében, és most ez az irány elkezdett látványosan kinyílni, főként annak köszönhetően, hogy az MR2-Petőfi elkezdte játszani a Szabadont.

Eddig nem játszották egyáltalán? A táncdalfesztiválos feldolgozásokat sem?

Csak egy-két dalát néha egy-két rádió. Ennek az az oka, hogy volt Bea körül egy skatulya, hogy ő „a népdalénekes”, és ez okozta azt is, hogy volt egy réteg, amelyik jobban ismerte őt a nyilatkozatairól, mint a zenéjéről, mert úgy gondolja magáról, hogy ő népzenét nem hallgat. Ez a skatulya nem volt elkerülhető, hiszen valóban onnan indult, és máig hiteles közvetítője a népzenének, de már nem csak az. Ezért volt bennem egy skatulyatörési igény, hogy mutassuk meg, hogy nem népdalénekes, csak azért gondolják ezt az emberek, mert nem ismerik, hogy mit csinál. Úgy gondolom, hogy azért kezdte el játszani most a rádió, mert ez sikerült.

Nagyon jól látható a változás, amit a rádiós játszás hozott. A Szabadon klipjének megtekintése azóta háromszorosára ugrott, és a kommentek száma megnégyszereződött. Egyébként mindig hallom, hogy a művész ne olvassa a kommenteket. Én meg azt mondom, hogy igenis olvassa, mert a közönség azt gondolja, ami ott van. Nemrég végigolvastam a lemezhez készült videósorozat összes videója alatt található kommenteket. 90 százalékban pozitívak, és érdekes volt végiggondolni azt is, hogy ami negatív, az miért az. Van olyan is, amivel tényleg nem érdemes foglalkozni, de érdemes végiggondolni, hogy például egy-egy dal miért befogadhatatlan valakinek. Vagy miért a Szabadon a sláger: ott van a kommentekben, hogy ezt az életérzést nem tudták eddig kifejezni, és most végre Bea elénekelte.

Mik voltak ennek a skatulyatörésnek az eszközei?

Az, hogy a című lemez minden dalához készült egy YouTube-videó, és eköré nagy kampányt építettünk a sajtóban, illetve beleraktunk nem kevés hirdetési pénzt is a Facebookon. Ez egy végiggondolt, felépített projekt volt. A sajtóanyagokban, a dalokhoz készült kísérő szövegek jó részében írtunk arról, hogy ez már nem az a Bea, nem a népdalénekes, hanem énekes-dalszerző, aki népzenei hagyományból indult, de már nem ott tart; és ez nem egy értékítélet, hanem pályaválasztás, zenei fejlődési út. Arra is tudatosan figyeltem, hogy például amikor egy tévéműsorban megszólal, akkor azt írják alá, hogy „Palya Bea – énekes”, kész, nem kell túlragozni.

Gondolkodom még valami érdekes együttműködésben. Olyasmire gondolok, ami persze zeneileg is jó, de önmagában már az is érdekes benne, hogy ők összeálltak. Mint amilyen a Csík Zenekar és Rúzsa Magdi együttműködése volt: már csak azért is meghallgatom, mert kíváncsi vagyok, hogy mit csinálnak ők együtt. És koncertezni kell sokat, oda kell menni a közönséghez. Most egy kicsit visszavonulunk, szervezetet is fejlesztünk, de aztán jövőre akár 150-200 koncertet szeretnék csinálni – idén kb. 80-100 volt. El kell menni olyan helyekre, ahova egyébként nem megyünk. Sok koncerten látom azt, főleg vidéken, hogy odajön 150-200 ember fixen, és egy csomó másik, akik azt mondják, hogy jé, a Palya Bea, meghallgatom. Nemrég Kolozsváron is ez volt, az elején lődörögtek, a végén pedig mozdulni sem lehetett a tömegben. Ha már ott vagyunk, és a közönség is ott van, onnantól Bea elvégzi a dolgát, onnantól már megőrülnek, hogy ez milyen jó. Csak létre kell hozni ezeket a helyzeteket, ki kell kicsit lépni a komfortzónánkból.

Bodnár Réka - fotó: Marton Szilvia

Bodnár Réka – fotó: Marton Szilvia

Elég nehéz behatárolni, hogy mi is az, amit Bea csinál, mert bár a világzene lenne a kézenfekvő kategória, abból is kilóg.

Én ezt szoktam mondani, hogy populáris világzene, és azt, hogy Bea egy külön brand. Nagyon fontos része a sikerének, hogy gyakran olyan témákról énekel, amelyekről mások nem mernek vagy nem akarnak, amelyek tabuk. Ott van például az abortuszról vagy a szülésről szóló dala. Ezektől Bea elképesztő erővel válik szimbólumává bizonyos dolgoknak: a bátorságnak, szókimondásnak, annak, hogy lehet ilyen témákról énekelni, beszélni. Sokszor találkozom a közönségével, hiszen mi csináljuk a lemezeladást is a koncerteken, és abból, amit hallok, menedzserként sokat beépítek a rendszerbe. Mindig sokan odajönnek, hogy csak hadd öleljék meg, hadd fogják meg a kezét – ilyen erős szimbóluma lett annak, hogy ki lehet ezeket a dolgokat mondani; vagy „én nem tudom kimondani, de te kimondod helyettem”. Másrészt ebben a különutasságban van magány is. Bár persze azért sokszor beállunk a sorba, de mindig csak azután, hogy végiggondoljuk, hogy nekünk hogyan lenne jó.

Egy másik nagyon fontos dolog, az az életerő, ami Beában van. Szerintem van benne egy elveszett rocksztár; ha egy másik országban születik, akkor most egy headliner popzenekarban lenne frontember. Ezért is volt egy olyan menedzseri intuícióm, hogy a lemezbemutatóját ne a Müpában tartsuk: azt ismerjük, sok koncertje volt már ott Beának, oda egy bizonyos fajta közönség jár. Ami nagyon jó, de más. Beának most az kellett, hogy az A38-on egy hajónyi ember őrjöngve táncoljon és vaduljon meg a zenéjére. Szerintem van a zenei képesség és az előadóképesség, és ez a kettő egyaránt fontos egy produkciónál. Vannak ugye elképesztő zenészek, akik nem jó előadók, semmi nem jön át; és fordítva is. Beánál nagyon szerencsés együttállást látok. Ezért gondolom, hogy valami olyasmit képvisel, amit muszáj ismernie sok embernek. Ahogy én őt a színpadon látom, az valami nagyon igazi dolog. A zene, sőt, minden alkotás célja az, hogy történjen valami. Ha dühös leszek, akkor is történt valami. Az Én leszek a játékszered volt ilyen, hogy vagy nagyon utálták, vagy nagyon szerették. Én mindenkinek azt mondtam, hogy sokkal jobb ez, mintha semleges lennél, hiszen történt benned valami a zene és a lemez hallgatása közben vagy után.

NÁLUNK MINDEN FUNKCIÓT EGY EMBER LÁT EL

Mondtad, hogy olvasol amerikai könyveket a menedzsmentről. Magyar közegben ezek mennyire alkalmazhatóak?

Nekem az amerikai szórakoztatóipar az etalon, mindig tátott szájjal nézem. Nem azért, mert olyat szeretnék csinálni, hanem mert nagyon sokat lehet tanulni abból az alázatból, ahogy a szórakoztatóipart ők mint szolgáltatóipart űzik. (Bár én hiszek abban, hogy van ízlésformáló ereje is ennek, ami nagy felelősség.) A könyveket olvasva ezer gondolatom lesz, és próbálom kitalálni, hogy hogyan lehetne ezt hazahozni. Nem reprodukálni, hanem magyarítani. Sok minden alkalmazható lenne szerintem, de jelenleg nem az. Alapvetően azért, mert kicsi a piac, és van egy alapvető tőkehiány. Például olvastam egy könyvben az ötéves menedzsment tervről. Válaszd ki a művészt; ismerd meg, nézd meg, hogy mi neki a legjobb zenei stílus; írass neki dalokat; csinálj egy csapatot, szerezz pénzt. Nagyon szépen hangzó terv, és sok példát látni külföldön (főleg Angliában és Amerikában), hogy meg is valósítják ezt, vagy legalábbis valami hasonlót.

Itthon az a legsajátosabb, hogy minden funkciót egyetlen ember lát el. A publisher, a booking, a touring, a mindenféle általános ügyek kezelése, a művésszel való személyes kapcsolattartás, a művész hétköznapjainak szervezése, a próbaszervezés, a zenekari kapcsolattartás, a marketing, az online kommunikáció, akár a produkció üzleti hátterének vezetése. Nekem az az irány tetszik, hogy a menedzser egy általános menedzseri funkciót lásson el: leginkább a művésszel való közvetlen viszony, a proaktív tervezés, a karrier nagy ívekben való rendezése és az erről való beszélgetés a feladata, és a produkciós rendszer irányítása. De van külön booking, touring, online területekért felelős stb. Mozdulunk is ebbe az irányba, de a kicsi piacra tekintettel ezt csak részlegesen, leginkább projektalapon tudjuk megtenni. A hosszú távú terveim közül az egyik egy ilyen típusú ügynökség felépítése lenne. Hogy „franchise-osítsam” azt a fajta rendszert, ahogy dolgozom. Mert most ezt a fajta szakmai tudást én tudom, meg egy nagyon közvetlen kolléganőm. Rendszerszinten nagyon szívesen dolgoznék több zenekarral, de nem tudok. A hivatalos menedzsmentkönyvek és a nagy menedzserek állítása szerint egy menedzser két előadóval tud közeli viszonyban dolgozni, és néggyel tanácsadói szinten. Én is most két emberrel dolgozom, és van egy felkérésem tanácsadói posztra. Dolgoztam sokkal több művésszel is, de tarthatatlan volt.

Ki a másik?

Egy nagyon friss és új irány az, hogy a 2013-as X-Faktor győztesével, Danics Dórával kezdtem el dolgozni. Nyilván kiindulópontként szimpatizálok Dórival, tetszik nekem, ahogy hozzááll ehhez a szakmához. Látom Dóriban a lehetőséget, és látom azt is, hogy ez egy nehéz teher: megnyerni egy ilyen versenyt egyrészt hatalmas előny, más szempontból viszont hátrány is. Izgalmas coaching szempontból, hogy hogyan támogatsz valakit ezen az úton; és izgalmas menedzsment szempontból is, mert egészen más ez a működés, mint amihez én szokva vagyok, hiszen itt egy teljes csapat áll egy-egy művész mögött, egy teljes infrastruktúra. Ez már eggyel közelebb van a nyugati típusú működéshez. Míg Beánál mindenhez közöm van, ami vele történik, még akkor is, ha nem én intézem.

BALKÁNI CIGÁNY ÉNEKESNŐT AKARTAK CSINÁLNI BEÁBÓL

A TEDxYouth előadásban beszéltél arról, hogy a művészek számára a leginkább önazonos út megtalálása a munkád. Volt olyan, hogy valaki, akivel együtt dolgoztál, úgy érezte, hogy egy döntésed neki nem volt neki önazonos? Vagy érzed, hogy mi fér bele, mi nem?

Általában érzem, intuíció alapján. Azt szoktam gondolni, hogy minden helyen, ahol ott vagyunk, valamiért vagyunk, ott van valami dolgunk, még akkor is, ha éppen az adott pillanatban még nem tudjuk, hogy mi az. Például tavaly nyáron egy rendezvényszervező cég lekötött egy fellépést nekünk a Zirci Napokon. A koncert előtti napokban kerestem rá az interneten, és szembesültem azzal, hogy ez a Zirci Betyárnapok, és a fellépők listája alapján nem tűnt ez olyan rendezvénynek, ahova könnyen oda tudnám képzelni magunkat. A szefárd anyagot hívták, ami egy igazi értelemben vett világzenei anyag, előtte-utána pedig X-Faktor-os, megasztáros fellépők voltak – amit nem kritizálni szeretnék, csak nem értettem ebben a logikát. Próbáltam erre a mondásomra támaszkodni, hogy van ott valami dolgunk. És a harmadik számnál azt láttam, hogy kétezer ember tátott szájjal hallgatja a zenét. Az első két dal arról szólt, hogy megértették, hogy mi történik. Rengeteg lemezt eladtunk, és sok ember jött oda, hogy ők még a Bea nevét sem hallották, de ez milyen jó volt. Ez a tapasztalat ráerősített arra, hogy muszáj az emberekkel megismertetni Bea zenéjét, mert nem ismerik őt. De ritka az ilyen. Erősen hagyatkozom az intuíciómra, és ez egy olyan szakma, ahol ezt lehet hagyni erősnek maradni. Általában első pár körben szoktam érezni adott helyzeteket, hogy hogyan fogok dönteni.

Olyan volt, hogy valaki más, mondjuk egy kiadó, valamit csinálni akart Beából, amit nem érzett magáénak?

A magyar kiadóknál ilyen nem volt, ott inkább az történt, hogy mivel Bea annyira különleges és egyedi jelenség, hogy az, amiben a major kiadók jók, az nála nem működött. Viszont mielőtt a Sony lett az itthoni kiadója, 2006-2007-ben a francia Naive-nál volt, ők a Tony Gatlif-filmnek (Transylvania) köszönhetően jelentkeztek nála. Az Adieu les complexes eredetileg a Naive-nál jött ki 2007-ben Franciaországban, és aztán itthon a Sony megvásárolta a kiadási jogokat. Aztán a Naive együttműködés fel is bomlott, de azért ezt máig emlegetik, hogy „neki volt az a francia lemeze, ugye?” A Naive-nak voltak olyan tervei Beával, amit kérdeztél: „a balkáni cigány énekesnő” képével felrajzoltak egy előre megtervezett pályát, ami neki nem tetszett, nem volt önazonos. A mai napig sokszor felmerül benne, hogy ha azt az utat választja, akkor ma talán egy Európa-szerte sokkal ismertebb énekesnő lenne, csak nem biztos, hogy boldog lenne, ennyire szeretné, amit csinál. És egyébként nem gondolom, hogy ez egy kiadói hiba volt, a hivatalos menedzsmenti tudás szerint ők nagyon jól csinálták: kinéznek embereket, akikre bizonyos szerepek jól rárakhatók.

Gondolom, a külföldi jelenlét erősítése továbbra is célotok.

Igen, állandó, soha nem szűnő vágy. Az utóbbi években tudatos döntés volt, hogy Bea itthon marad, ugye családja lett, férje, gyereke. De volt egy-egy külföldi megkeresés, sokat jártunk a környező országokban, és volt egy szíriai koncert is. Én nyilván elfogult vagyok Beával – miközben próbálok a legelfogulatlanabb is lenni –, de úgy gondolom, hogy benne van egy erős nemzetközi világzenei karrier lehetősége. Az a fajta zene, amit csinál, nagyon igényli a közönséget, figyelemben és önismeretben, úgy értve, hogy a dalok nem feltétlenül könnyű témákról szólnak, és aki nem akar ezekkel szembenézni, az nem akarja őt hallgatni, ami teljesen rendben van. Ezért egy viszonylag tág, de mondjuk egy popénekesnő ismertségével nem vetekedő rétegnek szól a zenéje, és ezt a réteget szerintem sok országban meg lehetne találni. Ez rengeteg munka, és sok kreatív gondolatunk van, hogy ezt hogyan lehetne elérni. Viszont hiányzik egyrészt a munkaerő és az idő; másrészt ezt nagyon nehéz egyedül. Tudom, hogy volt már, és lehet, hogy lesz is még ilyen államilag is finanszírozott kezdeményezés. Nagy szükség lenne rá, mert sok zenekar próbálkozik, és mindenki ugyanazokat a köröket futja kisebb-nagyobb hatékonysággal. Van, akinek sikerül egy-egy dolog (Ivan & the Parazol, Boggie, Middlemist Red, Söndörgő, Lajkó Félix stb.), és nekik nagyon drukkolunk itthonról mindig – én legalábbis biztosan –, de átütő, nagy és hosszan tartó sikert én még keveset láttam. Ebben sokkal jobban össze lehetne fogni.

Nagyon fontos, hogy egy menedzser sose gondolja azt magáról, hogy ő mindent tud. Honnan kellene nekem tudnom, hogy Franciaországban melyik sajtóst kellene felhívnom, hogy Bea koncertjét jól bepromózza? De azt meg tudom csinálni, hogy keresek egy olyan francia partner booking agencyt, akikkel lehet közösen dolgozni, és ők már fogják ismerni azt a sajtóst. Én valami ilyesmi hálózatot képzelek el Bea köré, hogy legyenek adott országokban ilyen partnercsapatok. Ehhez sok befektetés szükséges. Először is energiabefektetés, mert ezeket meg kell találni; aztán pénz, mert ki kell menni, megnézni, hogy tényleg működik-e. Beában nagyon izgalmas, hogy Ázsiában és az arab világban is vágynak rá. Rengeteg török lájkolója van a Facebookon, ami elég nagy rejtély, hogy miért van. Magyarország után Németország és Anglia jön, ami köszönhető részben Bea ottani korábbi nagy koncertjeinek, részben a kint élő magyarok nagy számának, de Törökországra egyik sem igaz.

A karriermenedzsmentet olyannak látom, mint amikor egy nagy fehér falat elkezdesz dobálni darts nyilakkal. Rengeteget dobálsz, rengeteg ötletet kipróbálsz, és valamelyik bejön – de ahhoz, hogy egy bejöjjön, nagyon sokat kell dobálni, és előre nem tudhatod, hogy melyik fog bejönni. Ott van Csemer Boglárka (Boggie), aki évek óta dobálja a dartsokat, és a Parfüm klipjével egyszer csak nagyon bejött neki. Ugyanígy egy-egy nyíl mondjuk minden showcase fesztivál, amin fellépünk. Nem tudom garantálni, hogy pont ez be fog jönni, pont ezután fog odajönni valaki, hogy turnészerződést kínáljon. Nagyon fontos, hogy legyen bennem annyi alázat a munkám felé, hogy minden mindegy, csinálni kell, csinálni, csinálni – és egyszer csak sikerül.

KÉREK EGY ÚJ LEMEZT, ÉS EGY RÉGIT

A című lemez magánkiadásban jelent meg, míg korábban egy major kiadó gondozta Bea lemezeit. Miért döntöttetek a magánkiadás mellett?

Egy hosszú folyamat eredménye ez, és azt szeretnénk, hogy ez így is maradjon. Ma nem is nagyon érdemes másként, mert a lemezt nem azért csináljuk, hogy eladjunk belőle tízezer példányt. Az egyébként ma is a kiadók mellett szól, hogy állják a lemez megjelenésének a költségeit, ami egy nagy lehetőség. Tárgyaltunk is egy nagy kiadóval, akik hívtak, amikor megszűnt régi formájában Bea előző kiadója, a Sony Music Magyarország. Az volt a tanulság, hogy Bea sehogy sem illik bele a gépezetbe. Kezdve onnan, hogy minden kiadó átállt a 360 fokos szerződésekre , ami egyébként érthető, de Bea esetében nem működik, mert neki itt vagyok én, ami mínusz 180 fok, vagy inkább 270. Szerintem a sikerének nagy része annak köszönhető, hogy mi adtuk ki. Nem kevés pénzt öltünk bele, ami szerencsére visszajön. Ez üzleti kérdés is, hajlandó vagy-e befektetni annak a hitében, hogy vissza fog jönni, és mi ilyen bátor csajok voltunk.

Az ilyen előadóknál gyakori, hogy a régebbi lemezek is elég jól fogynak.

Igen, ez nagyon igaz Beára is. Legutóbb a Vidor fesztiválon mondjuk húsz t adtunk el és tizenöt másik lemez. Szoktak úgy kérni, hogy az újat, és egy olyat, ami Bea munkásságát jól jellemzi, és más, mint ez. Az Egyszálének és az Adieu les complexes megy a legjobban, de a Psychéből is vesznek a mai napig. Bea szokta mondani viccesen, hogy neki öt év a beérési ideje, és ez valószínűleg tényleg így van. Sok szempontból elsőre inkább befogadhatatlan – de ez a lemezre már nem igaz.

Bodnár Réka és Palya Bea - fotó: Domonyi Éva / Respiro

Bodnár Réka és Palya Bea – fotó: Domonyi Éva / Respiro

Szponzori szerződésben gondolkodtok?

Szerintem nincs olyan menedzser sem Magyarországon, sem máshol, aki nem gondolkodik ilyenben. Az a kérdés, hogy mit tudunk ebből kivitelezni. Apróban elég sokat, tehát például a kapolcsi fesztiválon nagyon sok bartertámogatásunk van: a Tündérvíz öt éve ad vizet a színpadra és a stábnak, a babzsákosok is öt éve hozzák a babzsákokat. Az Etnosoundtól pedig hangszereket kapunk a lemezfelvételhez, és évek óta működünk együtt ilyen-olyan formában. A legnagyobb szponzori együttműködésünk jelenleg egy nagy magyar céggel van, akiktől egy igazán jó autót kap a produkció, cserébe pedig Bea évente két-három alkalommal fellép náluk.

Olyan hétköznapi értelemben vett szponzorációt, ami anyagi juttatással jár, Bea mellett nem csináltam még. Ennek több oka van, az egyik az, hogy nem voltak jó kapcsolataim. Másrészt Bea ismertsége most jutott oda, hogy egy szponzor elgondolkodhat azon, hogy érdekes lehet mellé állni. Lehet, hogy nem voltunk elég rámenősek, de a rámenősséghez is idő kell. Hogy mondjuk végiggondoljam, hogy kik a szóba jövő cégek, amelyek értékeihez tudunk kapcsolódni; hogyan lehet ezeket megkeresni; aztán tartsam velük a kapcsolatot, tudjunk két-három kreatív megbeszélést tartani a közös munkáról. A támogatás formájában is ezerféle módot ki lehet találni, és én ebben is próbálok a sémamentesség felé menni, amikor nemcsak az van, hogy mi pénzt kapunk, kirakjuk a logót, ők kirakják, hogy támogatnak minket; hanem tényleg van benne valami kreatív, valami innovatív.

Amikor Bea feltűnt a Negro reklámjában, akkor nem kaptatok olyat, hogy „eladta magát”?

Erre az az egyszerű válasz, hogy a kenyér nekünk is ugyanannyiba kerül a boltban.

De hát Bea szépen énekel, odaadják neki ingyen.

Az amúgy igaz, hogy Bea annyit tud adni az embereknek, hogy ők is akarnak neki adni valamit. Ez nagyon szép, de emiatt rengeteg tárgy gyűlt össze az évek során. Azt szoktuk mondani, hogy fogyasztható, felhasználható dolgokat szeret kapni a rajongóitól, lekvárt, kávét, mézet, pálinkát, bort… Abban, hogy Beát tartották egy olyan ismert embernek, aki egy reklámban a Negro értékét erősíti, neki ott van húsz év pályaépítése. A brandjét ő maga alakította ki a korábbi menedzsereivel és velem együtt, és ezt tudja a piacon áruba bocsátani. A szponzoráció esetében ráadásul nagyon jó win-win szituációk lehetnek.

De kaptatok ilyen visszajelzéseket? A világzenei közegben van néha ilyen romantikus vonás, amiben a pénz a „gonosz”.

Hozzám nem jutott el ilyen. Meg egyébként szerintem a világzenében van azért pénz, sokkal több, mint amennyit az emberek gondolnának. Világzeneinek titulált produkciókat jobban lehet értékesíteni, mint ugyanolyan ismertségi szinten álló popprodukciókat. Talán azért, mert értékesebbnek vagy különlegesebbnek vélik a szervezők.

Gondolom, Bea ismertsége miatt a sajtóban már nem nehéz elhelyezni egy-egy cikket. Ott mi a dolgod?

Valóban kedvelik, de volt abban valami véletlenszerűség, hogy ha megkerestek, akkor volt megjelenés, de ezt csak részben tudtuk irányítani. A Nő kampánya volt az első, amikor Beának direkt szervezett sajtója volt, olyan csapattal, amelynek ez a szakmája. Egyébként is biztos lett volna sok interjú, de nem ilyen okosan felépítve. Az még egy fontos alapelvem a sajtó kapcsán, hogy én legyek az okosabb; vagyis hamarabb elhintem az információt, mint hogy a sajtó – elsősorban a bulvár – magától megszerezhetné. Amikor Beának megszületett a kislánya , akkor a kórházban láttam, ahogy az embereknek leesett, hogy ez a Palya Bea. És egy nap után, amikor lehetett látni, hogy minden rendben van, felhívtuk az MTI-t és lenyilatkoztuk, hogy megszületett Lili, mert nem akartam, hogy a Velveten írják meg, hogy „láttam a Palya Beát a kórházban”. Ha egy lépéssel előrébb járok, akkor elveszem az élét, akkor az már nem pletyka, nem bulvár.



Kategóriák:Dalszerzőkről

Címkék:, ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: