A Cseh Tamás Program új pályázatai pályakezdőknek, könnyűzenei műsoroknak

Nem sokkal azután, hogy közzétették a vidéki kluboknak szóló támogatás felhívását, a Cseh Tamás Program két újabb nyílt pályázatot hirdetett meg. Az egyik pályakezdő előadók előzenekarként adott koncertjeit segíti, a másik helyi tévék, rádiók könnyűzenei műsorait. Mindkettő benyújtási határideje: november 13.

A pályakezdők támogatását szolgáló pályázat itt tekinthető meg. Erre nem maguk a pályakezdők, hanem az ilyen előadókat koncertjeiken, turnéjukon előzenekarként felléptető zenekarok, illetve koncertszervezők pályázhatnak. Legalább tíz előzenekari fellépést kell biztosítani, egyenként minimum 20 perc játékidővel; a támogatott koncertek minimum 50 százaléka belépődíjas kell, hogy legyen. Az igényelhető támogatás: maximum 4 millió forint, ebből legalább 70 százaléknak az előzenekar költségeit kell fedeznie (tiszteletdíjak, jogdíjak, utazási, szállítási és szállásköltségek).

A másik pályázat helyi – tehát nem országos lefedettségű – rádiók és televíziók könnyűzenei műsorait támogatja, részletei itt olvashatók. Már működő és újonnan induló műsorokkal is lehet pályázni. A rádiók esetében heti minimum 1 óra, a tévék esetében heti minimum 20 perces műsoridőt kell vállalni, amelyben elsősorban magyar könnyűzenéről van szó. A műsoridő 50 százalékában kell közreadni a Cseh Tamás Programhoz kapcsolódó információkat, zenei anyagokat; minimum 20 százalék beszélgetésnek kell lennie a műsorokban. Egy-egy pályázó maximum 4 millió forint támogatást igényelhet. A kiírás szerint a cél az, hogy megyénként, illetve a fővárosban maximum két-két médium részesüljön támogatásban, az országos lefedettség érdekében.

A Cseh Tamás Programban közzétettek három meghívásos pályázatot is: egyet a Desing Terminál, egyet az MTA Zenetudományi Intézete, egyet pedig a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészetoktatási Intézmény számára.



Categories: Hírek

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.