Önként és dalolva – Szabó Ági és az SZVB

Ismerhetjük őket szerzőként, dalszövegíróként, dj-ként, rádiósként vagy mint barátot. De nem biztos, hogy tudjuk: ők az Artisjus könnyűzenei Szerzői Véleményező Bizottságának (azaz SZVB-nek) a tagjai. A zenepiacért, a zenei alkotók érdekeiért dolgoznak önkéntesként, elhivatottságból, szakmabeliként. Az első részben: Szabó Ági. 

„Egészen a kezdetektől jelen vagyok” – mondja Szabó Ági, többek közöttt Jakab Líra és Artisjus-díjas dalszövegíró. Művei közül a Keserű méz, a Bennünk a világ és a Sorskerék című dalok szövegeire a legbüszkébb, de rengeteg alkotásáról szerényen beszél – ahogyan az SZVB-n belüli munkájáról is. „Egyik eredményünket sem emelném ki úgy, mint sajátomat, én a legfontosabb szerepemet magában az SZVB létrejöttében és fennmaradásában érzem.  Eleinte mindannyian főleg a struktúra és a (számomra meglehetősen nehezen érthető) szabályzatok megismerésére és megértésére fókuszáltunk” – számol be a kezdetekről.

Később úgy alakult, hogy a szervezési és operatív munkák nagy része és az írásbeli kommunikáció jutott neki fő feladatként. Amellett, hogy részt vesz minden döntésben, hozzáteszi: „egyedüli nőként az is feladatom, hogy összetartsam a csapatot, a munka során keletkező esetleges feszültségeket kezeljem, és a fontos alapelvek megőrzésére való figyelmet fenntartsam.”

Szabó Ági a Keserű méz, a Bennünk a világ és a Sorskerék című dalok szövegeire a legbüszkébb.

Szabó Ági a Keserű méz, a Bennünk a világ és a Sorskerék című dalok szövegeire a legbüszkébb.

Áginak SZVB tagként komoly szerepe volt az Artisjus Szerzői Ügyfélszolgálatának létrejöttében. „A kezdetekben több SZVB taggal azt találtuk ki, hogy mi magunk fogunk segítséget nyújtani a szerzőtársaknak. Összegyűjtjük és nyilvánossá tesszük a hasonló típusú kérdéseket, vagy fogadóóra-szerűen várjuk a szerzőket a kérdéseikkel, amiket majd mi továbbítunk a megfelelő osztálynak, hogy mentesítsük a szerzőket a megfelelő emelet és szoba felkutatása alól.”

Miután ráébredtek arra, hogy erre nincs elég kapacitásuk és rálátásuk, javaslatként fogalmazták meg egy szerzői ügyfélszolgálatnak az igényét – a Szerzői Ügyfélszolgálat így már 2008-ban meg tudott alakulni. Az itt dolgozó kollégák az Artisjus más osztályairól kerültek átcsoportosításra, átképzésre; tavaly 22.7 ezer megkeresést fogadtak, egy nap alatt 110 ügyféleseményt kezeltek.  Az Artisjus 2013. év végi felméréséből kiderült, hogy a szerzők 85-90 százaléka elégedett az Artisjus ügyfélszolgálatának munkájával.

Az ügyfélszolgálatos munkatársakkal interjúsorozat is készült „Bemutatjuk a Szerzői Ügyfélszolgálatot” címmel, a cikkek az alábbi linkeken olvashatóak.

Bánfalvi Csenge

Guti Melinda

Karner Zsuzsanna

Molnár Emese

Szerző: MAVRÁK KATA

Fotó: WLCSEK ANDRÁS



Categories: Artisjus, Dalszerzőkről

Tags: , , , , ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .