Érdekes adatokat közölt a Facebook egy jegyzetben az amerikai Demokrata Párt és a Republikánus Párt szimpatizánsainak kulturális preferenciáiról – legalábbis a lájkok megoszlása tekintetében. Azt vizsgálták a közelgő félidős (midterm) választások előtt, hogy egy-egy jelölt kampányoldalát lájkolók milyen más kulturális oldalakat jelöltek még be; az eredményeket könnyen értelmezhető (bár konkrét adatok nélküli) táblázatokban ábrázolták. Ha egy név az egyik szélen szerepel, akkor az oda tartozók jelentősen nagyobb arányban lájkolják (bal: demokrata, jobb: republikánus); a középen állókat nagyjából hasonló mértékben szeretik mindkét politikai oldalon. A nevek mérete a lájkok számával arányos. Mint a táblázatokból kiderül, a zenében voltak a legnagyobbak a különbségek, vagyis itt fordul elő nagyobb arányban, hogy egy-egy zenészt jelentősen többen szeretnek egyik vagy másik oldalon.
Meglepő lehet, hogy a Beatles áll a bal szélen, vagyis őket jóval nagyobb arányban szeretik a demokraták, mint a republikánusok; még Bob Marley és Eminem is közelebb került a középhez, valamint a Rolling Stones is, csak ők kisebb betűméretet kaptak. Az jóval kiszámíthatóbb eredmény, hogy az erőteljesen republikánus oldalon főként country-előadókat találunk (a szélre került George Strait „a country királya”). Középen van napjaink egyik legnagyobb popsztárja, Taylor Swift, valamint főként rockzenekarok: az AC/DC, a Metallica, a Bon Jovi. Elvis Presley már egy kicsit jobbra húz.
A jelentős történelmi emlékhelyek, turisztikai célpontok sokkal inkább összehozzák a két oldalt (nagy kivétel a „balos” Empire State Building és a „jobbos” Graceland), a tévésorozatok (természetesen a híreket kommentáló műsorok nem) és a jelentős irodalmi alkotók nagy része. A könyveknél látható még a zenéhez hasonló megosztottság; érdekes módon itt jóval több a csak demokraták által szeretett művek száma, mint azoké, amelyeket a republikánusok kedvelnek, de a demokraták nem.
Hozzá kell tenni, hogy részletes adatok nélkül azért mindez inkább érdekes játék, mintsem komoly statisztika. Kérdéses lehet például, hogy vajon a demokraták és a republikánusok nagyjából ugyanolyan arányban teszik-e közszemlére a zenei és irodalmi ízlésüket a Facebookon; ha ugyanis ebben jelentős különbség van, az komolyan torzítja azt, hogy a Facebookon kívüli világra mennyire alkalmazhatók az eredmények.
Categories: Hírek
Leave a Reply