Különös megállapodást kötött a Soundcloud és a Warner

A hatalmas hallgatósággal bíró, de veszteséges, jogdíjakat ráadásul mostanáig nem fizető Soundcloud áttörést jelentő megállapodást írt alá a Warnerrel. Ez több szempontból is eltér a megszokott szerződésektől.

“A Soundcloud egyszerre értékes marketingeszköz és üzleti kellemetlenség a zeneipar számára” – foglalta össze a New York Times azt, hogyan állnak a nagy kiadók a berlini székhelyű, 2007-ben indult, kezdetben főleg az underground elektronikus műfajokban jelentős szerepet betöltő szolgáltatáshoz. 175 milliós felhasználói tábora mellett eltörpül a Pandora (76 millió), a Spotify (40 millió), ráadásul ennek jó része nem elsősorban a slágerekre utazik, hanem az új zenékre kifejezetten nyitott – már csak azért is, mert a legnagyobb slágerek közül sok fent sincs a Soundcloudon. Ez tehát a marketinglehetőség – ugyanakkor a Soundcloud nem fizet jogdíjakat. (A Soundcloudról részletesen írtunk Hol adhatjuk ingyen a zenénket? című cikkünkben; arról, hogyan használják az elektronikus zenében, JumoDaddy-interjúnkban lehet olvasni.)

A szolgáltatás már egy ideje kapcsolatban áll a major kiadókkal, azonban a Universallal és a Sony-val megfeneklettek a tárgyalások. A Universal vezetője szerint a licencszerződés aláírása előtt át kéne beszélni, hogy pontosan mi is a Soundcloud üzleti terve. A szolgáltatás ugyanis folyamatosan csak veszteséget termel, 2013-ban 29 millió dollárnyit (7,2 milliárd forint), és a Business Week kissé talán sarkos megfogalmazása szerint “gyakorlatilag semmit nem tett azért, hogy valódi üzletet csináljon a felhasználók tömegére alapozva”.

A Warner azonban most megkötötte a megállapodást a Soundclouddal. A lemezkiadó amúgy is – írja a TechCrunch – híres arról, hogy hajlandó kockáztatni ígéretes technológiai cégekkel. A megállapodásról a sajtóközlemények csak általánosságokat közölnek (innovációról, a zenészek és a rajongók közötti kapcsolatról stb.), de azért viszonylag sok részlet kiszivárgott.

Úgy tudni, hogy a Warner előadói, illetve a Warner/Chappell zeneműkiadóhoz tartozó szerzők mostantól kapnak majd jogdíjat a Soundcloudon lejátszott zenéik után – akkor is, ha azok DJ-mixben, remixben vagy mashupban, más számokkal összekeverve hallhatók. Ez utóbbi, eddig jogsértőnek minősülő trackeket nem kell majd leszednie a Soundcloudnak. A Warner saját csatornáján lesznek majd reklámok (ez a lehetőség augusztus óta van meg, eddig független kiadók, feltörekvő zenekarok éltek vele). 2015-ben elindul a Soundcloud előfizetéses szolgáltatása: ezzel megkerülhetők lesznek a reklámok, exkluzív tartalmakhoz lehet majd hozzáférni, és offline zenehallgatásra is lehetőséget ad majd. A Warner valamekkora részesedést is vásárol a Soundcloudban – a források szerint ez 3-5 százalékos lehet. A szokásos szerződésekhez képest az is komoly különbség, hogy a Soundcloud eddigi működéséhez hasonlóan nem kerül fel a Warnerhez és különböző kiadóihoz tartozó zenészek teljes katalógusa: továbbra is ők döntenek arról, mit töltenek fel a Soundcloudra.



Categories: Hírek

Tags: , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: