Előfizetéssel támogathatjuk kedvenceinket a Bandcampen

Hamarosan a Bandcampen is meglesz a lehetőség, hogy a legnagyobb rajongók éves előfizetéssel támogassanak egy-egy előadót, cserébe mindent megkapjanak, amit az csinál, az új zenéktől a személyes üzenetekig.

Nemrég írtunk a Dal+Szerző blogon egy új oldalról, amelyen az előadók nem egyes projektek finanszírozását kérhetik a rajongóktól, hanem folyamatos támogatást a pályájuk építéséhez. Hamarosan egy hasonló támogatási forma jelenik meg az egyik legnépszerűbb ún. „direct-to-fan” oldalon, a Bandcampen. (Bővebben itt mutattuk be a szolgáltatást.) Az egyelőre béta formában működő „előfizetésről” a Bandcamp vezetője, Ethan Diamond a Guardiannek nyilatkozott.

Mint mondta, nagyon sok múlik majd az előadón: meghatározhatja az éves díjat, valamint azt, hogy mit kapjanak az előfizetők a legújabb zenéik mellett: például korábbi albumaikat, vagy csak számukra elérhető zenéket, esetleg engedményt a merch kínálatból. Tesztüzemként a brit Candy Says zenekar kínál már ilyen előfizetést, ők évi húsz fontért (7700 forint). Ethan Diamond említette egy különlegesen termékeny zenész esetét is, aki annyi zenét csinál, hogy kiadója nem is tud vele mit kezdeni – ő például akár többet is elkérhet azoktól, akik mindegyikre kíváncsiak. Emellett személyes üzeneteket az előadók is küldhetnek a támogató rajongóknak. Erre persze elvben számos lehetőségük van, azonban a Facebookon és más közösségi oldalakon meglehetősen kétséges a rajongók tényleges elérése: még akkor is, ha pénzt teszünk egy-egy poszt mellé, meg kell küzdeni a figyelemért a barátokkal, ismerősökkel és rengeteg egyéb hírforrással.

A hallgatók oldalán elsősorban azoknak szól a szolgáltatás, akik már nemcsak szeretnek egy-egy előadót, hanem eljutottak oda, hogy mindenre kíváncsiak, ami vele kapcsolatos, és szeretnék ténylegesen támogatni. Ethan Diamond szerint ennek a finanszírozási formának komoly jövője lehet. Úgy véli, hogy a ma zajló „letöltés vs. stream” vita kiindulópontja elhibázott: a stream nemcsak úgy működhet, hogy a szolgáltatónak fizetünk, amely aztán majd valamennyit továbbküld annak, akinek ténylegesen hallgatjuk a zenéjét – hanem közvetlenül támogathatjuk ez utóbbit is. A Bandcamp egyébként a szokásos 15 százalékát veszi le az előfizetési díjból, amely az 5000 dolláros (1,2 millió forint) határ elérése után 10 százalékra csökken.

Megújult továbbá a Bandcamp okostelefonos appja is. Ebben eddig azokat a zenéket streamelhették a felhasználók, amelyeket megvásároltak. Mostantól mást is lejátszhatnak – de csak néhány, az előadó által meghatározott számú alkalommal. Ezután figyelmeztet a rendszer: ha tényleg ennyire tetszik ez a zene, akkor itt az ideje, hogy fizessünk érte, támogassuk az előadót.



Categories: Hírek

Tags: , ,

1 reply

Trackbacks

  1. Ez lesz a jövőben album helyett? |

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .