Stenk néven zeneblogot indított az Index december 4-én. Foglalkoznak majd a sztárokkal is, de emellett kevésbé ismert zenekarokra is fel akarják hívni a figyelmet; interjúnkból kiderül, hogyan érdemes jelentkezni hozzájuk. Lesz ismét indexes dalverseny A Szám címmel, hiszen az elsőre nagyon büszke a szerkesztőség – igazából abból született a zeneblog ötlete is.
„Az Indexen mostantól nemcsak több zenei témájú cikk jelenik meg, hanem igyekszünk rendszeresen hírt adni az újdonságokról is, közben persze a jubileumokról sem feledkezve meg. Mivel ma már a zene felfedezése vagy megtalálása mindössze pár kattintás, a Hallgatnám! nevet kapó szekcióban kifejezetten olyan zenéket próbálunk mutatni, amelyek kevésbé vannak szem előtt a mindent elárasztó napi zenedömpingben, de feltétlenül érdemes felhívni rájuk a figyelmet – legyen szó magyar vagy külföldi előadóról” – olvasható a Stenket beharangozó írásban. A blog szerzőinek ízléséről az első nagyobb cikk tanúskodik, a 2014 legjobb albumai a Stenk szerint. (Két magyar lemez található rajta, a Middlemist Red: Supersonic Overdrive, valamint a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan filmzenéje.) A Stenket Libor Anita vezeti, aki a Kultúra rovatot is szerkeszti.
Libor Anita a Dal+Szerző blognak elmondta, hogy a lap irányvonalát alapvetően a szerzők ízlése fogja meghatározni, „de nyilván az Index zeneblogja foglalkozik majd a nagy Arénás koncertekkel, a népszerű sztárokkal és a nyári fesztiválok fellépőivel is. De nagyon fontos küldetésünk a Hallgatnám! rovat, ami nem kerül ki az Index címlapjára, csak a rovatoldalon, illetve a jobb hasábban egy dedikált dobozban érhető el.” Ez a rovat tehát nem számít „széles tömegekre”, viszont Libor Anita szerint a zenerajongóknak jó kiindulópont lehet a jövőben.
A Stenk szerkesztője kérdésünkre elmondta, hogyan érdemes ide jelentkezni a stenk@ kezdetű indexes címen. „Jó lenne, ha a levél tárgyában jeleznék, hogy a Hallgatnám!-ba küldenek anyagot, és legyen benne a zenekar és az album címe is. A megjelentetni kívánt anyagot egyelőre küldhetik bárhogyan, Soundcloud, YouTube, Bandcamp ugyanúgy belefér, mint a Deezer. Jó lenne, ha a zenekarról is írnának egy kicsit, kik ők, mik ők, és a zenéjük „műfaját” is kérjük megjelölni, bármilyen hülyén is hangzik ez. Ami szintén fontos, és még a profi zenekarok is el szokták felejteni, és (jó esetben) a Facebook oldalukról kell vadászgatni, az a fotó, pedig az is nagyon fontos, hogy legyen képünk a zenekarról, formációról a továbbiakban.”
Sokan emlékezhetnek, hogy A Dal tévéműsorral nagyjából párhuzamosan futott az Indexen A Szám című dalverseny (a Middlemist Red nyerte). Lesz ilyen jövőre is, „egy kicsit jobban kitalálva és előkészítve, mint a némileg ad hoc jelleggel és sok-sok rögtönzéssel lebonyolított első kiadás” – mondta Libor Anita; ezt természetesen a Stenk fogja már lebonyolítani. Ismét januártól márciusig tart majd verseny, ezúttal élő döntővel. A versenyre bárki jelentkezhet majd.
Egyébként A Szám adta meg a döntő lökést a Stenk összehozásához. „Korábban a zene egy mostohán kezelt téma volt az Indexben, az volt a félhivatalos álláspont, hogy nem tudunk fenntartani egy zenerovatot, sem erőforrásban, sem szaktudásban. A Szám zsűrizése egy levlistán zajlott, ami tényleg jól összehozta a zenés arcokat a szerkesztőségben, összesen tizenheten vettünk benne részt. Iszonyú büszkék vagyunk a versenyre és a négy döntősre is, mindenki feldobott volt utána, pörögtünk, hogy kéne még csinálni ilyeneket. Szépen lassan beindult a dolog. Persze mentek el mellettünk témák is, például mert nincs ember, aki azért kapja a főállásos fizetését, hogy a Stenkbe írjon, ezt mindenki passzióból és elhivatottságból nyomja a más rovatos feladatai mellett. Apró lépésekben haladtunk, a Mindeközben „rovatban” lett egy zene kategória, oda pakoltunk be mindent, ami nekünk fontos volt. Aztán ebből szépen lassan annyi lett, hogy kiderült, hogy igenis meg tudnánk tölteni egy zeneblogot, mert egy csomó embernek fontos az ügy. A zenei sajtó átrendeződése is (hogy ilyen szépen fogalmazzak) fontos szerepet játszott” – foglalta össze a történetet Libor Anita. Mint ebből kiderül, az Index szerzői készítik a zeneblogot, bár „ha olyan témát találunk, amit a szerkesztőség nem tud feldolgozni, mert olyan speciális szaktudás, témaismeret kell hozzá”, akkor számítanak külsősökre is.
Libor Anita korábban a Cinknek is nyilatkozott, többek között arról, hogy a Lángoló Gitárok továbbra is elérhető a blog.hu-n, „az Index prémiumblogként számít rájuk a jövőben is, de már nem kizárólagos partnerként.”
Categories: Hírek
Leave a Reply