2015-ben Budapesten rendezik a Womexet, a legnagyobb világzenei szakvásárt. Hatalmas lehetőség ez a magyar nép- és világzenei együtteseknek. A háttérről Weyer Balázst, a Womexet szervező Hangvető munkatársát kérdeztük. Beszéltünk arról, hogyan készítik fel a magyar zenekarokat, az állami támogatás megtérüléséről, és arról, miért érné meg gondozni a magyar zene „brandjét”.
Nagy lehetőség, amelyre fel kell készülni
Weyer Balázs a Dal+Szerző blognak elmondta, hogy elvben ugyan független egymástól az, hogy hol rendezik meg a Womexet, és hogy kik lépnek fel, valójában azért mindig több a helyi előadó. Persze nekik is pályázniuk kell, és akkor adhatnak showcase koncertet, ha a héttagú zsűri („a hét szamuráj”) kiválasztja őket, és mindenki ugyanolyan feltételekkel indul. De helyben eleve többen adják be a pályázatot. Ennek anyagi oka is van, hiszen a Womexen való fellépés, az utazás, szállás költségeit a zenekarok állják. Főként a régióban ez sok előadó számára komoly akadály, hiszen itt jellemzően hiányzik a pénzügyi, menedzsmenti háttér, nincsenek például exportirodák. Így viszont legalább autóval bejárható lesz számukra a távolság.
https://www.youtube.com/watch?v=6UU-d_LjdW4
A 2011-es, a Hangvető által szervezett, magyar témájú Womex-megnyitó
Emellett a Womexen a szervezők csinálhatnak régiós színpadot, igaz, ez plusz költséggel jár, és a fellépőket itt is lezsűrizik. Mivel szoros az együttműködés a Hangvető és a visegrádi országok szervezetei között, lehetséges, hogy ez visegrádi színpad lesz. Az esetleges tervek közt az is szerepel, hogy egy „nulladik napot” tartanak csak magyar fellépőkkel. Ekkor még nem érkezik meg az összes vendég, de a száz legfontosabb szakmai szereplő már igen; és ugyan kevesebben vannak, de legalább a figyelem nem oszlik meg a sok fellépő között. Persze ez is emeli a kiadásokat.
Ahhoz, hogy a nagy lehetőséget a lehető legjobban ki tudják használni, a Hangvető felkészítést tart a magyar világzenei előadóknak, mind a pályázásra, mind a fellépésre. Ez nem a Womex elvárása, hanem saját kezdeményezésük, amelyre azért van szükség, mert úgy látják, hogy sokkal több az olyan magyar zenekar, amely zeneileg jó, mint amennyi jól van menedzselve. „Részben anyagi, részben szemléleti okokból még a legjobbak mögött is csak ritkán van igazi menedzsment” – mondta Weyer Balázs.
Weyer, aki idén zsűritag volt a Womexen, személyesen tapasztalta, hogy milyen fontos egy jó pályázat, amikor a 70 fellépőt kiválogatják a több mint tízszer ennyi jelentkezőből. Ha valaki rossz koncertvideót küld, akkor egy perc után már ugrik is a túlterhelt zsűri a következőre. Emellett „kell, hogy legyen három kiforrott angol mondatod arról, hogy ki vagy, mi a történeted; miért játszod ezt a zenét; mi az az érdekes hangszer, amit látunk” – mondta Weyer Balázs. Hiszen a világzene sajátossága, hogy mindig van valamilyen társadalmi, etnográfiai háttérsztorija. Azt kell megtanulni, hogyan lehet ezt hatékonyan bemutatni.
Ha pedig bekerül valaki, akkor fel kell készülni arra, hogy egy showcase koncertet másként kell felépíteni, mint amikor valaki a saját közönségének játszik. Eleve mindig egyszerre több koncert megy párhuzamosan, és a Womex szakmai közönsége nem kíméletes: Weyer Balázs látott már olyat, hogy az első szám után hatan maradtak egy teremben. „A Womex nagy lehetőség, ahol olyan lendületet lehet kapni, amit sehol máshol – de kockázat is, mert ha rosszul sikerül a fellépés, akkor az megnehezíti az előadó dolgát.”
A felkészítéshez a magyar szakemberek, korábban sikerrel szerepelt zenészek mellé külföldről is hívnak szaktekintélyeket, akik elmondják majd, nekik mi a fontos, amikor egy pályázatot olvasnak, showcase koncertet néznek.
Az államnak megéri támogatni
A Womexeket nem a német központ (amely a Piranha világzenei kiadóból nőtt ki) fizeti, mindig a rendezők állják a költségeket. A kiállítóktól, kisebb részben pedig a fizető látogatóktól jönnek ugyan bevételek (bár a közönség számára a koncertjegyek kifejezetten olcsóak lesznek), ám önmagában nem lehetséges nyereségesre kihozni a Womexet. Weyer Balázs elmondta, hogy minden esetben kapnak a rendezők valamilyen állami, pályázati vagy egyéb támogatást; általában inkább helyi, tartományi (pl. az utóbbi két évben walesi, galíciai), ritkábban kormányzati keretből.
A Hangvető az Emberi Erőforrások Minisztériumától 470 millió forintot kapott. Ennek nagyobb része, 260 millió forint visszatérítendő támogatás, amely a cash flow-problémát hivatott megoldani, ugyanis míg a bevételek a kiállításon, a kiadások jelentős részben előtte jelentkeznek. 210 millió forint a vissza nem térítendő támogatás. Weyer Balázs azonban hangsúlyozta, hogy túl azon, hogy ez kultúratámogatás, értékteremtés, az állam számára bőven megtérülő befektetés is. A pénz jó részét eleve állami intézményeknél költik el: a Művészetek Palotájánál, ahol a showcase koncertek lesznek, és a Bálnánál, ahol a szakvásárt rendezik. (A harmadik helyszín az A38, ahol a világzene elektronikával keresztezett vonulatát mutatják be. Cikkünk korábbi változatában a Millenáris szerepelt helyszínként, a szervezők információira támaszkodva ezt lecseréltük.)
A Hangvető számításai szerint már abból visszajön a támogatás, hogy kb. négyezer vendég érkezik fejenként 5-5 éjszakára, és pusztán a szállásuk után fizetett ÁFA és idegenforgalmi adó megközelíti a 210 millió forintot; és akkor az egyéb kiadásaikról nem is beszéltünk.
A magyar zene „brandjét” gondozni kellene, mert megéri
A Womexnek emellett számos, ennél jóval nehezebben mérhető hatása lehet. Weyer Balázs, aki a zenei export gazdaságtanából írta disszertációját, a Dal+Szerző blognak elmondta, hogy számos nemzeti exportiroda szembesül azzal a problémával, hogy hogyan lehet kimutatni: ténylegesen hasznosul a pénz, amit kapnak. Ezt ugyanis nem elsősorban kulturális támogatásként, hanem gazdaságfejlesztési okokból adják a kormányok.
Léteznek gazdasági modellek, amelyek az indirekt hatások számszerűsítését tűzik ki célul. A walesi Arts Council (amely a 2013-as, cardiffi Womexet támogatta) számításai szerint például 7,4-szeresen térül meg a zeneiparba invesztált állami támogatás, ha mindent hatást (pl. a belső fogyasztás növekedését) beszámítunk. Azt is kimutatták, hogy egy területnek jól azonosítható, globálisan ismert zenei színtere van, annak mérhető a befektetésösztönző hatása.
A zenei export hasznosulásának fontos területe egy ország vagy régió imázsának erősítése. Különösen igaz ez a világzenére, amely erősen gyökerezik a helyi kultúrában, ezért alkalmas turizmuspromócióra, ún. „destination branding” céljára. Különösen érdekes példaként említette Weyer erre a dél-olasz Puglia tartományt, amely Olaszország az egyik gazdaságilag leginkább elmaradt térsége volt, ezért sok uniós támogatást kapott. A tartomány vezetése a turizmus fejlesztését célzó EU-pályázat keretében hozott létre saját zenei exportirodát, amely a helyi, más olasz zenéktől jól megkülönböztethető folkot kiemelt „húzóágazattá” tette. (Olaszországnak egyébként nincs zenei exportirodája.) Abban, hogy a nagyvilággal Pugliát mint önálló térséget ismertessék meg, a zene volt az egyik legfontosabb tényező. Még helyi zenei szakvásárt is létrehoztak, túlnyomórészt pugliai zenekarokkal, de nemzetközi szakmai közönséggel. (2012-ben pedig volt egy Puglia Sounds színpad a Szigeten, igaz, főleg olaszok látogatták.)
Az EU-pályázat szigorú, külső auditorok által végzett hatékonysági mérése szerint a program igen eredményes volt. Tíz év alatt nemcsak a Pugliába látogató turisták száma nőtt meg jelentősen, hanem a turisztikai szolgáltatások ára is a sokat nőtt: a legolcsóbbak közül a legdrágább célpontok közé került olasz viszonylatban.
Az ilyen típusú országimázs-építéshez persze az kell, hogy ne csak egyes zenekarok legyenek sikeresek, hanem a célközönségnek legyen benyomása arról, hogy milyen például „a magyar zene”. Weyer Balázs szerint ugyan van ilyen benyomás, de sokféle, mert a „brandet” nem gondozza senki, „vadon terem”. Így például az, hogy a világzenei színtéren az utóbbi néhány évben a Söndörgő érte el a legnagyobb – megérdemelt – sikert, bizonyára megváltoztatja azt, ahogy a magyar zenére gondol a külföldi közönség. Pedig a Söndörgő a magyar folkban inkább kivételnek számító, magyarországi délszláv zenét játssza.
https://www.youtube.com/watch?v=5ESC6X8ifKY
Ezért volna nagy szükség arra, hogy legyen exportiroda, intézményrendszer, amely megteremti, tudatosan képviseli azt, hogy mi a magyar zene; ellátja információval a külföldi sajtót, kiadókat, fesztiválszervezőket. Jelenleg Weyer Balázs szerint a folk és világzene területén leginkább a Hangvető végez ilyen munkát (van olyan nevük a szakmában, hogy ha valaki érdeklődik az ország iránt, akkor őket találja meg), de ennél többre volna szükség. (Nem olyasmiről van szó, ami a Cseh Tamás Program keretein belül körvonalazódni látszik: nem egyes, külföldi meghívást kapó zenekarokat kell támogatni, hanem egy teljes szcénát képviselni kifelé.)
A másik oldalon pedig az is a célja a budapesti Womexnek, hogy a magyar közönségben megváltoztassák azt, hogyan gondolkodnak a világzenéről, illetve hozzájárulni egy olyan befogadó közeg létrejöttéhez, amelyre támaszkodva később el lehetne hozni olyan előadókat, akik most túl drágának számítanak. A közönség számára a koncertbelépő a tervek szerint olcsó lesz, viszont a sok szakmabeli miatt kevés a hely; ezért a tervek szerint lesz majd egy plusz nap is, amelyre itt tartanak olyan zenekarokat, akik amúgy biztos nem jutnának el Budapestre koncertezni (ez persze szintén pénz kérdése is).
A magyar zene sikere a budapesti Womex
Az, hogy a Womex rendezési jogát a Hangvető nyerte el, nagy részben a korábbi munkájuknak köszönhető, főként az általuk rendezett, a 2011-es koppenhágai Womexen tartott megnyitónak. A Hungarian Heartbeats című rendezvényt (amelyet pályázattal nyertek el) a kiállítás történetének legjobb megnyitójaként tartják számon. „A Womexen elég kritikus a közönség, nem tapsolnak meg mindent udvariasan – de ott felállva ünnepeltek” – emlékszik vissza Weyer Balázs. Nem ez volt az egyetlen magyar siker; a Muzsikás 2008-ban Womex-díjat kapott, mostanában pedig a Söndörgő és Lajkó Félix szerepelt sikerrel. Weyer Balázs mellett korábban Szép Fruzsina (Sziget) is tagja volt már a zsűrinek.
Weyer Balázs szerint a koppenhágai bemutató egyik fő erénye – túl a fellépők, a Cimbalom Duo feat. Dresch Mihály, a Söndörgő feat. Tompos Kátya, a Tükrös, Szalóki Ági, Both Miklós és Szokolay „Dongő” Balázs zenéjén – az volt, hogy megszólította a szakmát. Nem estek abba a gyakori hibába, hogy a népzene „állami reprezentációját” akarták volna bemutatni, túlhangsúlyozott, felszínes etnográfiai jegyekkel, amelyek a zenei tartalom fölé emelkednek.
Weyer Balázs a Dal+Szerző blognak elmondta, hogy nálunk sokkal természetesebb a népzene közege, mint a legtöbb európai országban. Ez többek között annak köszönhető, hogy a táncházmozgalom a kialakulásakor félig-meddig „underground” volt, kultúrpolitikai hátszél nélkül, és részben pont a hivatalos népzene- és néptánckép, a megkoreografált néptánc ellenében jött létre. Az, hogy a néptánc nem csak olyasmi, amit a színpadon nézünk, hanem tényleg lehet táncolni, máig megmaradt. Nincs olyan nap Budapesten, amikor ne lenne táncház, akár Kazinczy utcai klubokban is, és különösebb PR nélkül is sok ezek között a telt házas. Ezt ráadásul külföldön is tudják: Weyer Balázs sokszor hall olyan történeteket szakmabeliektől, hogy mekkora élményt jelentett számukra, amikor először jártak egy magyar táncházban, és látták, hogy nálunk mennyire élő még a népzenei hagyomány. Szerinte ez is számított, amikor Budapestnek ítélték a Womex rendezésének jogát.
Korábban nem látott zenekarok a régióból
Mint a Womex hivatalos közleménye is kiemelte, hogy első alkalommal rendezik a szakvásárt a „közép- és kelet-európai” helyszínen. Weyer Balázs szerint régóta érezhető volt, hogy szeretnék a régióba hozni a Womexet. Ezt mutatja az is, hogy a 22 pályázó város közül a második helyre Varsó került.
Kérdés persze, hogy mi számít egy régiónak a világzene szempontjából. Weyer szerint erre több válasz is van. A viszonylag szűk visegrádi régió is értelmezhető zenei szempontból, de ennél jóval tágabbra is lehet nyitni. Nyugati szemmel tekinthető egyetlen régiónak minden olyan ország, amely egykor szovjet érdekszférába tartozott. Innen sok országból nem vagy nem nagyon jutottak eddig előadók a Womexekre, anyagi-menedzsmenti okokból. Leszámítva Azerbajdzsánt, ahol a mugham nevű műfaj komoly állami támogatásban részesül. De a Balkánról már kevés zenekar szokott fellépni (pedig az ottani zene már régóta nagyon divatos), illetve a balti országoknak, az ukrán, örmény, grúz zenekaroknak sincs képviselete. Ezek közül a baltiak közös standdal, illetve egy közös esttel már biztosan jelen lesznek Budapesten, és sok más, ismeretlen és izgalmas területet is szeretne bemutatni a Hangvető.
A cikk szerzője korábban az Origónál dolgozot, Weyer Balázs akkor főszerkesztő beosztottjaként
Categories: Dalszerzőkről
Leave a Reply