A Nemzeti Kulturális Alap kihirdette több, a Cseh Tamás Programhoz tartozó pályázat eredményét: kiderült, milyen fő- és előzenekar párosításokat, könnyűzenei tévé- és rádióműsorokat, klubokat támogatnak. A Cseh Tamás Program alprogramjairól, keretösszegeiről, filozófiájáról itt írtunk bővebben. Mint ismeretes, a programot az üres hordozó díjból befolyt összeg az NKA-hoz utalt 25 százalékából finanszírozzák.
Az előzenekari támogatásra főzenekarok pályáztak, amelyek vállalják, hogy az általuk választott előzenekar(oka)t legalább tíz koncertre magukkal viszik. Nyert többek között a Quimby is, ők a Blahalouisianát és Manoyát választották. A zenekar menedzsmentjéből Podlovics Péter a Dal+Szerzőnek elmondta, hogy Magyarországon nagyon nehéz egy-egy előadónak a lakóhelyén, régióján kívül bemutatkoznia. Erre szinte egyetlen lehetőség maradt, az előzenekaroskodás. Általában leginkább „a dicsőségért”: a költségeket ők állják, a főzenekarnak az egész gyakran inkább nyűg, nemhogy fizetni tudna. De még ilyen anyagi körülmények között is sorban álltak a zenekarok a lehetőségért. (Még olyan is előfordult, hogy egyesek megkeresték a Quimby-t, hogy fizetnének is egy előzenekari helyért, de ők erre nemet mondtak; az alapján válogatnak előzenekart, hogy mi tetszik, mi passzol a Quimbyhez.)
A CSTP pályázatában az elnyert összeg legalább 70 százalékát az előzenekarra kell költeni. Podlovics szerint méltányos, hogy a főzenekar is kaphat 30 százalékot (de akár kevesebbet is), hiszen például ha az előzenekarnak nem visz saját hangmérnököt, világosítót, akkor a főzenekar szakembereit veszi igénybe. A menedzser becslése szerint egy, a zenekarok (adott esetben budapesti) lakhelyétől nagyobb távolságra lévő koncert összes költségének (utazás, road, technikus stb.) kifizetése után kb. 10-10 ezer forint marad az előzenekar tagjainak. Ezt nem biztos, hogy érdemes gázsiként felvenni; egy előre gondolkodó zenekar elköltheti promócióra, helyi médiára, sajtósra. Podlovics szerint tehát abban segít ez a támogatási forma, hogy legalább ne kelljen az előzenekaroknak mindent saját zsebből fizetni, illetve szívességeket kérni; így nagyobb esélye lesz az ismertség szerint második-harmadik vonalba tartozó előadóknak, hogy megmutassák magukat az országban. Szerinte minden ilyen lehetőséget üdvözölni kell.
A fő- és előzenekarok teljes listája (pályázók, összegek az NKA honlapján; a lista végén három intézmény is szerepel):
FŐZENEKAR | ELŐZENEKAR |
Auróra | Holtidő |
B The First | Bonus Track, Dead Folks |
Belmondo | Kalef, Weddings Day |
Deák Bill Gyula | ? |
Gáspár Laci, No Szmoking | The Winter Totem, Szécsi Ikrek |
Kerekes Band | Góbé, Saltomortale |
Mobilmánia | Bermuda Rd, Code Civil |
Ocho Macho | Hungariddim |
Örökség Zenekar | Magos, Alma Flamenca |
Paso | Soul Surge, Budapest Riddim Band |
Quimby | Blahalouisiana, Manoya |
Road | AWS |
Supernem | Headbengs, Turbo |
Wellhello | SirVive |
Zanzibar | Reckless Roses, Pre-Load |
A38 | |
Szerencsi Művelődési Központ | |
Zsolnay Negyed E78 | |
Az alábbi rádiók, tévék kaptak támogatást könnyűzenei műsorokra:
Rádió / Televízió | Műsor |
Amadeus Rádió | Zenei barangoló – Cseh Tamás nyomdokain |
Civil Rádió | Dalok Galopp |
Csaba Rádió | Hatvan perc hazai |
Európa Rádió | Cseh Tamás nyomdokain |
Fm90 Campus Rádió | Könnyűzenei műsor |
Gong Rádió | Kéne egy dal |
Ipoly Televízió | Zetor |
Korona Fm 100 Rádió | A magyar könnyűzene történetének bemutatása a 60-as évektől napjainkig című műsor |
Lánchíd Rádió | Lokátor-Folkátor műsorpáros |
Lánczos Kornél Gimnázium – Táska Rádió | És mi most itt vagyunk |
Hatoscsatorna | Intro |
Mária Rádió | Hangoló – fiatal magyar zenészek műsora |
Nap Rádió Sopron | Hello, magyarok! |
Dunaföldvár Városi Televízió | Tízrészes könnyűzenei műsor |
Fortuna Rádió | Vasárnapi frissensült |
Rádió Antritt | A magyar könnyűzene (beat-pop-rock) gyöngyszemei |
Credo Rádió | Könnyűzenei műsorok |
Rádió88 | Extra – a mega magyarul |
Categories: Hírek
Lánchid Rádió Lokátor és Folkátor Támogatás -Legjobb!! Bizse Feri Műsorai 2007 03.15-óta a legjobb!! Tökéletes zenészekkel nagyon jó beszélgetés!!!