A Cseh Tamás Programról részletesen írtunk blogunkon itt. Az IZÉ workshop keretében az egyik alprogramról beszélgettünk, amelyen pályakezdő zenekarok kaphattak egyenként kétmillió forintot első kép- és hangfelvételük elkészítéséhez. A beszélgetésen részt vett Kovács Ákos Dadan menedzser, aki mentorként vesz részt a programban, így a zsűrizésben is részt vállalt; valamint vett az egyik nyertes előadó, az InFusion Trio képviseletében Weisz Nándor.
Kovács Ákos Dadan elmondta, hogy a meghallgatáson egyszerre két-két mentor, illetve a zsűri (az NKA Zenei Kollégiuma és további felkért szakértők) egy-egy tagja. Mindenki öt-öt pontot adott a következő kategóriákban:
1) Színpadi megjelenés – nem a fellépőruhákról van szó, hanem arról, hogy ki tudjanak állni a színpadra, „nézzenek ki úgy, mint egy zenekar”. Ugyanis nem teljesen pályakezdőket támogat a Cseh Tamás Program, hanem olyanokat, akik már elindultak, „van elképzelésük arról, mit akarnak játszani”, és tudnak mit kezdeni a kétmillió forinttal.
2) A zenei produkció minősége
3) Eladhatóság – ez nehezen megfogható szempont, mindenesetre olyasmiről van itt szó, hogy ne „öncélú muzsikálgatás” legyen.
Ezekből a három zsűritag által adott pontszámokból jött ki a pályázónként maximum 45 pont.
Kovács Ákos Dadan elmondta, hogy a kétmillió forint „pont az az összeg, amiből el lehet indulni”. Szerinte egy okosan gazdálkodó zenekar valószínűleg a pályázati kiírásban megkövetelt öt saját számnál többet is fel fog venni, illetve a kötelező egy videoklip helyett is lehet, hogy kettő is belefér a büdzsébe, hiszen ha van egy jó ötlet, akkor 4-500 ezerből is kihozható egy klip. Tehát a nyert összeget „okosan beosztva lehet szárnyalnia” a zenekaroknak, mondta a mentor.
InFusion Triót Weisz Nándor vokalista-ütőhangszeres mutatta be. A Cseh Tamás Programon nyertes együttes klasszikus képzettségű zenészekből áll, akik különleges hangszerparkkal és looperrel, egyéb effektekkel felszerelkezve játszanak. Weisz Nándor elmondta, hogy a pontozási szempontokról nem tudtak a meghallgatás során. Mint kiderült, ők voltak az egyetlen olyan zenekar, amelytől a zsűri még egy számot kért; ugyanis a kiválasztott két daluk feldolgozás volt, és egy saját szerzeményt is kértek tőlük.
Categories: Videó
Leave a Reply