Amennyire ott van minden magyar háztartásban legalább egy dala valamilyen formátumban – de inkább húsz-harminc-negyven –, olyannyira kevés található róla a neten. Minden híres sorát ha feldobjuk, a mellettünk álló ismeretlen is képes folytatni. Egy fiatalember, aki jelen volt a táncdalfesztiválok kezdeténél, a magyar beat születésénél, végigkísérte a magyar könnyűzene szinte minden stációját, és közben olyanoknak segített az indulásnál, akik ma a nagybetűs legenda szinonimájaként közismertek. Ő S. Nagy István.
Több mint húszezer dal. Kérem? Igen. A dalszövegíró ifjú évei alatt volt énekes, dobos, konferanszié, a legenda szerint 1957-ben írta meg első dalszövegét (Merre jártál este) és igen fiatalon bedolgozta magát a „slágercéh” tagjai közé mint egy új generáció reménysége. Az 1962-es, első Ki mit tud?-on ő írta a tini Koncz Zsuzsa és Gergely Ági által előadott Két gézengúz című dalt és ez idő tájt kezdődött Payer Öcsivel való barátságon túli közös együttműködése, melynek egyik látványos pillanata a Kár a benzinért című film zenéje, mellesleg elő is adják bizonyos Szörényi Leventével és Veszelinov Andrással kibővülve.
Ha már Szörényi, gyakorlatilag az összes jelentős beatzenekar énekelt S. Nagy-dalt az Illéstől, a Scampolón, Omegán, át az Echóig, nem is szólva, hogy a Zorán-féle Fehér sziklákat is S. Nagy szerezte. Jelen volt a kis Fenyő Miklós első dalainak születésekor, hiszen S. Nagyot hívta fel a meglehetősen félénk kamasz Fenyő, hogy hallgassa meg zenekarának dalait, és ő kozmetikázta ki Fenyő zsengéit Sanzonbizottság-képes állapotúra.
Írt dalszöveget játékfilmekhez, színpadi előadásokhoz: talán túlzás nélkül állítható, hogy Máté Péter felfedezője, majd haláláig munkatársa, akivel azon túl, hogy sok megasláger mellett Elmegyek címmel megírták talán a világ egyik legsikeresebb magyar popdalát, rockoperát is írtak Krízis címmel. Máté Péter halála után S. Nagy könyvet írt a rendkívül fiatalon eltávozott énekes-előadóművészről. Érintett volt egy másik énekeslegenda halálában is, hiszen Szécsi Pál öngyilkossága előtt búcsúlevelét barátjának, S. Nagynak írta, aki a végrendelet szerint a jogutódlás mellett megörökölte az énekes adósságait, melyet tíz éven keresztül törlesztett.
Az utóbbi két évtizedben folyamatos kórházi ápolásra szorult, de barátai és felesége, Csongrádi Kata a lehető legnagyobb szeretettel vigyáztak rá. Azért vannak a jó barátok.
–AJM–
Illusztráció: Németh Gyula
S. NAGY TOP 10
1. Elmegyek
zeneszerző: Máté Péter
2. Kell hogy várj
zeneszerző: Pásztor László, S. Nagy István
3. Azért vannak a jó barátok
zeneszerző: Máté Péter
4. Ott állsz az út végén
zeneszerző: Máté Péter
5. Hull az elsárgult levél
zeneszerző: Malek Miklós, S. Nagy István
6. Csavard fel a szőnyeget
zeneszerző: Fenyő Miklós, S. Nagy István
7. Egyszer véget ér a lázas ifjúság
zeneszerző: Máté Péter
8. Most élsz
zeneszerző: Máté Péter
9. Múlnak a gyermekévek
zeneszerző: Ihász Gábor
10. Gedeon bácsi
zeneszerző: Payer András, S. Nagy István
A cikk megjelent a Dal+Szerző magazin 2014/03. számában. A nyomtatott verzió online is elérhető ezen az oldalon.
Categories: Hírek
Örökké fennmaradó dallamok, minden korosztály számára. Dúdoljuk örömünkben, és komorabb hangulatban egyaránt. Taktusai, ritmikája összhangban vannak, kifogástalan hangjegyekre ,,ülnek” a szótagok. Irigylésre méltó alkotások, közkedvelt, zseniális melódiák.