Tényleg meghal a zene? Amerikai és brit szerzők kampányolnak

A Grammy-díj számos kategóriája közül az egyik legfontosabb, az Év Dala a dalszerzőknek jár; az előadók, producerek az Év Hangfelvétele kategóriában versenyeznek. (Idén egyébként mindkettőt Sam Smith: Stay With Me-je nyerte, szerzői: James Napier, William Phillips és Sam Smith). Természetesen azért az előadók, sztárok mindig jobban szem előtt vannak, mint a szerzők. Viszont a Grammy-gálához kapcsolódó események azt mutatják, hogy az idei év a zeneiparban többek között a szerzőkről, az ő jogaikról és díjazásukról fog szólni. Ezt már korábbi események is előre jelezték, lásd például Czutor Zoltán nashville-i beszámolóját blogunkon; illetve évösszefoglaló cikkünkben is előkerült, hogy egyre nagyobb tudatosság, az érdekérvényesítés fokozódó igénye jellemzi napjainkban a szerzőket a globális piacon.

A legnagyobb zenei piacon, az Egyesült Államokban ennek a jele volt két beszéd, amelyek a Grammy-gálát felvezető eseményeken hangzottak el. A díjat kiosztó Akadémia (Hangrögzítő Művészetek és Tudományok Nemzeti Akadémiája) elnöke, Neil Portnow arról beszélt, hogy a változó zenehallgatási környezetben sem szabad megfeledkezni a szerzők megfelelő díjazásáról. Az Akadémia alapított egy Creators Alliance nevű szakmai szervezetet, amely tanácsokkal segítené a törvényalkotókat. A legnagyobb zeneműkiadó, a Sony/ATV vezetője is ugyanerről beszélt; ő egyenesen kimondta: „a dalszerzők nem kapnak megfelelő fizetséget a digitális szolgáltatásoktól”, miközben az egész iparág az ő munkájukra épül. Bár mindezek nem a gálán, hanem iparági eseményeken hangzottak el, a megszólalók szakmai súlya azt jelzi, hogy – mint a Music Ally fogalmaz – idén a szerzői jogdíjak kérdése az egyik legfontosabb téma lehet.

Az Egyesült Államokban a kérdésnek külön aktualitást ad, hogy a kongresszusnak tanácsokat adó Szerzői Jogi Hivatal nemrég publikált egy nagy tanulmányt, amelyben egyebek mellett azt javasolja, hogy a szerzeményekhez és a hangfelvételekhez kapcsolódó jogok „egyenlő elbírálásban részesüljenek”. (A 245 oldalas dokumentumra link, illetve rövid összefoglalója megtalálható a Billboardon. A részletek értelmezéséhez tudni kell, hogy az amerikai és az európai, illetve magyar jogrendszer jelentősen eltér.)

Egy másik igen fontos zenei piacon, Nagy-Britanniában a dalszerzők BASCA nevű szervezete indított nemrég egy kampányt. A drámaian The Day The Music Died névre keresztelt kezdeményezés keretében a jogdíjbevételek 50-50 százalékos megosztását követelik, a szerződések újratárgyalását, illetve a fájlmegosztás elleni hatékonyabb törvénykezést. A BASCA elnöke szerint „amikor a digitális szolgáltatások által kifizetett jogdíjakról, ezek felosztásáról van szó, akkor a szerzők mintha csak amúgy utólag jutnának mindenkinek az eszébe”. A kampány keretében először a szerzőket bíztatják arra, hogy gyakoroljanak nyomást parlamenti képviselőjükre; később a közvélemény formálása is sorra kerül majd. (Egyébként „a nap, amikor meghalt a zene”, eredetileg 1959. február 3., amikor egy repülőgép-balesetben életét vesztette Buddy Holly, Ritchie Valens és J. P. „The Big Bopper” Richardson.)

Magyarországon az online lejátszások után járó jogdíjakat az Artisjustól kapják meg a szerzők.



Categories: Hírek

Tags: ,

1 reply

  1. Meghal a zene?Ha az amerikai filmek kisérőzenéjét hallgatjuk,igennel kell válaszolni.Ha repelő és hasonló „alkotásokat”akkor a máris szót kell használnunk,ha a hazai nótaszerzeményeket
    vizsgáljuk akkor csak sírni lehet,Ezek nem ízlés-függő vélemények,hanem olyan tények amelyeket „sírva”kell felemlítenünk.

    Dr Harmath A.Sándor

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .