A Midia médiakutató cég jelentése – amelyet a Guardian is szemléz – az albumformátumot leváltó zenei termék jövőjét találgatja. Szerintük olyan „360 fokos zenei termékek” alkalmasak az elkötelezett rajongók szeretetének monetizálására, amelyek interaktívak, a közösségi kapcsolatokra is építenek, és folyamatosan új információkkal (zenékkel vagy egyebekkel) tartják fent az érdeklődést. Az anyagi alap szerintük az előfizetés és a közösségi finanszírozás keveréke lehetne.
A dinamikusan változó, a rajongókat „elmerülésre” csábító környezet a művészre lenne szabva (tehát nem a digitális bolt vagy szolgáltatás általános felületének egyik eleme volna maga a zene). A zenén kívül dalszövegek, fotók, klipek és egyéb videók is helyet kapnának a felületen, és persze különféle közösségi oldalakról bevont barátainkkal is megtárgyalhatjuk közös rajongásunk tárgyát. A Midia szerint az elkötelezett rajongók itt kaphatnának akár demóverziókat is a készülő dalokból, és visszajelezhetnének ezekről; akár maga a művész is megjelenhetne egy-egy chatre. Lehetne a felületen koncertjegyeket, merch cuccokat vásárolni, illetve a havi előfizetésen túl közvetlenül beszállni egy-egy nagyobb projektbe, például egy készülő lemez költségeibe.
Természetesen a Midia nem úgy gondolja, hogy az általuk elképzelt jövőben minden előadónak saját okostelefonos appot kell fejlesztenie: mindezt a stream szolgáltatók platformján belül képzelik el. A standard havi előfizetési díjra rakódna az egy előadóknak fizetett „rajongói előfizetés”, mondjuk a 10 dollár felett plusz 1-1 dollár, és rugalmasan kiléphetnénk, vagy át- egy új kedvenchez. Ami persze a fantáziálás korlátait is megmutatja: a létező stream szolgáltatók jelenleg nem mutatnak hajlandóságot ilyesmire, és a korábban a piacra került, zenészcentrikus appok sem arattak valami nagy sikert. (Bár, jegyzi meg a Guardian, az Apple és a U2 állítólag „új formátumon” dolgozik, amiről annyit árultak el, hogy „az album bemutatásának, csomagolásának új formája” lesz.)
Ha esetleg túl futurisztikusnak tűnik az elgondolás, érdemes belegondolni, hogy számos, a zenei piacon kívüli területeken jól működő modellt ötvöz. Az appok piaca igen erős; az előfizetéses modell olyan formája, amelyben egy-egy alkotót folyamatosan támogatunk kis összeggel, szintén jól teljesít egyes területeken (és már a zenében is felütötte a fejét); utóbbiak ráadásul nagyban építenek az alkotó és a támogató rajongók erős interaktivitására.
A Midia azt is megpróbálja indokolni, hogy miért van minderre szükség: a zenei fogyasztás motorjai mindig is a leginkább elkötelezett rajongók voltak, pont azok, akiknek az egyes dalokon kívül még sok minden más is kell. Az utóbbi évek fejleményei sikeresek voltak abból a szempontból, hogy számos lehetősége van egy rajongónak arra, hogy kövesse kedvencének akár minden egyes mozdulatát; viszont a monetizálás terén komoly hiányosságok vannak. Márpedig a „super fan” réteg költései nélkül „a rögzített zenéből származó bevételek jelentéktelenné zsugorodnak” – írják.
Categories: Hírek
Leave a Reply