Kid Rock a kilencvenes évek második felében tűnt fel a nemzetközi popzenében, a rap-rock hibrid egyik legsikeresebb előadója volt. Manapság sokkal inkább rockos, country-s zenét játszik, és inkább az Egyesült Államokban számít sztárnak. 2013-ban találta ki a „húsz dolláros turnét”: a vele egy szinten lévő előadókhoz képest jóval olcsóbban adja a jegyeket, és a a CD, a póló, a sör, a parkolás is kevesebbe kerül, mint általában. Idén is megmaradt ennél az árnál (ami ma 5300 forint).
Kid Rock 2013-ban azt nyilatkozta a Rolling Stone-nak, hogy a koncertjegyek árai egyenesen nevetségesek lettek, és ami még fontosabb: megfizethetetlenek az átlagemberek számára. „Amikor hallottam, hogy a Rolling Stones 650 dollárt kér egy jegyért, elállt a szavam. Szeretem őket, de ennyiért nem megyek el.” (Amúgy a szóban forgó 2012-es Stones-turnéra 175 dollártól kezdődtek a jegyek, és ugyan a sajtótól megkapta a „minden idők legtúlárazottabb turnéja” címet, telt házasak lettek a koncertek.) Azt is elmesélte, hogy rájött: rablásszámba megy a standard áron, 40 dollárért adni egy pólót. De a menedzsere egészen addig nem volt hajlandó 20 dollárra leengedni egy póló árát, amíg meg nem fenyegette, hogy kirúgja. Végül az eredeti ár feléért kétszer annyit adtak el.
Ez Kid Rock új klipje
Kid Rock új turnéját The $20 Ticket Is Back jelszóval reklámozza, vagyis nem emelt árat. „Elgondolkodtunk egy öt dolláros emelésen, de aztán maradtunk a húsznál, és inkább azt kerestük, hogy hogyan tudnánk még hatékonyabban csinálni az egészet” – mondta erről a Bilboardnak. Szerinte igazából az a meglepő, hogy senki nem követte a turné mögött álló üzleti modellt az elmúlt két évben. Ennek a lényege az, hogy a Live Nationnel, illetve a szervező helyekkel kötött megállapodások alapján Kid Rock és csapata nem kap fix előleget, viszont minden bevételen megosztozik. (Természetesen a spektrum másik végén, a legkisebb zenekarok turnéinál is előfordul, hogy nincs fix gázsi, hanem a kapupénzből részesednek, itt azonban fel sem merül, hogy mondjuk a büfé bevételének egy része is az övék lehetne.) Amúgy pedig „van annyi pénzem, hogy ha kevesebbet is keresek, akkor sem kell lemondanom az életmódomról” – nyilatkozta még két éve.
„Ez félelmetes is, hiszen ha senki nem jön el, akkor bukó van, viszont elég okot adunk az embereknek arra, hogy eljöjjenek” – mondta Kid Rock arról, hogy így nagyobb kockázatot vállal,mintha előre kialkudott fix gázsija lenne. (2013-ban azt mondta, hogy neki és csapatának 125 ezer dollárba kerül, hogy elmenjenek egy helyre.) Az okok között nemcsak az árak szerepelnek: előzenekarnak is olyanokat választ, akik garantálják a slágereket, a szórakozást, idén például a Foreignert, korábban pedig a ZZ Top, illetve a Kool & The Gang is turnézott vele. Valamint azt ígéri, hogy nem fogja túlságosan erőltetni az új lemezének számait, csak amennyi belefér a show-ba. „Remélem, időben észreveszem magam, ha azzá a csávóvá válnék, aki azt mondja, hogy ‘és most jön egy dal az új lemezről’, az emberek meg erre azt mondják: ‘oké, akkor most megyünk el egy sörért’.”
Kid Rock koncertjeinek további különlegessége, hogy az első sorokba nem ad el jegyeket, hanem a csapata körbejár a helyszínen, és megkeresi azokat a legnagyobb rajongókat, akik megérdemlik, hogy ott legyenek.
Kid Rock egyik legnagyobb slágere rap-rock korszakából
Categories: Hírek
Leave a Reply