Első fokon lezárult az utóbbi idők legfontosabb szerzői jogi pere az Egyesült Államokban. Robin Thicke és Pharrell Williams “nem szándékosan”, de megsértette Marvin Gaye szerzői jogait – döntött az esküdtszék.
Robin Thicke száma, a Blurred Lines nemcsak 2013 egyik legnagyobb világslágere volt (és egyben a dalszerző-producer és közreműködő Pharrell Williams nagy lépése a saját jogú világsztárrá válás felé), hanem egyben az év legvitatottabb dala is. Bírálták a szövegét, amely a kritikusok szerint elmismásolja a nemi erőszak kérdését; meztelenkedős, szexista klipjét (alább a finomított verzió látható); a zenét pedig sokan „egyértelmű Marvin Gaye-nyúlásnak” írták le.
A jogvitát feltehetően maga Robin Thicke következő nyilatkozata indította meg: „azt mondtam Pharrellnek, hogy az egyik legkedvencebb dalom Marvin Gaye Got to Give It Up-ja, és hogy valami ilyesmit kellene csinálni, valamit kezdeni kellene ezzel a groove-val. Ő erre lejátszott nekem valamit, aztán szó szerint fél óra alatt megírtuk a dalt, majd fel is vettük.”
Marvin Gaye örökösei arra való hivatkozással perelték be a szerzőket (Robin Thicke és Pharrell Williams mellett Clifford Harris, Jr. rapper, akit T.I. néven ismer a világ, bár ezen belül inkább az Egyesült Államok), hogy azok megsértették édesapjuk szerzői jogait. Az amerikai bírói gyakorlat sem ad egyértelmű eligazodást abban, hol húzódik a határvonal a kreatív inspiráció (amely az alkotómunka mindennapos, jogszerű része) és a jogvédett tartalom törvénysértő felhasználása között – írja a szerzői jogi kérdésekkel foglalkozó The IPKat blog. Egyben arra emlékeztet, hogy van példa a bírói döntések között arra is, hogy nem tudatos plagizálásban marasztaltak el szerzőt (George Harrison: My Sweet Lord – The Chiffons: He’s So Fine).
Az amerikai szerzői jogban a sound-alike, tehát a hasonló hangzásra hivatkozással indított perek külön pikantériája, hogy a bizonyítási eljárás során az eredeti szerzői művet függetleníteni kell a hangfelvétel rögzítése, a stúdiómunka során hozzátett elemektől, mert a gyakorlat szerint csak az előbbin állhat fenn a szerzői jogi védelem. Jelen ügyben ez azt jelenti, hogy az örökösöknek a hangfelvétel egy olyan verzióját kell bemutatniuk a perben, amiből eltávolítják mindazokat az elemeket, amelyek nem voltak az eredeti kottában (az ütőhangszereket, háttérvokált, a parti hangjait a háttérből), így a lecsupaszított verzió és a Robin Thicke-féle szerzemény közötti hasonlatosságokat volt szabad csak vizsgálnia az esküdteknek.
A nyolc napig tartó perben az örökösök elsősorban a két mű közötti hasonlóságokra, az ezekről tanúskodó zenei szakértőkre támaszkodtak. Ügyvédjük, Richard Busch figyelmeztette az esküdteket, hogy a felperesek „professzionális előadóművészek” – és valóban, Robin Thicke kisebb show-t adott elő a tárgyalóteremben: egy szintetizátorral felszerelkezve elénekelte egymás után több világsláger (With or Without You, Let It Be, Forever Young, No Woman No Cry, Man in the Mirror) részleteit, azt bizonyítandó, hogy az akkordmenetek azonossága még nem jelenti a szerzemények hasonlóságát. Pharrell Williams az alkotás folyamatáról beszélt, az inspiráció és a plágium különbségéről. Valóban a hetvenes éveket, a kor „feelingjét” kívánta megidézni, de az általa nagyra tartott Marvin Gaye másolása nélkül. „Ha valakit szeretsz, akkor alkotóként éppen hogy nem akarod elvenni azt, ami az övé” – mondta.
Robin Thicke sokkoló vallomással igyekezett kisebbíteni idézett nyilatkozata súlyát. Mint mondta, abban az időszakban, amikor interjúkat adott, alkohol- és drogproblémákkal küzdött, és hazudott a dal szerzőségéről. Valójában Pharrell Williams egyedül írta a Blurred Linest, és Thicke szégyellte, hogy miután szerzőként, producerként több saját albumot is megalkotott, karrierje legnagyobb sikerében pont nem vett részt.
A per során olyan részletek derültek ki a Blurred Linesról, amelyek a legtöbb sláger esetén nem ismerhet meg a nyilvánosság. A világsláger 16,7 millió dollár profitot hozott (mai árfolyamon 4,8 milliárd forint): 5,6 millió dollárt (1,6 milliárd forint) Robin Thicke-nek, 5,2 millió Pharrell Williamsnek, 0,7 milliót T.I.-nak, a maradék pedig a lemezcégeké (Interscope, UMG Distribution, Star Trak) lett. A Gaye család a bevételek mellett a dal sikere nyomán feltehetően jövedelmezőbb Thicke-turné bevételeiből is részesedést követelt volna, összesen több mint 25 millió dollárt.
Az esküdtszék több nap alatt hozta meg döntését, és bár nem állapította meg a szándékos szerzői jogsértést, azt sem mondta ki, hogy ártatlanok lennének a szerzők. Robin Thicke és Pharrell Williams összesen 7,4 millió dollárt (2,1 milliárd forint) köteles fizetni az örökösöknek.
„Az esküdtszék indoklásában úgy tűnik, hogy a jogi érvek helyett a szubjektív igazságérzet dominál, ami következetlen döntést szült. Az ítélet a magyar szerzői jogi szabályok tükrében valószínűleg hibásnak minősülne – nyilatkozott dr. Fodor Klaudia, az Artisjus jogtanácsosa. – Egy ilyen ügyben az vizsgálandó, hogy az átdolgozó az eredeti mű egyéni-eredeti, azonosítható részét átvette-e. Mivel jelen esetben legfeljebb a stílus, műfaj hasonlóságát, a korábbi mű inspiráló jellegét tudták a bizonyítékokból megállapítani, így nem állapítható meg a jogosulatlan átdolgozás – jogsértés nélkül pedig a kártérítésnek sincs jogalapja. Az ügyben minden bizonnyal fellebbezni fog a vesztes fél.”
Számos szakértő azt várja, hogy az ítélet nyomán egyes sikeres művek szerzőivel szemben elszaporodhatnak a hasonló szerzői jogi perek, és ezektől tartva a szerzők inspirációikról inkább hallgatni fognak, nehogy aztán nyilatkozataikat felhasználják ellenük a bíróságon.
Szöveg: Fodor Klaudia, Rónai András
Categories: Hírek
Az a szar ügy az ilyen perekkel, hogy igazából igencsak rossz hatással vannak mindenféle alkotómunkára. Igen, a basszusok (amelyek megadják a számok alapritmusát) kétségtelenül rendkívül sok közös elemet tartalmaznak. Maga a dallam, az alapmotívumok, a számok stílusa stb. viszont nem igazán egyezik. Ilyen esetekben bárkinek is kártérítést megítélni rendkívül vesélyes dolog, főleg a precedensek által irányított amerikai törövényhozásban.
Kicsit szomorú egyébként, amikor az örökösök pereskednek valakivel az eredeti előadó helyett, mert azok általában mohók, egyezkedésre képtelenek, és úgy általában csak pénzszerzésből (lehúzásból) csinálják az egészet. Amikor maga a szerző perel, sokszor képesek kimondottan normálisan és korrektül megegyezni egymással.
A legjobb példa erre talán a „Stay With Me” c. szám esete volt. Az a szám lényegében nettó nyúlás (de annyira, hogy valaki meg is csinálta, hogy a két számot „egybegyúrta”, és -talán a refrént leszámítva- lényegében teljes volt az átfedés, de még dallamra is), mégis megegyeztek egymással a felek, ráadásul per nélkül.