Site icon

Három magyar a legrangosabb dalszerzőverseny döntőjében

Az International Songwriting Competition (ISC) a legrangosabb nemzetközi dalszerzőverseny. Az idei verseny döntőjébe három magyar szerzemény került be: Király Viktor, Király Linda és Kardos Norbert Solo című dala, Kiss Erzsi Van Dala című száma, valamint Terék Józseftől a Húzzad, cigány.

A versenyre idén több mint 18 ezer, 2014-es szerzeményt neveztek, ezek közül kb. 300 került a döntőbe – itt lehet böngészni ezek listáját. A zsűri tagjai között számos műfaj ismert előadói szerepelnek (Avicii, Keane, Bastille, Natasha Bedingfield, Pat Metheny, Bela Fleck, Wayne Shorter, Femi Kuti stb.), valamint nagy major és független kiadók vezetői, A&R szakemberei. A döntést áprilisban hozzák nyilvánosságra. Itt láthatók a nyeremények.

A közönség is szavazhat, mégpedig kategóriánként – itt meg is lehet hallgatni az összes döntőst. Király Viktorék száma az R&B/Hip-Hop, az Egy Kiss Erzsi Zene a World Music, Terék József And His Friends pedig az Instrumental kategóriában szerepel.

A korábbi győztesek teljes listája itt található. A “Hungary” szóra rákeresve számos Honorable Mentiont találunk (köztük az idén is döntőbe jutott Terék Józsefet is), valamint azt, hogy 2008-ban a Jazz kategóriában harmadik helyet kapott Sárik Péter I’ll Catch You című szerzeménye.

Exit mobile version