A Spotify a vezető stream szolgáltató, amelynek pénzügyi eredményei így túlmutatnak egyetlen cég teljesítményén: sokan az új, egyre nagyobb teret hódító modell fenntarthatóságát vagy életképtelenségét igyekeznek belelátni.
A 2014-es eredmények bevételi oldala bíztató: ez az előző évihez képest 45 %-kal, 1,08 milliárd euróra nőtt (332 milliárd forint). Viszont még nagyobb arányban nőtt a nettó veszteség: 55,9 millió euróról 162,3 millió euróra (49,9 milliárd forint).
A menedzsment szerint 2014 „meghatározó változások” éve volt a cég életében: a felhasználók száma a 2013 végi 36 millióról 60 millióra nőtt. A gyakran idézett adat szerint ebből 15 millió az előfizető. Nekik köszönhető a bevételek 91 %-a, míg az ingyenes felhasználók által meghallgatott reklámokból mindössze a 9% folyt be a cégnek. A kiadások növekedése három oknak köszönhető: termékfejlesztés, nemzetközi terjeszkedés (2014-ben jelent meg a Spotify többek között Kanadában és Brazíliában), az alkalmazottak számának növekedése (1354 főre).
A menedzsment abban hisz, hogy az üzleti modell a megfelelő méret elérése után profitot fog termelni, amikor az egy felhasználóra eső haszon eléri a kellő mértéket. Ezért folytatják a befektetést a termékbe és a marketingbe, hogy még gyorsabban növekedjen a felhasználók száma. „A csak előfizetést kínáló modellek nem bizonyították még, hogy el tudnák érni a megfelelő méretet; a csak ingyenes modellek pedig nem bizonyították a profitképességüket. A Spotify ötvözi e két megközelítés erősségét” – írják a támadott freemium modell védelmében, bár a szkeptikusok szerint ettől még ők sem bizonyítottak igazából.
A New York Times értesülései szerint a Spotify új húzása a videók megjelenése lehet. A cég titokban tárgyalásokat folytatott olyan médiacégekkel, mint az NBCUniversal, a Fox, a Viacom, a Vice és a Condé Nast. Tehát nemcsak zenés klipek, hanem egyéb videós tartalmak is megjelenhetnek a kínálatban. Így több reklámot lehetne értékesíteni, továbbá jobban meg lehetne tartani a felhasználókat, akik most a klipek megnézéséhez átmennek a Spotify-ról a YouTube-ra. Bár állítólag még mindig folynak a tárgyalások, talán már májusban megjelenhetnek a videók – az Apple stream szolgáltatásának bevzetése előtt.
Egy másik, mindig újra előkerülő pletyka, hogy a Spotify tőzsdére lép. A Billboard szerint ez nem lenne meglepő, és a veszteségek növekedése nem szól ellene: a befektetők bizalma még megvan, és a „sok pénzt veszteni gyors növekedés közben” a technológiai cégeknél általános formula. Ugyanakkor lehet, hogy a befektetők hangulata megváltozik az Apple belépésével a stream piacra.
További kapcsolódó hír, hogy a Warner Music Group kiadta 2015-ös első negyedévi eredményeit. Az előző év ugyanezen időszakában 59 millió dolláros veszteséget termelő cégnek idén eddig 19 millió dollár volt a nyeresége, és a streamből származó bevétel meghaladta a letöltésből származót. A major vezetője szerint az ingyenes, legális szolgáltatások fontos szerepet töltenek be a piacon – ám azt is vizsgálják, hogy milyen változtatásokkal lehetne „turbófokozatra kapcsolni” a felhasználók átterelését az előfizetéses streamre.
Categories: Hírek
Leave a Reply