Első eredmények! Felmérés a magyar zenei élet fejlesztéséről

A Cseh Tamás Programiroda nagyszabású kutatással méri fel, hogy a zenei élet szereplői szerint milyen irányba kellene haladnia a hazai könnyűzenének. Konkrétabban: milyen tevékenységeket, hogyan, milyen feltételekkel kellene támogatnia az NKA-nak – maguk, az érintettek, azaz a potenciális pályázók szerint. Ahogy a kutatás készítői fogalmaznak, szeretnének pontosabb képet kapni arról, milyen szakmai és anyagi problémák akadályozzák meg a magyar zene és a magyar közönség találkozását.

A kutatás még zajlik, de az első eredmények már láthatók. A kutatásban részt vesznek zenészek, DJ-k, producerek, zeneszerzők, szövegírók, zenei újságírók, menedzserek, koncert – és rendezvényszervezők, technikusok, zenetanárok, kiadók, zeneműkiadók. A kutatás teljes eredménye nyilvános lesz.

Addig is íme néhány érdekes, előzetes adat.

Artisjust_Q94_150513

Nagyobb méretért katt a képen

A zenészek (illetve őket segítő szakemberek) elsődleges célja, hogy produkciójukkal több helyszínre eljussanak. Emellett tárgyi eszközöket vásárolnának és anyagi biztonságra törekszenek.

blog_nok

Nagyobb méretért katt a képen

A kutatásban résztvevők többsége (56%) úgy gondolja, hogy a nőket nem kell előnyben részesíteni a pályázati rendszerben.

még nem nyertek

Nagyobb méretért katt a képen

A válaszadók nagy többsége, mintegy kétharmada szerint ugyanakkor előnyben kell részesíteni azokat, akik korábban még nem nyertek pályázati támogatást.

videki_kerdes

Nagyobb méretért katt a képen

Nagyjából ugyanennyi válaszadó, 63% gondolja úgy, hogy a vidéki helyszíneket kiemelten kell segíteni, hogy több koncertet tudjanak szervezni.

Artisjus_Q91_150513

Nagyobb méretért katt a képen

A kérdőívet kitöltő szerzők csaknem fele részt venne zeneszerzőknek szóló mesterkurzuson, ha az ingyenes lenne.

A kutatás készítői minden erőfeszítésük ellenére a nagyobb városokból kapják a legtöbb választ. Szeretnének minél több kistelepülési iskolába, művelődési házba, koncerthelyszínre, diszkóba, civil szervezethez és fesztiválirodákhoz eljutni kérdéseikkel, hogy segíthessenek ennek a körnek is.

Kérjük, ha ismer ilyen helyen tevékenykedő, zenét szerető szakembereket, zenét támogató szervezeteket és magánszemélyeket, juttassa el hozzájuk ennek a regisztrációs lapnak a linkjét, vagy adja meg itt a szervezet nevét, intézményi honlapját, e-mail címét.



Categories: Hírek

1 reply

  1. A helyi művelődési intézmények szakemberei számára a helyi politikusok ne szóljanak bele, hogy milyen, a kereskedelmi tévék által rájuk öntött saját gyártású zenei produkcióik szennyét adják a közösségeiknek, „a szórakoztató kulturálódási igény kielégítése” címszóval, a saját hozzá nemértesüket érvényesítve. A helyi közművelődési szakemberek viszonzásul nem fognak beleszólni a közmű-, település-, foglalkoztatás-, oktatás-, közlekedés- és szociális fejlesztések és teendők kérdésköreibe. Azt tehetik továbbra is az önkormányzati testületek helyi iparos-, kereskedő- és politikai vállalkozó érdekkörei, szintén a helyi közösség érdekeit másodlagosként kezelve.
    Ja, és legyen érdemleges, minőségi, közszolgálati műsorkeretet kötelezően kitöltő kortárs könnyűzenei bemutatkozó, aktuális hírközlő, kétheti vagy havi, állandó időpontban, a kora esti műsorsávban sugárzott, 18-49,a koncertlátogató korosztályra célzott és tematizált, a csatorna zenei termékeitől független általános koncert- és lemezmegjelenési információkat is tartalmazó könnyűzenei műsor a két fő kereskedelmi TV csatornán, mivel a közszolgálati műsorkészítők erre nem képesek, a Petőfi TV pedig totális szakmai amatőrizmus.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .