Tíz másodperce van egy dalnak, hogy meggyőzze a hallgatót

A Shazam a „mi ez a szám, ami szól?” típusú okostelefonos alkalmazások közül a legsikeresebb, vagyis ez a standard, amelyet a legtöbben, világszerte kb. 100 millióan használnak. Ez rengeteg adatot jelent – mint azt a cég egyik alelnöke, Cait O’Riordan egy előadásában mondta, naponta 20 millió számra keresnek rá a felhasználók. Ráadásul egy ilyen keresés nagyrészt a marketingtől független, valódi érdeklődést mutat: a dalnak annyira meg kell fognia a hallgatót, hogy elővegye a telefonját és elindítsa a Shazamot, hogy megtudja, mi az, amit hall.

A Shazam arról is gyűjt adatot, hogy a dalnak pontosan melyik részénél indítják a legtöbben az alkalmazást. Ez a legérdekesebb következtetés: a legtöbb szám hasonló mintázatot követ, és a legtöbb keresés az első tíz másodpercben történik. Mint az alábbi ábrán látható, általában van még egy csúcsa az érdeklődésnek az első refrénnél, de az esetek többségében nem akkora, mint amekkora a dal kezdetén volt. Innentől pedig már ha nem is egyenletesen, de csökken az érdeklődés. Ez kicsit sarkítva azt jelenti Cait O’Riordan szerint, hogy egy dalnak összesen tíz másodperce van arra, hogy meggyőzze a hallgatót – ám ha ez sikerül, akkor valószínűleg sláger lesz belőle.

Shazam mintázat

Persze ez nem igaz az összes popdalra. OT Genasis Coco című, a Billboard listán 20. helyig jutó rapslágere például a szöveg „bakin’ soda, I got bakin’ soda” részénél késztette a legtöbb embert a telefon előrántására. (Mint O’Riordan fogalmaz, a rapper nem azért emlegeti a szódabikarbónát, mert szakács. A megfejtés innen kiderül: a crack kokain egyik hozzávalójáról van szó.)

Cait O’Riordan előadásának nagy része arról szól, milyen jól meg lehet jósolni a Shazam-keresések alapján, hogy melyik számból lesz sláger. Egyik példája az, hogy az egyszerre megjelent, hatalmas marketingkampánnyal kísért Katy Perry- és Lady Gaga-dalok iránt a Shazamon, az első 48 órában mutatott érdeklődés pontosan előre jelezte, hogy a Billboard listán az előbbi mennyivel jobban fog teljesíteni. Az is jól látható a grafikonokon, hogy egy filmbeli felhasználás mennyire meg tudja dobni a dal utáni kereséseket. Ha már tényleg ilyen jó a Shazam adatainak az előrejelző ereje, akkor Cait O’Riordan egy jóslást is megenged magának: szerinte az idei nyár egyik nagy slágere ez lesz:

Omi dalának eredeti verziója Jamaicában futott eléggé, ám a német Felix Jaehn alább hallható remixe keltette fel igazán a hallgatók érdeklődését, először Németországban, majd egyre inkább máshol is. (E sorok írásakor a Shazam magyar toplistájának 5. helyén áll.)

Cait O’Riordan teljes előadása megnézhető a YouTube-on.

https://www.youtube.com/watch?v=mcTPvxo8SXY



Categories: Hírek

Tags:

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.