A fesztiválok vége, Elvis menedzserének titka, minden idők legnagyobbja

A 69 éves Harvey Goldsmith igazi nagyágyú koncertproducer és -promóter, többek között a következőkkel dolgozott: Rolling Stones, The Who, Queen, Madonna, Bob Dylan, Luciano Pavarotti, Led Zeppelin (stb. stb., lásd itt); a Live Aid egyik fő szervezője is ő volt. A walesi Hay Festivalon beszélt különféle zenei témákról. A Guardian beszámolója a fesztiválokra vonatkozó álláspontját emelte ki. Eszerint vége a nagy őrületnek, sőt, igazából két éve volt a csúcs. Túl sok a fesztivál, és nincs elég sztár, aki headlinerként megtöltse ezeket. Annyira, hogy „Glastonbury már nem tud kiemelt fellépőt találni”. (Ami persze nem igaz, hiszen idén Kanye West lesz az – az viszont igaz, hogy mióta ez kiderült, megy a vita, hogy ez borzasztó-e, vagy pedig akik fanyalognak, azok igazából azért berzenkednek-e, mert Kanye West fekete.)

„Az új generációban nincsenek olyan előadók, mint a Rolling Stones, a Muse vagy akár az Arctic Monkeys” – mondta, mégpedig a zenefogyasztási szokások megváltozása miatt: „az emberek már nem akarnak albumokat meghallgatni, egy-egy előadó életművével megismerkedni. Egy számra, egy hangzásra fókuszálnak, aztán továbblépnek. A rockzenekarok reputációja pedig pont az életművekre épül. Lehet, hogy három lemez szükséges nekik, mire megtalálják a saját hangjukat, és igazán jók lesznek, de a mai fiatalok nem várják ezt ki. Ezért uralkodik a popzene, amivel persze nincs semmi baj. De szerintem idővel visszatér majd a rock is” – mondta.

Goldsmith szerint az olyan fesztiválok ideje jön most, ahol a zene mellett sok minden más is van: irodalom, vagy bűvészek, vagy bármi egyéb plusz ahhoz képest, hogy „sok ember áll egy nagy mezőn, és ha el akarsz menni vécére, az annyi ideig tart, hogy lehet, hogy vége lesz a koncertnek, mire visszaérsz”.

Harry Goldsmith néhány anekdotát is mesélt a múltból. Elárulta például, hogy Elvis Presley miért nem koncertezett soha az Egyesült Államokon kívül. Ennek az oka menedzsere, a legendás Tom Parker ezredes volt, aki illegális bevándorlónak számított (holland származású volt), és félt, hogy ha elhagyná az USA-t, akkor nem engednék vissza. Mesélt John Lennon lámpalázáról: 1974-ben, a Madison Square Garden öltözőjében még hányt is, úgy rángatták ki és taszigálták fel a színpadra. „Bizarr, hogy milyen sok zenész lámpalázas. De csak addig tart a félelem, amíg az első akkord meg nem szólal, akkor hirtelen jól lesznek.” Valamint elmondta, hogy szerinte ki volt minden idők legnagyobb, legerőteljesebb színpadi előadója: Freddie Mercury, aki a legnagyobb tömeget is képes volt az ujja köré csavarni.



Categories: Hírek

Tags: