A szerzői jogról szóló viták legtöbbször különböző „kultúrkörökhöz” tartozó emberek között zajlanak; vagyis mondjuk egy underground zenész megreformálná (netán eltörölné), mire a beérkezett művész kiáll a fennálló rendszer mellett stb. Steve Albini és Marc Ribot vitája azért érdekes, mert két, a maga műfajában legendásnak számító, általában rétegzenékkel foglalkozó, de a mainstreammel is többször érintkező zenész között zajlik. Mindketten rendkívül okosak és ékesszólóak, ám homlokegyenest ellenkező nézeteket vallanak.
Steve Albini: a szerzői jog elavult, nem követi a társadalmi változásokat
Steve Albini gitáros-énekes, számos legendás (Nirvana, The Pixies, PJ Harvey stb.) és még több ismeretlen előadó producere tavaly azt állította nagy feltűnést keltő előadásában, hogy az internet a zenei élet minden problémáját megoldotta (itt ismertettük részletesen). Nemrég a Primavera fesztiválon vett részt egy beszélgetésen. Az nem meglepő tőle, hogy arról beszélt, hogy a zeneipar parazitához hasonlít, amely a zenekarok és rajongók közti kapcsolatba befurakszik, és elszívja a pénzt. Viszont a szerzői jog elleni támadása nagyobb figyelmet keltett.
„A szerzői jog, a szellemi tulajdon olyan gondolati konstrukció, amely mára elvesztette a szavatosságát. Úgy fog járni, mint a dohányzás a közösségi terekben: ezt nem törvény tiltotta be, egyszerűen megváltozott a társadalom hozzáállása, és ma már alig látsz valakit cigizni. Szerintem a szellemi tulajdonra vonatkozó elgondolásunknak is követnie kell a társadalmi változásokat. Illeszkednie kell ahhoz, ahogyan az emberek megosztják egymással a gondolatokat, az információkat – és a zenét is. Ha egy gondolatot nyilvánosan kifejeznek, akkor bekerül a gondolatok körforgásába; ugyanez igaz a zenére is.”
Steve Albini szerint azok, akik a „régi modellt” („ha valaki írt valamit, akkor az az övé, és ha más meg akarja nézni vagy használni akarja, annak fizetnie kell érte”) védelmezik, olyanok, mint akik lóhátról hadakoznak az automobil ellen.
Marc Ribot: csak azt követeljük, ami mindenki másnak is jár
Steve Albininek Marc Ribot válaszolt. A rendkívül sokoldalú, Albinihez hasonlóan legendás gitáros free jazzt, rockot, latin zenét is játszik, valamint Tom Waits, Norah Jones lemezein, vagy éppen Alison Krauss és Robert Plant Grammy-díjas albumán is közreműködött. Ribot a Content Creators Coalition szervezet vezetőségének is tagja.
Marc Ribot egy nyílt levélben azt írta, hogy ha Albini komolyan gondolja mindezt, akkor talán tegye elérhetővé a teljes életművét mondjuk egy Creative Commons licenc alatt. Ha nem teszi, akkor képmutató, aki „a Google és más nagy tech cégek” pártját fogja, „amelyek milliárdokat keresnek, miközben azokért a tartalmakért, amik a kattintásokat hozzák, sokszor nem is fizetnek, felhasználásukra nem kérnek engedélyt „.
Marc Ribot bővebben a Salonnak adott interjúban fejtette ki álláspontját. Eszerint a szerzői jog több célt is szolgál. Legelőször csakis ez biztosítja, hogy a zenészek meg legyenek fizetve. Persze a koncertezés is fizet valamennyit, de ahhoz nagy szerencse kell, hogy ez kompenzálja azt, ami más forrásokból kiesett. Továbbá a szerzői jognak köszönhetően tudják kontroll alatt tartani, hogy mi történik az alkotásaikkal: „megakadályozhatom, hogy a zenémet megfelelő fizetség és elismerés nélkül felhasználják; hogy bekerüljön mondjuk egy filmbe, amit utálok, vagy egy politikai hirdetésbe, amitől undorodom”.
Marc Ribot szerint téves az, amit sokan gondolnak (Albini is), hogy a zenészek valami különleges bánásmódban részesülnek a szerzői jog által. Épp ellenkezőleg: „csak ezáltal részesülünk normális bánásmódban; kizárólag olyan jogokat követelünk, amelye minden embert megilletnek, aki megalkot valamit: azt, hogy amit létrehozunk, a miénk legyen, amíg el nem adjuk.”
A szerzői jog (jelenlegi formája) elleni támadások hátterében sokszor az áll, hogy azt állítják: ez csak a nagy lemezcégek (és más szórakoztatóipari óriások) érdekeit védelmezi, és a független kiadók, illetve a „csináld magad” módszerrel dolgozó előadók meglennének nélküle. Marc Ribot ezekre is válaszol. Szerinte a független kiadók sokszor ugyanolyan gazságokat követnek el a művészek ellen, mint a nagyok. A „csináld magad” pedig önmagában szép, de nem jó, ha szemellenzősen mindenkinek előírják. Szükséges ugyanis hozzá a kezdőtőke, amivel a zenész elindulhat. Ha tud annyi pénzt szerezni, hogy felvegye a lemezét, akkor tényleg csinálhatja önmaga, ám ha nincs, akkor hitelező, a kockázat egy részét átvállaló – és ezért cserébe keresni akaró – kiadóra szorul. Akik az előleget fizető kiadókkal kötött szerződések ellen prédikálnak, olyanok, mintha egy lakáskeresőnek azt mondanák: „miért akarsz hitelt felvenni? Tudod, hogy a bankok mennyi kamatot szednek tőled? Miért nem fizetsz készpénzzel?” – mondja Ribot: „akinek van elég pénze, annak ez jó tanács, a legtöbbünknek viszont nem.”
Steve Albini: a zenészeknek inkább csak nyűg a szerzői jog
Steve Albini válaszában elárulja (ha ezt így nem is emeli ki), hogy milyen sajátos nézőpontból beszél. Neki a szerzői jogdíjak soha nem jelentettek komoly bevételt, „a tengerentúli [európai] rádiós játszásokból befolyt piti összegeket” leszámítva. Ráadásul soha nem írt alá egyetlen szerződést sem – ezért nem teszi ki a netre Creative Commons licenccel az életművét, mert ehhez alá kéne írnia valami, ráadásul gyakorlatban úgyis eléri a zenéjét, aki akarja, akkor meg minek bajlódjon ezzel.
Pontosítja, hogy „nem a szerzői jog eltörlését” kívánja, csak azt mondja, hogy „egy dolgozó zenész számára nem sokat jelent, leginkább csak a gond van vele. A zenehallgató közönség pedig nyilvánvalóan nem tiszteli. Ez alapján a szerzői jog elveit és alkalmazását is meg kellene változtatni. Nem akarok úgy tenni, mintha kész válaszom lenne arra, hogyan, de tudom, hogy aki a műveket a kontrollja alatt akarja tartani, miután azok már a nyilvánosság elé kerültek, az vesztes pozícióban van. Én pedig nem akarom ezzel frusztrálni magam, és nem akarok teljesen normális, normálisan viselkedő embereket elítélni.” Hiszen a zenék megosztása mindig is természetes volt, az internet csak hatékonyabbá tette ezt, és ezzel olyan helyeken is szerezhetnek rajongókat az előadók (és így mehetnek oda koncertezni), ahová korábban nem jutottak el.”
„Pénzt kapok azért, ha más zenekarokkal dolgozom [producerként-hangmérnökként], ha fellépünk valahol, ha lemezt vagy valami mást adunk el. Ha jól értem, Marc Ribot álláspontja az, hogy azok, akik ezeket a pénzeket kifizetik nekem, csak azért teszik, mert a szerzői jogi törvények kötelezik őket. Erre azt válaszolom, hogy egyrészt ez nyilvánvalóan nem igaz a koncertekre és az eladott dolgokra, másrészt pedig nem dolgozom csalókkal.” Steve Albini szerint a szerzői jog a félelem terméke: „mi lesz, ha nem fizetnek meg? Ha kihasználnak? Erre csak azt tudom mondani, hogy én nem törődöm ezekkel a félelmekkel. Ha azt akarom, hogy valamiért megfizessenek, akkor megegyezek az árban az illetékessel, a világ maradék részével pedig nincs dolgom, és nem érzem úgy, hogy bármivel tartoznának nekem.”
Categories: Hírek
Leave a Reply