A rajongók 3 %-a fizet, és rengeteg a bevétel – miért ne lehetne ezt zenével megcsinálni?

Az okostelefonos appok megjelenésénél menetrendszerűen jöttek a jóslatok, hogy ez lesz a zene jövője, aztán ez rövid életű fellángolásnak bizonyult. Most két cég is azt ígéri, hogy ők végre rendesen megcsinálják ezeket az appokat, és komoly bevételeket biztosítanak majd a zeneiparnak. Persze simán lehet, hogy nem jön be pont nekik, de ettől még nagyon tanulságos a kiindulópontjuk. Szemle a Music Ally cikkeiből.

A Freeform amerikai startup alapítói a mobilos játékokat, és ezen belül is minden idők egyik legjövedelmezőbb játékát veszik alapul, amikor felmérik, hogy milyen ki nem használt lehetőségek állnak a zeneipar előtt. A Candy Crush Saga, amely a korábban is ismert „állíts hármat egy sorba” feladványok különösen addiktív változata, ingyenesen letölthető és játszható. A játékon belüli vásárlások (in-app purchase) segítségével a játékosok hamarabb juthatnak új „életekhez”, könnyítő extrákhoz, új szintekhez, de ezek nélkül is végigjátszható az egész. A Candy Crush Sagát több mint félmilliárd telefonra töltötték le, a csúcsidőszakban naponta több mint 90 millióan játszottak vele. Az igazán érdekes adat az, hogy a felhasználók mindössze 3 %-a költött egyáltalán pénzt a játékra – és így volt egy negyedév 2013-ban, amikor 551 millió dollár (152 milliárd forint) jött össze ebből. Azóta a játék népszerűsége csökkent, de még így is termelt 2014-ben 1,33 milliárd dollárt (368 milliárd forint).

A Freefrom alapítói (akik korábban olyan helyeken dolgoztak, mint a Rhapsody, Google Play, SoundExchange, illetve Kanye West, Nicki Minaj digitális stratégiáját alkották meg) azt mondják erről: „a mobiljátékok gyártói tudják, hogy az ingyenesség lényege nem a promóció, hanem a terjesztés. Ingyen adják a terméket, aztán később lehet érte fizetni – és ez egy egészen elképesztően jól működő stratégia.”

Szerintük a zeneiparban jelenleg létező freemium modellekkel nem az ingyenesség a gond: „a lehető legnagyobb merítést kell elérni, úgy, hogy ingyen adod a lehető legjobb, a felhasználókat a lehető leginkább bevonó appot – és el kell fogadnod, hogy a többségük nem fog fizetni.” A feladvány az, hogy a fizető kevesekkel minél nagyobb egy felhasználóra eső átlagos bevételt (ARPU, average revenue per user) kell elérni.

Itt van persze a nagy kérdés, hogy a Freeform által fejlesztett appok milyen sikert fognak elérni. A lényegük az, hogy nemcsak az egyes előadók és/vagy albumok köré felépített app letöltése van ingyen, hanem a kérdéses albumot naponta egyszer fizetés nélkül végig lehet hallgatni. Aki ennél többre vágyik (többszöri hallgatásra, offline elérhetőségre), annak valamit tennie kell. Nem feltétlenül arról van szó, hogy fizetni kell a lemezért. Lehetőség van arra, hogy egy nagy, nem feltétlenül zenei szolgáltatásra feliratkozik a rajongó a lemezért cserébe. Pl. felteszi a profilját egy társkereső oldalra, kipróbálja a Disney DVD-klubját, elfogad egy kupont egy kávézóláncba. Az azért működhet, mert „egyes cégeknek akkora a marketingköltségvetése, hogy egy potenciális előfizető megszerzéséért többet fizetnek annak, aki hozza nekik, mint egy album nagykereskedelmi ára”. Aki nem szeretné a rajongóit így “áruba bocsátani”, az más lehetőségeket is választhat – akár azt is, hogy egy általa megjelölt jótékonysági szervezetnek küldött adományért cserébe lehet letölteni a lemezt.

A Freeform azt reméli, hogy a mobiljátékoknál nagyobb fizetési arányt tud elérni, hiszen „a zenével mélyebb érzelmi kapcsolatot alakítunk ki, mint egy játékkal.” Ez mondjuk megkérdőjelezhető, illetve nem is az érzelmi kapcsolat a lényeg, hanem az addikció: hogy „nem bírjuk ki”, hogy az adott szinten nem tudunk túllépni. Kérdés, hogyan viszonyul ehhez, hogy „nem bírjuk ki”, hogy egy napot kell várnunk, hogy egy lemezt újra meghallgathassunk.

Kiadókkal és menedzsmentekkel is tárgyalnak; érdekes, amit a kettő különbségéről mondanak: az előbbieket a zene és a mobiljátékok által generált bevételek összehasonlítása fogja meg, az utóbbiakat az, hogy egy jól megcsinált app mennyire meg tudja fogni a rajongókat.

A brit Disciple Media (amelynek alapítói a legális Napstertől, illetve a Warnertől jöttek) olyan appokat fejleszt, amelyek a netről jól ismert funkciókat fogják egybe: egyes előadókhoz kapcsolódnak, és híreket, kulisszatitkokat, az előadóval közvetlen interakciót, exkluzív streameket, jegyelővételi lehetőséget stb. kínálnak. Első ilyen alkalmazásuk Rufus Wainwrightnak készült, aki minden vasárnap reggel leül a zongorához, és egy órán keresztül zenél a rajongóknak, akik ezért rendkívül hálásak.

Ez az app ingyen használható egy hónapig, utána 2,99 dollár havi díjat kell érte fizetni. De az előfizetési díj, az appon belüli vásárlások lehetősége, illetve a reklámok, szponzorok megjelenése tetszőleges kombinációban használható, az előadó kívánsága szerint. A Disciple Media hamarosan előáll egy alkalmazással „az egyik leghíresebb zenésznek”, de titok, hogy kinek. Ő például azért szeretne alacsony összegű havi előfizetést, mert az elkötelezett rajongóknak szánja a mobilos alkalmazását.



Kategóriák:Hírek

Címkék:,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: