Egy dal 0,56 forint: az Apple és a függetlenek megegyeztek

0,2 centet, 0,56 forintot fog fizetni az Apple azok után a dalok után, amelyeket a felhasználók a számukra ingyenes, három hónapos próbaidőszak alatt lejátszanak az Apple Musicon – derül ki a New York Times cikkéből. A számot először a Digital Music News írta meg; a zeneipari lap rendkívül elégedetlen az összeggel, ám a New York Timesnak nyilatkozó iparági források szerint ez nagyjából megfelel annak az összegnek, amelyet a Spotify fizet egy ingyenes felhasználó egy streamje után. Ez egyébként csak a kiadóknak fizetett összeg. A zeneműkiadók jóval kevesebbet kapnak: az előfizetési díj 58 %-a jár majd a kiadóknak, és 13,5 %-a ez utóbbiaknak. (A kettő összege 71,5%, ami kicsit magasabb, mint az a standard 70%, amelyet az iTunes vagy éppen a Spotify átutal a jogtulajdonosoknak. A zeneműkiadóknak egyébként más problémáik is voltak, erről bővebben itt lehet olvasni.)

A független kiadók tehát aláírták a szerződést. Például a korábbi ajánlatot a nyilvánosság előtt keményen ostorozó Beggars Group, vagy a PIAS, amelyek más kiadókat is erre bíztattak. Utóbbi cég vezetője közleményben írta meg, hogy csak úgy mentek bele az ajánlatba, hogy kikötötték: nem csak a hozzájuk hasonló nagy, több világsztárt (Adele, Radiohead, Prodigy stb.) is zenészeik között tudó független kiadók, hanem mindegyik másik számára is ugyanezek a feltételek. Sőt, a New York Times szerint mindenki kiadó ennyit kap, vagyis feltehetőleg a majorök is. A Connect nevű közösségi alkalmazásba feltöltött tartalmak körüli kérdéseket is rendezték állítólag, bár erről nem kerültek ki részletek.

Ugyanebben a közleményben az is olvasható, hogy szemben a sokfelé olvasható sztorival, az Apple nem Taylor Swift levele hatására változtatott nagy hirtelen a korábbi elhatározásán, hanem a független kiadókkal már egy ideje tárgyaltak. A popsztár mindenesetre elérhetővé teszi majd a rekordeladásokat produkáló, tavalyi 1989 című albumát az Apple Musicon, pedig korábban egyetlen stream szolgáltatónál nem volt fent, még azoknál sem, amelyek nem használhatók ingyen. “Most először van az az ösztönös érzésem, hogy helyénvaló lesz engedni a lemezem streamjét” – írta.

Korábban sok spekuláció volt arról, hogy milyen exkluzív kiadványokkal próbál előfizetőket szerezni az Apple. Egyelőre az új Pharrell-számról lehet tudni, még ha nem is sokat. Viszont sok nagy nevet sikerült megnyerni a Beats 1 rádióhoz. Ezen nem csak a BBC Radio 1-tól átigazolt Zane Lowe és néhány másik tapasztalt műsorvezető készít majd műsorokat, hanem Elton John, Dr. Dre (az Apple Music-előd Beats alapítója), Josh Homme (Queens of the Stone Age), Jaden Smith, a Disclosure és St. Vincent is.

Zane Lowe szerint a Beats 1 célja az lesz, hogy a mindig megújuló zenei világban irányt mutasson: “mi az, ami most történik, amiről nem akarok lemaradni, noha lehet, hogy nem is tudtam róla, hogy pont ezt akarom hallgatni?” Jimmy Iovine szerint “a zene ma is el van zárva az emberek elől, noha mindenki azt hiszi, hogy ingyen hozzáfér mindenhez. De rengeteg jó zene van, ami nem jut el a közönséghez, mert nincs, aki segítsen neki, nincs meg erre az ökoszisztéma. Ezen akarunk segíteni, ezért raktuk össze ezt az egészet.”



Categories: Hírek

Tags: , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Discover more from

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading