Itt a Cseh Tamás Program idei pályázata pályakezdőknek: 50 millió 25 zenekarnak

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kiírta a Cseh Tamás Program idei, pályakezdőknek szóló pályázatát, amelynek határideje augusztus 3.

Az üres hordozó díjból finanszírozott, számos alprogramot tartalmazó CSTP (amit részletesen itt mutattunk be) legnagyobb figyelemmel kísért része a kezdő zenekarok támogatása. Tavaly 60 milliós keretösszeget terveztek erre, 30 zenekarnak 2-2 millió forintot, végül 42 előadó nyert. Idén 50 millió a keretösszeg, az egy nyertesre jutó pénz nem változott, vagyis 25-en nyerhetnek 2 milliót.

Az előző pályázathoz hasonlóan egy mentort is rendelnek a nyertesek mellé, akit kötelező a nyereményből fizetni; valamint fel kell venni legalább öt dalt, legalább egyhez klipet készíteni; a lemezt vagy EP-t minimum 100 példányban el kell készíteni, amiből 50 leadandó az NKA-nak. Továbbá el kell készíteni a zenekar promóciós portfólióját, és folyamatosan jelen lenni az interneten. Az elnyert összegből nem csak ezekre lehet költeni, hanem idéntől már koncertekre is (az utazástól a technikai költségekig sok mindenre).

A kiírás részletezi, hogy mik a pályakezdőség kritériumai: legfeljebb 1, nem szerzői kiadású nagylemezzel (minimum 8 dal egy adathordozón) rendelkeznek, és nincs érvényben lévő lemezkiadásra vonatkozó szerződésük; a pályázati felhívás megjelenése előtti 1 évben maximum 20 élő koncertet adtak; maximum 2 olyan dallal rendelkeznek, amelyet országos lefedettségű rádió több mint 5 alkalommal játszott. Több tagú formációk esetén a tagok több mint felére kell, hogy ezek érvényesek legyenek.

A pályázati anyag mellett a zsűri egy zártkörű meghallgatás alapján dönt, ugyanúgy, mint tavaly: két-két számot kell itt mindenkinek lejátszania, aki bejut ebbe a körbe.



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .