A német dalszerzők, szövegírók és zeneműkiadók szövetségei közös levélben fordultak a nyilvánossághoz, amelyben azt követelik, hogy a stream bevételeken 50-50 százalékban osztozzanak a kiadók és a szerzők. Ugyan Németország azon nagy piacok közé tartozik, ahol még mindig erős a CD-eladás (a tavalyi adatok szerint a kiadói bevételek 70 %-áért felelős), a stream piac ott is folyamatosan nő. Jelenleg kb. 2,5 millió németnek van havi 9-10 eurós előfizetése; 2015 első felében 100 millió eurónál több bevételük volt a szolgáltatóknak.
Az említett szövetségek vezetői a szerzőknek jutó jogdíjakat „aránytalannak, igazságtalannak” nevezték, sőt, alamizsnához hasonlították a Billboardnak nyilatkozva. Pedig szerintük a szerzők elvben támogatják a streamet, amelyet „nagyon jó eszköznek tartanak arra, hogy a hallgatók új zenékkel találkozzanak – de ennek nem szabad az alkotók rovására történnie”.
A Complete Music Update szerint ugyan a szerzők régóta fájlalják a streamből származó részesedésük alacsony voltát, azonban addig nyilvánosan még senki nem ment el, hogy a jogdíjak 50 százalékát követelje. A cikk szerint a stream bevételek felosztása általában jobban hasonlít a CD-eladások utáni jogdíjak felosztására, és a követelés lényegében azt jelenti, hogy mondjuk az élőzenei előadásokéhoz hasonlítsanak inkább a streamnél alkalmazott arányok. A lap azt írja, hogy a kiadók, ha nem is nyilvánosan, de háttérbeszélgetéseken azért tartják jogosnak a magasabb részesedést, mert az anyagi kockázatból is többet vállalnak, illetve az övék a munka nagyobb része abban, hogy a zenék eljussanak a digitális platformokra.
Categories: Hírek
Leave a Reply