Tíz év alatt felére csökkent a brit klubok száma

2005-ben 3,144 zenés klub működött Nagy-Britanniában, 2015-ben pedig ennek csak 55 %-a, 1,733 – írja a BBC az ALMR brit iparági szervezetre hivatkozva, amely szerint ez nemcsak kulturális és társadalmi, hanem egyben gazdasági veszteség is. Többek között kihat a fiatalkorúak munkaerőpiaci kilátásaira; így például tavaly 37 ezer munkahelyet teremtett a szektor, és ezek 80 %-át 18-24 évesek töltötték be.

A BBC cikkében megszólalók – például a Ministry of Sound vezetője – szerint több oka van ennek a folyamatnak. Nem biztos, hogy kevesebben szórakoznak, de kevesebbet költenek, és ezt részben máshol teszik meg – így például a hosszabb ideig nyitva tartó kocsmákban. (A pubok nyitva tartását éppen 2005-ben hosszabbították meg.) A fesztiválok is elszívják a közönség egy részét. Továbbá a klubtulajdonosok szerint túl szigorúak a szabályozások – míg a kormányzat szerint megteremtik az egyensúlyt a szórakozni és a pihenni vágyók igényei között.

Nem mindenki véli úgy, hogy nagyon kéne aggódni. A Rudimental szerint ciklikus mozgás figyelhető meg: most éppen a klubokból érkező DJ-k a fesztiválok nagyszínpadain játszanak, de majd visszatérnek a klubokba. Egyre több promóter pedig már nem is a „túlszabályozott” klubokba szervez bulikat, hanem például üres raktárakba, más ipari létesítményekbe.

A magyar helyzetről a ProArt Zeneipari Jelentésben lehet adatokat olvasni, főként a koncertek rendezésére is alkalmas helyekről (a brit jelentés elsősorban az elektronikus zenére, a partikra fókuszál, amelyek nagy része DJ-fellépés). Eszerint „Magyarországon mintegy 600 színpad működik többé-kevésbé állandó műsoros, élő zenei kínálattal”, és ehhez még hozzájön 1250 művelődési ház (ezekben egy év alatt 5941 zenei rendezvényt tartottak). Nálunk is megfigyelhető egy, a brithez hasonló tendencia: „Az igazán aggasztó jelenség, hogy nagyon sok műsoros élő zenei helyszín adja fel. 2012–13-ban a fogyás csak 3% volt, de a részletesebben nem elemzett 2014. évet figyelembe véve a fogyás két év alatt 25%. A zenei klubok bezárása egyes településeken a közönséget és a kezdő zenekarokat is elzárja az élő zenei életbe való bekapcsolódástól. A már működő zenekarok így is nagyon csekély turnézási lehetőségei pedig tovább szűkülnek” – olvasható a Zeneipari Jelentésben, amely a hazai koncertipar – a britétől nagyban eltérő – helyzetét részletesen elemzi.



Categories: Hírek

Tags: ,

1 reply

  1. Mi ez egy Rinyáltató Lap ?
    Ki csinálja ezt ?

    Date: Mon, 10 Aug 2015 14:20:24 +0000
    To: [email protected]

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.