Miért fontosabb a slágerlistás pozíció, mint a bevétel?

David Emery, a zeneipari hírekben egyre többet szereplő Kobalt digitális szolgáltató munkatársa írt egy rövid arról a megszállottságról, amivel a zeneipar a különféle listákat és statisztikákat figyeli. „Annyira hozzászoktunk, hogy már észre sem vesszük, hogy mennyire fura”, hogy valójában nem az üzleti sikerekről van szó (aminek volna értelme, hiszen üzletről beszélünk), hanem „a listás helyezésekről és más mérőszámokról, amiktől valami sikeresnek látszik” – írja.

Az egyik példája a Maccabees és a Lianne La Havas „vetélkedése” a brit lista első helyéért a közelmúltban, amelyben a két előadó egymáshoz nagyon közeli számokat produkált, a kiadóik pedig egyre többet és többet költöttek a kampányra, hogy az első helyet megszerezzék. Végül a Maccabees „nyert” egy kicsivel – de a kérdés valójában az kéne, hogy legyen: melyik művész keresett többet? Persze, teszi azért hozzá David Emery, ha mindenki elhiszi, hogy a listás pozíció ennyire fontos, akkor az tényleg fontos lesz.

Egy másik példa az „on air on sale” körüli vita. Arról van szó, hogy amikor egy új számot elkezdenek játszani a rádiók, akkor rögtön elérhető legyen a digitális áruházakban és a stream oldalakon, vagy csak később. A mai világban az ember azt gondolná, hogy „nyilvánvalóan” az azonnali elérhetőség a válasz, hiszen ki tudja, hogy ha egy rádióhallgató, potenciális vásárló nem elégítheti ki rögtön a vágyait, akkor később visszatér-e vásárolni (és ezzel bevételt csinálni a kiadónak). Igen ám, viszont a slágerlistás pozícióra lefordítva ez a megközelítés azt jelenti, hogy egy szám szépen lassan megy felfelé a listán, ahogy egyre többen felfigyelnek rá. Míg a késleltetett elérés esetén a felgyülemlett rajongók (már akik kitartanak, és nem felejtik el, hogy ezt a számot hetekkel ezelőtt egyszer meg akarták venni) egyszerre szabadulnak rá a dalra, így az rögtön magas pozícióból tud indulni. Ezért van az, hogy néha ugyan megegyeznek a kiadók abban, hogy mindannyian követni fogják az „on air on sale” elvet, de aztán néhányan, majd egyre többen inkább a másik utat választják, hogy a slágerlistán előnybe kerüljenek a többiekkel szemben.

David Emery nem hiszi, hogy ezt a versenyszellemet ki lehetne iktatni a zeneiparból. (Erre egyébként egy pszichológiai magyarázatot ad, ami a cikke leggyengébb pontja: a zeneiparban olyanok dolgoznak, akik az iskolában sem a „menők”, sem a „furák” közé nem tartoztak, mert az előbbiekhez képest nem voltak elég erősek vagy „normálisak”, az utóbbiakhoz képest nem voltak elég megszállottak.) De akkor már inkább valami értelmes dologban kellene versenyezni – mondjuk a bevételekre alapozva kellene csinálni egy listát. Mint a Twitteren folytatott beszélgetéséből kiderül, olyasmire gondol, mint a filmiparban a box office chart, ami pont az egyes filmek bevételeit hasonlítja össze; vagy az okostelefonos appoknál a Top Grossing lista.



Categories: Hírek

Tags:

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .