2,7 millióba kerül felkerülni egy népszerű playlistre

A „payola”, vagyis hogy a kiadók fizetnek a rádiós DJ-knek, szerkesztőknek egy dal lejátszásáért, régóta ismert. Az illegális gyakorlat ellen az ötvenes évek óta küzdenek a hatóságok az Egyesült Államokban, de sokan tudni vélik, hogy kifinomult, titkolt formában máig él. 2005-ben a Sony BMG fizetett 10 millió dolláros büntetést emiatt.

Az online világban a stream szolgáltatók elterjedésével, pontosabban ezzel párhuzamosan a playlistek egyre fontosabbá válásával kezdtek el pletykálni arról, hogy itt a payola új formája jelent meg. Nemrég a Billboard egyik legnevesebb szerzője, Glenn Peoples írt nagy cikket, amelyben számos, meg nem nevezett forrás erősíti meg, hogy valóban fizetnek kiadók a népszerű playlistek összeállítóinak egy-egy szám beválogatásáért. Egy forrás szerint egy néhány tízezer követővel bíró playlistre 2000 dollárba kerül felrakatni egy számot, a legnépszerűbbekre akár 10,000 dollár is lehet (0,5-2,7 millió forint).

Vannak persze olyanok is, akik tagadják vagy bizonyítatlan pletykának tartják mindezt. Az Independentnek nyilatkozó egyik forrás szerint a playlist payola (avagy „playola”) anyagilag nem érné meg, tekintve, hogy milyen kevés bevétel származik egy-egy streamből. De a Billboard cikke alapján azt mondhatjuk, hogy ez leegyszerűsítése a kérdésnek: egy fontos playlist hatása túlmutat azon, hogy az arra feliratkozott tíz- vagy százezrek meghallgatják a számot a Spotify-on.

Ha egy dal felkerül egy népszerű (vagy talán nem rendkívül népszerű, de ízlésformálóként számon tartott) playlistre, akkor vírusszerűen kezd terjedni: egyre több felhasználó megosztja, felteszi a saját listáira, ajánlja a barátainak. Az online terjedő számokra pedig figyelnek a rádiók, különösen a rock- és popzenei adók szerkesztői, akik nem akarnak „lemaradni”. Ráadásul vannak olyan playlistek, amelyekről a bennfentesek tudják, hogy figyelik őket a tévés, filmes iparágban, így ha oda felkerül egy dal, akkor az nagyobb eséllyel szerezhet egy jól fizető felkérést ebből a világból.

Gyakran idézett példa 2013 egyik legnagyobb slágere, Lorde Royals című dala, amelynek karrierje akkor indult be, amikor felkerült a Napster-alapító Sean Parker jelenleg több mint 800 ezer követővel büszkélkedő playlistjére.

Az nem titok, hogy éppen ezért minden komolyabb kiadónál a marketing része a „playlist promóció” is, amelynek keretében saját – többé-kevésbé átláthatóan a kiadóhoz köthető – playlisteket is gondoznak. A Universal a terület úttörőjeként számon tartott DigMark alapítóját tette meg augusztusban a marketing részlegének egyik vezetőjévé, és be is ruházott a cégbe. A DigMark kb. 400 playlist-készítővel tart fenn kapcsolatot az Independent szerint, és kb. 1500-at figyel.

Ők állítólag nem azért fizetnek a készítőknek, hogy feltegyék a számokat, hanem csak 100-150 dollár (27-41 ezer forint) „konzultációs díjat” adnak azért, hogy meghallgassák a dalokat és „megfontolják”, hogy önként beválogatják-e őket. (A Complete Music Update arról ír, hogy a cég egyik vezetője egy kerekasztal-beszélgetésen elismerte, hogy „néha fizetnek”, és a jelenlévők közül többen úgy vélték: ez a marketing-költségvetés okos felhasználása.)

A gond az, hogy mindez amolyan szürke zóna. A Spotify csak felhasználási feltételek új változatába* írta bele expliciten, hogy tilos „anyagi vagy bármilyen egyéb ellenszolgáltatást elfogadni egy playlist vagy egy account tartalmának befolyásolására”. De még ezután is kérdéses, hogy hogyan lehet felderíteni, bizonyítani az ilyesmit.

A legalitás kérdése mellett ott van az átláthatóságé. A nem cégek által létrehozott playlistek népszerűségének alapja pont az összeállító hitelessége – ezt persze nehéz megfogni, hogy mit jelent, de feltehetően a követők nagy része számára nem fér össze a payolával. Ha megtudnák, hogy nem csak az összeállító ízlése dönt abban, hogy mi kerül fel a listára, akkor leiratkoznának. Másfelől viszont többen már korábban is felvetették, hogy a Spotify a népszerűségét legalábbis részben pont a playlisteknek, illetve közösségi funkcióinak köszönheti – ám az összeállítóknak semmilyen (legális) lehetőségük nincs arra, hogy komoly, éveken át tartó munkával szerzett hitelüket-népszerűségüket valahogyan pénzre váltsák.

Persze ha a stream világát – az internet korai korszakának utópiáihoz hasonlóan – ideálisnak, teljesen demokratikusnak tekintjük, ahol legalábbis elvben minden számnak pont ugyanakkora esélye van arra, hogy felfedezzék, akkor a playlist payola ennek „megrontása”. Ám a Billboard szerint sokan inkább elfogadják a régről ismert esélyegyenlőtlenség új változatát, hiszen még mindig jobban járnak vele. Egyrészt az összegek alacsonyabbak. Ha egy kiadó Amerikában országosan szeretné eljuttatni a zenéjét a rádiókhoz, az számonként akár 300 ezer dollárba is kerülhet a cikk szerint. Az NPR 2011-es írása 1 millióra becsülte annak költségét, hogy egy szám „mindenhol ott legyen”, és ennek kb. harmada a „rádiókkal fenntartott jó viszony”. Másrészt nyitottabb a playlistek világa, mint a rádióké. „Ha egy playlist összeállítójának nem tetszik a dal, akkor megyünk a következőhöz” – mondta a Billboardnak a Streaming Promotions alapítója. „A rádióknál nem így van: ha egyetlen embernek nem tetszünk, akkor fel is adhatjuk az egészet.”

* A Spotify felhasználási feltételei nemrég változtak meg, és komoly felzúdulást váltott ki, hogy a szolgáltatás szeretne hozzáférni a felhasználók a korábbinál sokkal több adatához, például fotóihoz, kapcsolataihoz, földrajzi helyzetéhez. A cég alapítója, Daniel Ek a felháborodás hatására részletesen megírta, hogy melyikre miért van szükség (a fotókhoz pl. akkor kell hozzáférni, ha valaki saját „borítóképet” szeretne egy playlistnek); megígérte azt is, hogy egy új változat is készül, amiből ez pontosabban kiderül.



Categories: Hírek

Tags: , ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .