Öt év alatt több mint ötmillió figyelmeztetés, 32 bírósági ítélet

Öt éve működik a francia Hadopi hatóság, amely a szerzői jogsértésen kapott internetezőknek küldött figyelmeztetéseket kezeli. A magyarul gyakran „három csapásnak” nevezett rendszer bevezetését nagy figyelem kísérte világszerte, így nem érdektelen, hogy mi a Hadopi első öt évének mérlege.

Az innen letölthető jelentés szerint öt év alatt 5 412 383 esetben küldték ki az első figyelmeztetést. Ez több mint a 10 százaléka azoknak, akiknek internetelőfizetésük van a 67 millió lakosú országban. Azoknak, akiket az első figyelmeztetés után is jogsértésen kapnak, megy a második jelzés: öt év alatt 504 687 ilyet küldtek ki, vagyis kevesebb mint tizedannyit, mint ahány első figyelmeztetést. Ennek értékeléséhez azonban tudni kell azt is, hogy jelenleg naponta kb. 50 ezer bejelentést kap az Hadopi jogsértés gyanújáról, és ezeknek kb. felét tudja csak kivizsgálni.

A „pedagógiai szakasz” után is visszaesők kapják a harmadik levelet. Összesen 2844-en voltak ilyenek, közülük 2336 esetnél fontolta meg a hatóság, hogy a bírósághoz fordul-e. Végül a legsúlyosabbnak ítélt 400 eset jutott el a bírósági szakaszba. A hatóság 56 per kimenetelét ismeri: ezek közül 32 esetben született elmarasztaló ítélet, 50 és 1000 euro közötti pénzbüntetésekkel. (A maximális kiszabható bírság 1500 euro. 2013-ig lehetőség volt arra, hogy felfüggesszék a visszaesők hozzáférését az internethez, de erre egyetlen esetben került sor.) 18 ember kapott figyelmeztetést, 5 eljárás nem jutott bírósági szakaszba. Ezen kívül azt lehet még tudni, hogy 162 ügy egy évnél régebb óta van a bíróságon, de még nem jutott el az ítéletig.

Az Hadopi vezetője szerint a hatóság célja nem a büntetés, hanem a nagyközönség „oktatása”, és szerinte a számok azt mutatják, hogy ebben sikeresek. A tíz százalékos „visszaesés” mellett más is szól emellett. Így például egy közvélemény-kutatás szerint azoknak a netezőknek, akik maguk nem kaptak figyelmeztetést, de van ilyen ismerősük, 43 %-a „csökkentette az illegális aktivitását”.

Forrás: Hadopi

Forrás: Hadopi



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.