Támadják a legnagyobb skót fesztivál 64 millió forintos állami támogatását

Politikai ügy lett Skóciában a T in the Park fesztivál állami támogatásából. Az 1994 óta rendezett fesztivál idén új helyszínre költözött, mivel a korábbit, egy használaton kívüli repülőteret veszélyesnek nyilvánítoták. A hivatalos magyarázat szerint ez olyan többletköltségekkel járt, hogy az veszélyeztette a rendezvény nyereségességét, és a szervezőkben még az is felmerült, hogy nem Skóciában rendezik meg a jövőben a T in the Parkot, vagy csak egynapos lesz. Ezért járult hozzá a költözés költségeihez, az új infrastruktúra kiépítéséhez a skót kormányzat. A 150 ezer fontos (63,8 millió forintos) állami támogatás azonban az ellenzéki képviselők szerint több ponton is problémás.

Eleve felmerül, hogy egy ekkora, nyereséges fesztivált miért kell az adófizetők pénzéből segíteni. Ráadásul az ellenzék szerint összejátszás gyanúját is felveti, hogy a T in the Parkot szervező DF Concerts részéről először az a Jennifer Dempsie kezdeményezte a kapcsolatfelvételt, aki pedig a korábbi skót miniszterelnök, Alex Salmond munkatársa volt, és még azt is tervezte, hogy a Skót Nemzeti Párt színeiben elindul a választásokon (erről azóta letett).

A skót kulturális tárca szerint minden átlátható módon zajlott (bár a nyilvánosságra hozott, kb. 600 oldalnyi dokumentumból sok üzleti titkot kitakartak). Szerintük a kulturális és a gazdasági érdek is az volt, hogy a T in the Park megmaradjon, mégpedig Skóciában. Egy felmérés szerint a fesztivál 15,4 millió font (6,5 milliárd forint) hasznot hoz a skót gazdaságnak. Igaz, ezt a felmérést a DF Concerts megbízásából készítették, és az ellenzék szerint a kormányzat elmulasztotta ellenőrizni.

https://www.youtube.com/watch?v=BZCZfkHTuUY



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .