Az Egyesült Államokban a digitális zenei szolgáltatások jogdíjtarifáit a Szerzői Jogdíj Bizottság (Copyright Royalty Board) állapítja meg. A három bíróból álló testület nemrég feltett egy kérdést a Szerzői Jogi Irodának (Copyright Office), és ebből – pusztán a kérdés feltevésének tényéből – elég nagy botrány lett. Ez ugyanis a következő: az internetes webcasting felhasználásoknál lehetséges-e különböző mértékű jogdíjakat megállapítani attól függően, hogy ki a jogtulajdonos? FRISSÍTÉS: november végén eldőlt: nem lesznek különböző mértékű jogdíjak.
Az amerikai szerzői jogi törvény az európaitól nagyon eltérően szabályozza a digitális zene jogosításának árát. Egy kijelölt bírókból álló testület egyeztet a piaci szereplők között, és kötelező erővel bíró tarifamértékeket állapít meg – lényegében úgy, hogy megpróbálja kitalálni, piaci körülmények között mi lenne egy észszerű díjmérték. Jelenleg a 2016-2020 közötti időszakra irányadó tarifák vitája zajlik (már jó ideje), és ennek során merült fel a kérdés: lehet-e jogtulajdonosonként eltérő mértékű díjakat előírni?
Bár a Billboardnak nyilatkozó források között van olyan, aki szerint ez egy „absztrakt jogi kérdés”, amelyből nem szabad következtetéseket levonni arra nézve, hogy amennyiben a válasz igen, akkor mi alapján különböztetnék meg az egyes jogtulajdonosokat – a legtöbben úgy értik a kérdést, hogy lehetséges-e, hogy ugyanazért a felhasználásért a major kiadók magasabb jogdíjat kapnának, mint a függetlenek. Ennek megfelelően különböző, független kiadókat tömörítő szervezetek, például az A2IM, a Merlin és a WIN is kiadott már egy-egy közleményt, amelyek szerint az egységes jogdíj az alapja a tisztességes piaci versenynek, illetve magának a közös jogkezelés rendszerének is; csak ez biztosítja, hogy a nagy kiadók ne élhessenek vissza erőfölényükkel.
A három major kiadó közül a két nagyobb, a Universal Music Group és a Sony Music közösen érvelt amellett, hogy a különböző mértékű tarifák nemcsak hogy összeférnek a szerzői jogi törvény megfogalmazásával, hanem egyenesen mellettük szól az, hogy a tarifáknak olyanoknak kell lenniük, amilyeneket piaci alapon a különféle szereplők maguk kialkudtak volna. A Billboard információi szerint ugyan ez a két kiadó nem feltétlenül akarná bevezettetni a különböző mértékű tarifák rendszerét, legalábbis most – viszont úgy látják, hogy ha a Szerzői Jogi Iroda egyértelműen kiállna az egységes tarifa mellett, akkor az esetleges jövőbeli lehetőségeiket korlátozná. (A harmadik, legkisebb major, a Warner Music Group egyelőre hallgat a kérdésben.)
Bár még többszörösen spekulatív az egész kérdéskör, a zeneipari lapok már azt is latolgatják, milyen problémák merülnének fel a különféle tarifák rendszere esetén. Eleve gondot okozhat például a major és a független kiadó közötti különbségtétel pontos jogi megfogalmazása. Így például a legnépszerűbb mai popsztár, Taylor Swift kiadója, a Big Machine független, az említett A2IM szervezet tagja – viszont a legnagyobb major, a Universal a terjesztője. Ráadásul most, hogy a szerzői jogi törvényeket részben tervezik átírni, részben pedig sejthető, hogy még nagyobb változások jönnek a következő években, a kiadók lobbierejét nagyban gyöngítheti egy olyan mély megosztottság, amilyet a feltételezett tarifaváltozás okozna – írja a Billboard.
Categories: Hírek