A Razer cég eddig elsősorban a játékőrültekre (gamerekre) koncentrált, nekik gyártott egértől fejhallgatón át okosóráig mindenfélét. Többek között drága és nagyon erős, egyben könnyű és vékony, játékra optimalizált laptopot, a Razer Blade-et. Ezt most az elektronikus zenei producerek számára is ajánlott gépként próbálják újrapozícionálni. Van, aki szerint ez meglepő húzás, ám a cég bemutatkozó anyagában azt írja, hogy a laptopot amúgy is sok DJ és zenész használja már.
Bár a Razer Blade az EU-n belül nem is kapható, és (konfigurációtól függően) 2000 dollár körül van az ára, ennek a kísérletnek a magyar elektronikus zenészek is örülhetnek, mert a Razer egy külön zenei portált indított, ahol neves zenészek osztanak meg produkciós trükköket. Az oldal erőssége – legalábbis egyelőre – a videógyűjtemény, de vannak szöveges (screenshotokkal illusztrált) cikkek, illetve ingyenes sample pack és szintetizátor beállítások. Igazán nagy neveket nyertek meg maguknak: az EDM egyik legnagyobb sztárját, Deadmau5-t (róla még információk olvashatók, többek között az általa használt eszközök felsorolásával), valamint olyan, a maguk műfajában nagy névnek számító producereket, mint Metro Boomin, Feed Me, Carnage, Dyro. Vagyis a a hip hop, drum and bass, az electro house stb. műfajokat mind képviseli legalább egyvalaki.
Az ismertetők nem a teljesen kezdőknek szólnak, de az alapoktól az apró, a hangzást még ütősebbé varázsoló trükkökig sok mindent bemutatnak. A Razer laptopok mutogatását egyébként nem viszik túlzásba. Fontosabb, hogy mindenki az FL Studio szoftverrel dolgozik, amelyet az új Razer laptopok vásárlói ingyen megkapnak.
https://www.youtube.com/watch?v=2bU5oA4Kkss
Categories: Hírek
Leave a Reply