Ettől a programtól várták, hogy kivégzi a zeneipart

Az Aurous lesz „a zene Popcorn Time-ja” – szóltak az előzetes híradások. A Popcorn Time egy olyan alkalmazás, amely a torrent oldalakon elérhető filmeket teszi streamelhetővé. Könnyen használható, jóval praktikusabb, mint a torrentes letöltés, jóval több filmet tesz elérhetővé, mint a Netflix – csak éppen illegális. Az eredeti – Argentínában fejlesztett – Popcorn Time az amerikai filmes iparági szervezet, az MPAA nyomására már nem elérhető, viszont több „elágazása” igen.

Az Aurousról az a hír terjedt, hogy ugyanezt teszi majd zenével. „Ez lesz a zeneipar legrosszabb rémálma” – írta több lap is, a Digital Music News hosszan részletezte, hogy mivel nem egy központi szerveren tárolja az adatokat, ezért lelőhetetlen lesz. A profitorientált jogvédő cég, a Rightscorp pedig bejelentette, hogy csak ők tudják a megoldást. Állítólag az amerikai zeneipari szervezet, az RIAA is vizsgálódik. FRISSÍTÉS: már be is perelte az Auroust a három major kiadó.

A néhány napja publikus alfa verzióban elérhető Aurous azonban valójában nem pont azt csinálja, ami miatt elhíresült. Mint a Billboardnak adott interjúban a programozó, Andrew Sampson elmagyarázza, a szolgáltatás csak a keresési találatokat osztja meg a felhasználók között bittorrent technológiával, hogy gyorsítsa a találatok megjelenítését; valójában a nyilvánosan elérhető zenéket lehet itt egy helyen meghallgatni. Nem világos azonban, hogy ez mit jelent. Sampson a YouTube-ot, Spotify-t, Apple Musicot emlegeti, és azt, hogy összesen 120, „legális API-val rendelkező” szolgáltatást indexel az Aurous. Persze kérdés az, hogy mi van még ebben a 120-ban; úgy tűnik például, hogy a főleg oroszok által használt, nem pont jogkövetéséről ismert VK közösségi oldal is.

Andrew Sampson meg van győződve arról, hogy mivel csak legális forrásokat használ a programja, ezért az is legális, és ha bárki jogi lépésekkel fenyegetné, ő nem fog vele törődni. (FRISSÍTÉS: a per hírére azt írta: az üres fenyegetés, és szkanderra hívta a kiadók vezetőit.) Még akkor sem, ha egy hasonlóan működő szolgáltatás, a Music Messenger kiadói nyomásra már megszűnt. Azt mondja, hogy persze ha valaki megjelenés előtti albumot tölt fel valamelyik indexelt szolgáltatásra, és erről értesítik, akkor azt eltávolítja az Aurousról. De az, hogy jogosítaná a szolgáltatását, „jelen pillanatban” nincs a tervek között. Viszont lehet majd a zenészeknek bitcoin-„borravalót” küldeni.

Az Aurous tehát nem pont az, aminek előzetesen mondták. Ráadásul, mint az egyébként harcosan „kalózpárti” álláspontot valló Torrentfreak írja, rosszul használható, és jóval kevesebb tartalmat tesz hozzáférhetővé, mint mondjuk a Spotify. Ugyanez a probléma a ténylegesen torrentekről összeszedett zenét streamelő TorrentTunesszal is. Úgyhogy a zeneipar apokalipszise, úgy tűnik, egyelőre elmarad.



Categories: Hírek

Tags: , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.